Szülők vs. nagyszülők

Gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy mennyire lehetnek zökkenőmentesek az ilyen együttélések, szülők és gyermekeik között? Úgy gondolom, hogy a szülővel való élés bizonyos ideig nagyon jól funkcionál. Amíg az ember fel nem nő, nagy szüksége van a szülő irányítására és persze a segítségére is. A mai világban viszont nem könnyű jól kereső állást találni és annyi pénzt összegyűjteni, hogy a családalapító fiataloknak egy kis lakásra vagy éppen házra teljen belőle.

 

Ekkor következik be az albérletes időszakból a visszaköltözés a családi fészekbe a szülőkhöz. Ezzel együtt rengeteg probléma is feltűnik a színen, főleg ha ifjú házasokról van szó. Legfőképpen mindez az unokák érkezésével válik még kiélezettebbé, hiszen mégis hol a határ, amíg a szülő beleszólhat unokája nevelésébe, egyáltalán van beleszólása, hogy hogyan neveljék a kicsiket?

 

Úgy gondolom sok család ott rontja el a dolgot, hogy nem beszélgetnek eleget és nincsenek lefektetve bizonyos szabályok, amiket mindkét félnek be kellene tartani. Ha már a szülők segítenek gyereküknek és ott lakhatnak náluk, ne az legyen a kiindulási pont, hogy majd a „Mama” vagy a „Papa” megcsinálja, megjavítja stb.

 

A helyzet nem könnyű, hiszen mindenki nevelni akarja az utódokat. Kérdem én, hogy nincs-e a nagyszülőnek is annyi joga beleszólni abba, hogy hogyan bánjanak az unokáival – ha már náluk laknak, ill. ha bébiszitterkedni jók -, mint a saját szülőnek?

 

nagypapa3

Természetesen a legegyszerűbb, ha mindenki él a saját kis lakásában, mivel akkor sokkal könnyebben elkerülhetőek az ilyen konfliktusok.

 

A tanulmányaim elkezdése óta teljesen kikerültem a családi fészekből, a takaros kis albérletemben jól érzem magam, de a lényeg, hogy tudom élni a saját életemet. Sok ismerősömnél látom azonban, hogy inkább tűrik az otthoni veszekedéseket, de nem mernek a saját lábukra állni.

 

Mert azért – legyünk őszinték -, van jó oldala is a dolognak! Sok minden egyszerűbb, ha ott a Nagyi, aki ha kell, vigyáz az unokákra, mos, főz, vasal és takarít az egész hadseregre. Jó, ha törődünk a szülőkkel, de más az, ha valaki csak hétvégente nagyszülő és nem az egész hete, ill. évei mennek arra, hogy a picikkel foglalkozzon.

Hiszen fontos, hogy egy felnőtt gyerekes szülőnek is meglegyen a saját élete, jusson ideje a hobbijára és saját magára is. A mai rohanó világban, úgy gondolom, ritka az olyan család, amelyikben a felek igazán figyelnének egymásra.

 

Írta: D. Hanna