A túlsavasodás

0
47
szep fogsor

A savak romboló hatásúak. Még a követ és a fémet is képesek szétroncsolni. Ha bent maradnak a testünkben, és nem semlegesítik őket bázisok, menthetetlenül a legkülönfélébb betegségekhez vezetnek.

Csupán körül kell néznünk ahhoz, hogy mennyire fontos testünk számára a sav – bázis egyensúly, és milyen veszélyes, sőt romboló hatású a túlsavasodás. Az erdők pusztulása, a talaj elsavasodására vezethető vissza, amely a savas esők nyomán következik be. Ugyanez a savas eső néhány év leforgása alatt úgy szétmar több száz éves dómokat, hogy a homlokzaton lévő alakoknak felismerhetetlenné válik az arcuk. Ha a sav még a követ is így kikezdi, elképzelhetjük, milyen nagy megterhelést követel testünk számára a túlsavasodás.

savas eso hatasa

 

A betegségek korántsem elkerülhetetlenek, mint azt a hunzák, vagy korunk más hosszú életű népeinek példája is mutatja – az egészség az ember természetes állapota. Betegségeink csak éveken át tartó hibás magatartásunk következtében alakulnak ki. Így a fogszuvasodásnak, ahogyan számtalan más megbetegedésnek is, egyetlen oka van: a túlsavasodás. De a savak okozzák a reumát, a köszvényt, az ízületi gyulladást és a vesekövet is.

Ha tudatosítjuk magunkban azt, hogy egyik olyan élelmiszer sem tartalmaz savakat, amelyet a természet eredetileg táplálékul kínált nekünk, rájöhetünk arra, hogy az anyagcserénk nem rendezkedett be savak feldolgozására. Még a gyümölcsökben lévő savak is teljesen leépülnek érésük során. Mi azonban éretlenül szedjük le a gyümölcsöket, mert így könnyebb eladni őket, és ezzel ártunk magunknak.

Természetellenes táplálkozási szokásaink következtében gyakorlatilag mindig túl kevés bázis van a szervezetünkben, és a legtöbbünk teste túlsavasodott. Ehhez társul a természetellenesen sok bosszúság és stressz, amelyek tovább növelik a savak mennyiségét. Addig amíg a test ki tud vonni bázisokat a kötőszövetből, az erekből és a csontokból, semlegesíteni próbálja a savfelesleget. Ennek következtében azonban leépülnek a test ásványianyag – készletei, törékennyé válnak az erek és a csontok, ami szívinfarktushoz, gutaütéshez, csontritkuláshoz vezet, de reumát, köszvényt, arthrosist, csigolyadeformációt stb . is okozhat. Ki gondolta volna, hogy a hajhullás, a depresszió, az ekcéma és a fogszuvasodás is a túlsavasodás következménye? A túlsavasodás egyszerre bénító és élénkítő hatású. Az ember élénknek, ugyanakkor gyengének érzi magát, nagyon hamar elfárad, és hosszú pihenési időszakokra van szüksége.

A túlsavasodott szervezet nem lehet egészséges. Minél nagyobb a savak okozta megterhelés, annál súlyosabb a betegség.

helytelen etkezes

Ráadásul minden embert számtalan, sajnos gyakran fel nem ismert méreg fenyegeti. Idetartoznak a rovarölő és gyomirtó szerek maradványai, de a számtalan adalékanyag is, többek közt a tartósítószerek, színezékek, nem beszélve az ivó- és fürdővíz klórozásáról. Ezek együttes hatása egy csomó, többnyire ismeretlen, későbbi következménnyel jár.

A test mindent megtesz annak érdekében, hogy mentesítse magát a salakanyagoktól. A magasabb funkciókat betöltő szerveket, mint az agy, a szem, a fül és a szív, csak a legszükségesebb esetben használja salakanyagraktárnak. Épp ezért nagyon komolyan kell venni azt, ha elhomályosul a látás, vagy hallászavar lép fel. A gutaütés és a szívinfarktus már a túlsavasodásban szenvedő, elsalakosodott test utolsó állomásait, sőt gyakran a végét jelentik.

A folyamat azzal kezdődik, hogy a test kénytelen leépíteni értékes ásványianyag – készleteit, mert semlegesítenie kell a savak áradatát. Ennek következtében „ hulladéktárolókat” kell létrehoznia, egyiket a másik után, mert másképp nem tud kiválasztani ennyi savat. Pedig ez a folyamat nemcsak elkerülhető, de elsősorban bármikor visszafordítható. Egy – három éven belül a test újból megtisztul, a szeméttelepek eltűnnek, és az ásványianyag – raktárak megint színültig megtelnek. Szellemünk megint olyan tiszta lesz, amilyennek talán fiatalkorunkban éreztünk, és újra érvényre jut az ember belső szépsége.

A test túlsavasodásának legfőbb okai:

  • helytelen táplálkozás, / tartósított élelmiszerek /
  • helytelen étkezési szokások
  • helytelen életmód

 

Részletesen

  • túl sok fehérje
  • cukor
  • alkohol
  • nikotin
  • telített zsírsavak
  • környezeti mérgek
  • élvezeti szerek / pontosabban élvezeti mérgek /
  • elektroszmog
  • kémiai eredetű orvosságok
  • bosszúság, agresszió
  • stressz és feldolgozatlan lelki megterhelés

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here