Üzenetek a füzetlapon (Cikkíró verseny)

Amikor nagymamám elment hazulról, feltette a kulcsot az ajtófélfa fölötti mélyedésbe és egy régi iskolafüzet gyűrött lapjára felírta: Az alsó boltba mentem. (Mert a háztól ugyanakkora távolságra volt a hegyen a „fenti” bolt, és a főút felé lefelé pedig a „lenti” bolt.) Vagy kiírta: Mancinál vagyok. Szabó nénihez mentem. (Ők voltak a barátnői.), de volt olyan cetli, hogy Csátriba szaladtam (A kis földünkre, ahol málnát, ribizlit, egrest termesztettek.), vagy templomba, temetőbe mentem. Így mindig tudtuk hol van, hova menjünk utána.

message

De volt, hogy kiírta, hogy melyik hűtőben mit találunk. Ez azt jelentette, hogy üljünk le, együnk, és várjuk meg. Ha túl sokáig elmaradt, akkor válaszoltunk neki a füzetbe. „Szia Mami! Nem tudtalak megvárni, finom volt a sült hús! Majd jövök! Puszi.” Előbb-utóbb úgyis találkoztunk. Nem volt telefon akkor még, helyette így üzentünk egymásnak. A minap került kezembe egy ilyen teleírt füzet, könnyezve-mosolyogva olvastam egy cetlit, amire ez volt felírva:

Tej

Kenyér

Cukor

Tojás

Pistinek szólni

Dunyha alatt.

Hát igen. Nagymamám mindig félt attól, nehogy elfelejtsen valamit és inkább felírta. Az első négy tétel arról szól, mi kell a boltból. Pistinek szólni: Pisti az apukám, biztosan valami kis falusi pletyka, hír lehetett arról, aki ismer apukám. Született, meghalt valaki, vagy férjhez ment, elvált, kórházba került. Vagy éppen villanyszerelői munka adódott és azért írta fel. Hogy a dunyha alatt mit rejtegetett, azt csak mi tudtuk. Hát a pénztárcáját, ami erszénynek, bukszának nevezett. De nem mindegy, mikor melyikről volt szó, mert két pénztárcája volt. Egyikben a spórolt pénzt gyűjtögette, másikban a költőpénzt. És mindig elfelejtette melyiket, mikor hová is tette. Sosem engedett minket üres kézzel eljönni. Vagy megpakolt egy táskát ennivalóval, gyümölccsel, édességgel (nem baj, ha neki nem maradt semmi), vagy dugdosta a zsebünkbe a pénzt. Ha nem akartuk elfogadni, mindig azt mondta: Fogadd el, mert lehet már holnap nem leszek!

90 éves korában tért meg az égiekhez.

80-as évek közepe. Nyári szünet. Szülők dolgoznak, gyerekek otthon. Az asztalon levél. Iskolai füzetben. Anyukám írt minden reggel nekünk egy kis levélkét. „Sziasztok! Ha van kedvetek menjetek le a boltba, vegyetek tejet, kenyeret, Túró Rudit, krumplit. Ágyazzatok be, seperjetek fel. A hűtőben van fasírt és babfőzelék, egyétek meg! Jók legyetek! Ne veszekedjetek! Sietek haza! Puszi. Anyu.” Ui: Ha elmentek valahova a kulcsot tegyétek a virágláda mögé.

Körülnézek a lakásban. Az íróasztalon kitépett iskolai füzetlapon: bolt: tej, kenyér, Túró Rudi, oviba gyümölcs, posta, könyvtár, 17 óra szülői értekezlet. Egy másik lapon: Szia Anyu! Adjál a fiúknak vacsorát, kaja a hűtőben, egyenek főzeléket fasírttal. Utána ehetnek Túró Rudit. Későn érek haza, de sietek! Puszi.

Hát így változnak az idők! De a többi az maradt. Kitépett füzetlapok. Levelek, üzenetek. Emlékek és érzések. És persze tej, kenyér és Túró Rudi….

 

Ikeranyu