Advent 2018 – Mikor lesz advent 1. vasárnapja 2018-ban

Advent 2018: Advent 1. vasárnapja 2018-ban: 2018. december 2. lesz. Ekkor gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún.De mélyedjünk el egy kicsit ebben a szívmelengető ünnepben!

keresd1
nyereményjáték
advent 2018
advent 2018

Advent 2018 – Mit is jelent az advent?

Az advent latin eredetű szó, jelentése eljövetel. A karácsony (december 25.) ünnepét megelőző negyedik vasárnapon kezdődik. Idén 2018. december 2-ra esik advent első vasárnapja. A várakozás időszakaként tekintünk rá: a keresztény hit szerint a karácsonykor megszülető Jézus érkezését várjuk ilyenkor, pontosabban várták az óidőkben. Az első, szimbolikus advent ugyanis a zsidó nép történetére utal, akik hosszú évszázadokon át várták megváltójukat, a Messiást. A várakozás ezen ősi rítusát ismételjük meg minden évben.

Az adventnek eredetileg semmi köze nem volt az ajándékbeszerzéshez, boltba járáshoz vagy gazdasági tevékenységhez. Éppen ellenkezőleg: a várakozás, az ünnepre való felkészülés belül, a lélekben zajlott, az emberek önmagukat öltöztették díszbe. Megszokott dolog volt régebben, még böjtöt is tartani, ami a lelki megtisztulás elősegítője volt.

Karácsony Jézus eljövetele

Mit is várunk ilyenkor olyan repesve? A keresztény hit szerint Jézus eljövetelét ünnepeljük meg évről évre karácsonykor. Jézus maga pedig a felebaráti szeretet filozófiáját hintette el az emberek között, egy elnyomás alatt szenvedő országban, ezért tartjuk a karácsonyt a szeretet ünnepének. Karácsonykor tehát arra emlékezünk – és jó esetben meg is valósítjuk –, hogy szeretni jöttünk a Földre. Nemcsak önmagunkba tekintünk, amolyan belső évi leltárt készítve, hanem szeretteinkkel is igyekszünk több időt tölteni.

Advent 2018 – adventi készülődés, hangolódás

Advent idején hagyományosan több időt töltünk otthon, szeretteink körében. Együtt vagyunk azokkal, akik igazán fontosak számunkra, esetleg néhány órára elvonulunk meditálni, magunkkal lenni. Magunkat és magunkon keresztül a közösséget is felkészítjük a – korábbi metaforánkkal élve – fény befogadására.

Ez a néhány hét a közösen végzett, ünnephez kapcsolódó tevékenységek ideje, mint például a gyertyaöntés, mézeskalácssütés. Szárított narancshéjból formás illatosítókat is kiszabhatunk, megtűzdelve egész fahéjjal, szegfűszeggel, csillagánizzsal. Dióhéjból tündéri kisdeddísz készíthető: a fejet egy golyóból, a paplant vattából és színes anyagdarabból elkészíthetjük, majd dióhéjba helyezzük a kisdedet. Karácsonyi dekoráció házilag >>>

advent 2018
advent 2018

Kihagyhatatlan az adventi koszorú készítése házilag. Piacon és hobbyboltokban is szép számmal árulnak koszorúalapot, és könnyedén beszerezhetünk rávaló díszeket, fenyőágakat, akár egy kirándulás alkalmával formás tobozokat is begyűjthetünk. Az örökzöldekből, fagyöngyből, magyalból készült dísz régebbi szokás, mint hinnénk: a kelták is felhasználták e téli növényeket „fényfakasztó” téli rítusaikhoz. Ne feledjük: az adventi koszorú akkor lesz igazán a család koszorúja, ha a család közösen készíti el, és vasárnaponként a családtagok jelen vannak a gyertyagyújtásnál is, a kis lángokkal várva a nagy lángot. Adventi koszorú ötletek >>>

advent 2018
advent 2018

Vannak, akik azonban szeretnek advent idején kicsit kimozdulni. A kellemeset a hasznossal összekötve karácsonyi vásárokat meglátogatni. Idén is több nagy városban is lesz karácsonyi vásár. Karácsonyi vásárok 2018 >>>

karácsony vásárok 2018
advent 2018

Adventi népszokások

A házilag készített adventi koszorú esetében vegyük figyelembe az adventi koszorú gyertyáinak szimbolikáját is. 3 db lila és 1db rózsaszín gyertyát szokás a koszorúra elhelyezni.

