Sült tarja gyümölcsökkel

0
33
sult tarja gyumolcsokkel

Az ünnepi asztalon is megállja a helyét ez az egyszerű tepsis hús. Az ünnephez illően pedig fűszerezéskor a gyümölcsöket megszórhatjuk pl. őrölt fahéjjal, és a tepsibe szórhatunk pár szem szegfűszeget is. A hús fűszerezése után már csakis annyi a dolgunk, hogy a gyümölcsökkel váltakozva a tepsibe rétegezzük, majd a többi már a sütő dolga, így nem kell órákat a konyhában töltenünk.

sult tarja gyumolcsokkelHozzávalók:

  • 6 szelet sertéstarja (csont nélkül)
  • őrölt színes bors
  • 1 tk koriander
  • 1 tk ételízesítő
  • 1 kisebb csokor friss zsályalevél (v. szárított zsálya)
  • 2 nagy lilahagyma
  • 2 db édes alma
  • 1-2 fürt szőlő 
  • 0,5 dl fehérbor
  • 10 dkg sertészsír

 

 

 

Elkészítés:

A koriandert állandó kevergetés mellett, pár pillanat alatt pörköljük meg, majd öntsük át egy mozsárba és törjük össze. A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és az őrölt korianderrel. Majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.
Az almának távolítsuk el a magházát, majd vágjuk fel vastagabb szeletekre. A lilahagymát pucoljuk meg, majd szintén vágjuk vastagabb szeletekre. A szőlőt mossuk meg, majd szemezzük le. (érdemes nagyobb szemű szőlőt választani) A tepsit kenjük ki a zsírral, majd fektessünk bele két-három szelet almát, helyezzünk rá egy szelet befűszerezett húst úgy, hogy félig fedje az almaszeleteket. Majd tegyünk rá két-három szelet lilahagymát. A rétegezést addig folytassuk, míg elfogynak a hozzávalók. Ezután szórjuk meg a zsályalevelekkel, öntsük alá a bort, majd fedjük le a tepsit alufóliával. (a zsályaleveleket egészben szórjuk közé, mert felaprítva túl intenzív lesz az íze, vagy szárított zsályát használjunk) Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten, kb. másfél óra alatt pároljuk puhára. Amikor a hús már puhára párolódott, vegyük le a fóliát, majd tegyük vissza a sütőbe és süssük pár perc alatt szép pirosra. (ha sok lé lenne alatta párolás után, akkor öntsünk le belőle) Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet.

A receptet bekülte: Kard Éva

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here