Mert a gyerekek nem sírnak egyedül (Cikkíró verseny)

0
33
kid

Anya lett. Egyik pillanatról a másikra. Sokáig vártak gyermekáldásra, de lassan el kellett fogadniuk, hogy ez nem lehetséges. Gyermeket szeretett volna, minden porcikájában érezte, hogy anyának kell lennie.

Aztán jött egy nap. Sétált az utcán és egy csoport parányi kis gyereket látott. Két gondozónő vezette őket. Az egyik elől, a másik hátul terelgette az apróságokat. A sorban egy kisfiú keservesen zokogott, de ment a többivel. A gondozónők nem álltak meg, hogy vigasztalják őt. Nem állhatta meg szó nélkül. Amikor melléjük ért, megkérdezte az egyik nőt.

Miért sír ennyire ez a kisfiú?

Csak hiszti. – mondta a nő.

És miért hisztizik? – kérdezte.

Nem tudom, válaszolta a nő.

Ballagott mellettük és közben beszélgetett a gondozónővel, aki elmondta, hogy egy gyermekotthon kis lakói ezek a csöppségek. Elszorult a szíve. Talán még sohasem történt meg ezzel a kisfiúval, hogy valaki félbe hagyott mindent és sietett volna megvigasztalni őt. Valaki, akinek ő a világon a legfontosabb.

Létezik e ilyen ember ennek a kisfiúnak az életében?

kid

Talán négy éves lehet. Négy év, nem nagy idő, mégis neki, az egész eddigi élete.

Hányszor zokoghatott már így, egyedül?

Amint haza ért, felvetette férjének, hogy örökbe fogadhatnának egy kisfiút. Este meghányták a dolgot és másnap már be is indította a gépezetet. Gyámügy, kérdőívek, igazolások és még ki tudja mi minden, ami elhiteti a szakemberekkel, hogy jó anya lehet. Amint megkapta a határozatot, hogy alkalmasnak találták a családot örökbefogadásra, újabb kéréssel állt elő. Elmondta, hogy melyik gyermekotthonból szeretné örökbe fogadni a Zolika nevű kisfiút. Megint hosszú várakozás következett. Aztán megjött a várva várt levél. Ekkor és ekkor, fáradjon be az intézmény vezetőjéhez. Már napokkal előtte nem tudott aludni. A kijelölt napon, reggel a tükör előtt nézegette magát, hogy tetszeni fog e Zolikának. Mert azt már eldöntötte, hogy találkozik vele minden körülmények között. Nagyon izgult. Az igazgató kedvesen fogadta. Fél órát beszélgettek, majd lekísérte Zolikához. A gyerekek kint játszottak az udvaron. Zolika megint sírt. Ült a homokozóba, ahová beültették a gondozónők és ott, a homokozó kellős közepén sírt, miközben mellette a többi gyermek játszott, nevetgélt, épített. Majdnem megszakadt a szíve. Belépett a homokba és felvette a kisfiút. Megtörölgette az orrát, és kedvesen nyugtatgatta. Zolika ráhajtotta kis fejecskéjét a vállára és elcsendesedett. Sétált vele, ringatta. A kisfiú elaludt a vállán. Néha felhüppögött. A gondozónők bizalmasan figyelmeztették, hogy sok baja lesz vele, mert állandóan hisztizik valamiért, inkább vigye a másik gyereket.

De őt, nem lehetett eltéríteni a szándékától. Neki Zolika kellett.

Fájó szívvel hagyta ott, amikor eltelt a látogatásra engedélyezett idő. Zolika megint sírt. Most utána nyújtogatva kis kezecskéjét. Még egy hónapig járt be minden hétvégén az otthonba. Aztán eljött a nap, amikor haza is hozhatta a gyereket. Most itt alszik a neki berendezett kis szobában. Fogja a kezét. Éjszakánként gyakran felsír. Akkor ő berohan, felveszi, puszilgatja, csitítgatja, énekel neki. Ott van, amikor szükség van rá.

És mi is egy anya dolga? Csak ennyi.

Hogy jelen legyen, hogy mindig ott legyen, ha kell.

Mert a gyerekek nem sírhatnak egyedül.

 

Csóti Tamásné Molnár Margit

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here