adventi gyertyák jelentése és színe
advent 2018

Adventi gyertyák színe és jelentése

Az első adventi gyertya színe és jelentése

Az első adventi gyertya lila. (De lila még a templomi terítő és a pap miseruhája is, hisz a katolikus egyház liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot és a szent fegyelmet jelképezi.) Az első adventi gyertya a hit gyertyája, Ádámot és Évát jelképezi, hisz nekik ígérte meg Isten először a bűnbeesés után, hogy elküldi Jézust, aki megváltja bűneinket.

A második adventi gyertya színe és jelentése

A második adventi gyertya is lila. (Bár néhol ezt kékkel jelölték, hogy megkülönböztessék az első gyertyától.) A második adventi gyertya a remény gyertyája. A zsidó népet jelképezi, akik évezredeken keresztül reménykedtek és várták a Messiás eljövetelét.

A harmadik adventi gyertya színe és jelentése

A harmadik adventi gyertya rózsaszín. Az örömöt szimbolizálja, Szűz Mária örömét, hogy a Jézus a Földre jön. Ez az öröm vasárnap a katolikus egyházban. Az Úr eljövetelének közelségét ünneplik.

A negyedik adventi gyertya színe és jelentése

A negyedik adventi gyertya is lila. Ez a szeretet gyertyája. Keresztelő Szent János gyertyája, akik utat készített az emberek szívében Jézushoz.

A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten ad a Jézusban várakozóknak. (A gyertyák jelentése tehát: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet)

advent 2018
advent 2018

Böjt az adventi időszakban

Korábban szokás volt az adventi időszakban böjtöt tartani. Az adventi időszak alatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket. Jelenleg a katolikus egyházban nincs semmiféle böjti előírás ugyan, de ajánlott a visszafogottság, több ima és lelki olvasmány valamint a gyónás, azaz a bűnbocsánat szentségéhez való járulás.

advent 2018
advent 2018

Betlehemezés (szentcsalád-járás) az adventi időszakban

Ez egy a XX. században keletkezett katolikus szokás. A hívek minden nap más házhoz visznek egy a szent családot ábrázoló képet, majd imákat mondanak, és kisebb szertartásokat mutatnak be körülötte. A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak.

betlehemezés
advent 2018

Luca napi szokások (december 13.)

Luca napjához több népszokás is kapcsolódik. (Luca nap: december 13.) Ez a nap az év legrövidebb napja. Tilos volt mosni vagy éppen sütni, de kölcsönadni sem, mert a kölcsönkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.

Ezen a napon Szent Lúciára emlékezünk, aki egy előkelő szicíliai családban nevelkedett. A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért. Magyarországon Luca-napon a család minden tagjának sütnek egy lucapogácsát, és egyikbe pénzdarabot rejtenek el. Aki ráharap, szerencsés lesz.

A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost. Ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához. Ez a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Az első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ugyanis, ha Luca reggelén férfi lép a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezik, üsző.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonosz-járó napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.

Luca szék

Ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítése. Ezen a napon kezdték el faragni, úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, de karácsony szentestére készen kellett lennie. Az éjféli misére magukkal vitték, és ha ráálltak, meglátták a boszorkányokat.

advent 2018
advent 2018 lucanap

A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük.

Az időjárásra a székelyek hagymából jósoltak. A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget, ez az év egy-egy hónapjának felelt meg. Mindegyikbe egy kevés sót szórtak, amelyikben elolvadt, az a hónap esősnek ígérkezett, a többi száraznak.

Szintén Luca napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is. Egyes vidékeken a legények leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret a gazda legnagyobb bosszúságára.

További cikkek advent témakörben:

Advent