Szeretetnyelv – szívességek

Szeretetnyelv szívességek. A gyereknevelés szolgáló hivatás. Amikor elhatároztuk, hogy gyermeket vállalunk, hosszú távú szolgálatra köteleztük el magunkat, és mire csemeténk serdülni kezd, már legalább 12 éve beszéljük ezt a szeretetnyelvet. Gondoljunk csak bele egy pillanatra, hány pelenkát cseréltünk ki, hány ételt főztünk meg, mennyit mostunk, vasaltunk, hány sebet kötöztünk be stb. A tinédzser kor beköszöntével azonban a szívességek új nyelvjárásait kell elsajátítanunk, hiszen már nincs pelenkacsere, de van ruhaátalakítás, ingfehérítés, fuvarozás és sorolhatnánk.

szeretetnyelv sszívességek
szeretetnyelv sszívességek

Szeretetnyelv szívességek

A hétköznapi robotban sokszor ezeket nem a szeretet kifejezéseként, hanem kötelességként éljük meg. A szerető szolgálat azonban soha nem rabszolgaság. Az utóbbit kényszerből, vonakodva végzi az ember, előbbit pedig az a belső vágy motiválja, hogy tegyünk valamit a másikért. Szolgálatunkat ajándékként, szabadon, örömmel adjuk. Ha a szülők nehezteléssel és megkeseredve szolgálják gyermeküket, szükségleteiket ugyan betöltik, de érzelmi fejlődésüket hátráltatják. Csak a szívből jövő szolgálat győzi meg a kamaszt szeretetünkről.

Szeretet vagy manipuláció

Szívességekkel egyesek manipulálni próbálják gyermeküket: „Megjavítom a biciklidet, ha kitakarítod a szobádat.” Ez nem más, mint egyszerű üzletkötés, cserekereskedelem. Ilyenkor manipuláljuk őket, hisz szolgálatunkat az érdemek függvényében adjuk.

Másfelől azonban tinédzser gyermekeink is próbálkoznak manipulálásunkkal: „Ha szeretsz, akkor… „ kezdetű mondatokkal főként. Ez zsarolás, éppen ezért ezt mindig el kell utasítanunk. (A manipuláció nem szeretetből fakad, hanem a másik ember fölötti hatalomgyakorlás vágyából.)

Kölcsönös szeretet

A gondos szülők nemcsak arra törekszenek, hogy megtöltsék gyermekük szeretettankját, hanem arra is, hogy megtanítsák őt saját szeretetét cselekedetek által kifejezni. Például a gőzölgő ebéd feltálalása kifejezi szeretetünket, de még jobban tesszük, ha megtanítjuk őt főzni. Bár ez utóbbi több fáradtsággal jár, mégis ezzel használunk neki a legtöbbet.

Szívességek aranyszabálya

Olyan szívességeket tegyünk meg gyermekünknek, amit ő maga még nem tud. Kiskorában mostunk rá, most meg kell erre is tanítanunk, hisz ennek elmulasztása, késlelteti a gyermek éretté válását. (Természetesen ez nem azt jeleni, hogy soha többé nem mosunk rá, mindössze annyit, hogy megtanítjuk neki azt.) Előzzük meg, hogy ne a házasságkötés/összeköltözés után érje a fiatalt a kellemetlen csalódás, hogy a háztartás elemi szabályaival sincs tisztában.

További cikkek a szeretetnyelvekről:

Gary Chapman: Kamaszokra hangolva (A tinédzserek öt szeretetnyelve) c. könyve alapján