Lővér Fürdő – Csik Ferenc Uszoda Sopron

0
78
csík ferenc uszoda sopron
csík ferenc uszoda sopron

Csik Ferenc Uszoda Sopron: Sopron város vendégeinek egyik legkedvesebb pihenőhelye a Lővér körút mellett elterülő Lővér Fürdő, melyet a fenyvesekkel övezett táj tesz még vonzóbbá.

csik ferenc uszoda sopron
csik ferenc uszoda sopron

Lővér Fürdő – Csik Ferenc Uszoda Sopron története

A Lővér Fürdő strandja 1908-ban épült Erdei Forrásfürdő néven. Akkori terméskőből készült medencéjének vízét a Deákkúti forrás vízével táplálták.

A Lővér uszodát 1934-ben modernizálták. Megépült az uszodacsarnok bejárata, új napozót létesítettek, fakerítést építettek, padokat helyeztek ki a fürdőzők kényelmére, valamint öltözőkabinokat, ruhatárat építettek a hölgyközönség részére. Ekkor modernizálták a vízkezelés technológiáját is, vízforgató berendezést és vegyszeradagolókat telepítettek a megfelelő vízminőség érdekében.

1966-ban elkészült a Lővér Fürdő II. medencéje. Lővér Fürdő történetének újabb fontos állomása az 1975-ös év, ekkor kezdődött a fedett uszoda kivitelezése. Átadása Sopron várossá nyilvánításának 700 éves évfordulóján volt. Akkori beruházási költsége 75 millió forint, melyhez a város lakói is nagymértékben hozzájárultak munkájukkal.

A 36 sokszög alapú kupolaépület magába foglalja a vendégfogadó aula részt, a 720 fős öltözőket, medenceteret, szociális helyiségeket, gépészeti helyiségeket.

Lővér Fürdő – Csik Ferenc Uszoda Sopron jelenleg:

A jelenlegi nevén Soproni Vízmű Zrt. 2002-től üzemelteti ismét a Lővér Fürdő – Fedett Uszodát. 2004. június 06-án a fedett uszodát Csik Ferenc olimpiai bajnok úszóról Csik Ferenc Uszodára keresztelték át.

csik ferenc uszoda sopron
csik ferenc uszoda sopron

A Csik Ferenc Uszodában évről-évre megrendezésre kerül a Csik Ferenc Emlékversenyt. Az uszoda és a hozzá kapcsolódó strand medencéi korszerű vízforgató berendezéssel rendelkeznek. Ezek közül kiemelhető a fedett tanmedence, melynek megfelelő vízminőségét UV sugárzó berendezés is segíti, valamint a szabadtéri pancsoló medence, melynek fürdővízét napenergiával sikerrel fűtjük.

Lővér Fürdő – Csik Ferenc Uszoda Sopron

2009-ben a Lővér fürdő területén 2 db új szabadtéri medence, ill. 4 db új csúszda épült. A beruházás eredményességét az ugrásszerűen megnövekedett vendéglétszám, valamint vendégeink elégedettsége tükrözi.

lővér fürdő sopron
lővér fürdő sopron

A közérzetjavító beruházások mellett technológiai fejlesztésekre is sor került. 2010-ben a Csik Ferenc uszodában az elavult gázkazánokat korszerű kondenzációs kazánokkal váltottuk ki. Emellett további energiafelhasználás csökkentést eredményező felújításokra is sor került. Folyamatosan cseréljük az épületek nyílászáróit, a túlzott energiát felhasználó, alacsony hatásfokú gépészeti berendezéseinket.

2010-ben korszerűbb, nagyobb befogadóképességű finn szauna, ill. újdonságként aroma-, ill. fényterápiás szauna épült. A beruházás 2011-ben rozsdamentes acél, feszített víztükrű merülő-medencével egészült ki, mely tovább növelte a szauna népszerűségét.

lővér fürdő sopron
lővér fürdő sopron

 

Vízhőmérséklet Vízminőség
Csik Ferenc uszoda Nagymedence 27,0 °C Megfelelő
Tanmedence 30,0 °C Megfelelő
Lővér fürdő Nagymedence – °C
Pancsoló – °C
Csúszda medence – °C
Élmény medence – °C

 

Csik Ferenc Uszoda Sopron:

Nagymedence:

  • Mérete: 33,33 m x 21,04 m
  • Felülete: 700 m²
  • Térfogata: 1400 m³
  • Mélysége: 2 m
  • Vízhőfoka: 27,0 – 27,5 °C

Tanmedence:

  • Mérete: 15 m x 5 m
  • Felülete: 75 m²
  • Térfogata: 75 m³
  • Mélysége: 0,8 m – 1,2 m
  • Vízhőfoka: 29,0 – 35,0 °C

Szauna csobbanó medence:

  • Mérete: 1,57 m x 1,27 x 1,5 m
  • Felülete: 2 m²
  • Térfogata: 3 m³
  • Mélysége: 1,5 m
  • Vízhőfoka: 16,0 – 18,0 °C

Lővér Fürdő Sopron:

Élménymedence:

  • Mérete: 13 m x 11 m
  • Felülete: 143 m²
  • Térfogata: 128,4 m³
  • Mélysége: 0,6 – 1 m
  • Vízhőfok: 26 – 32 °C

Csúszda fogadómedence:

  • Mérete: 8 m x 11 m
  • Felülete: 88 m²
  • Térfogata: 105,6 m³
  • Mélysége: 1,2 m
  • Vízhőfok: 26 – 32 °C

További cikkek Sopron témakörben:

Soproni szállásajánlatunk: Hotel Szieszta Sopron

hotel szieszta logo

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here