Házasság – szemtelenül fiatalon (Cikkíró verseny)

0
37
wedding

 

Amikor valamiféle furcsaságról hall az ember, óhatatlanul is megmozdul a fantáziája – de nem csak agysejtjeit bizsergeti meg a friss élmény, hanem valamiféle bűvös hatást fejt ki a nyelvére is. Ez a megbabonázott testrész pedig a legtöbbször így kezdi delejező táncát járni: „Ülj le, mert olyat mondok!”…

Nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy a saját nyelvem pihenhetett, ám akinek eszébe jutottam, annak vígan csattogott. Az egyik ilyen volt, amikor férjhez mentem; mert nem ám akárhogy tettem, hanem szemtelenül fiatalon! Száz, de akárcsak harminc évvel ezelőtt még természetes volt, hogy a nőknek húszas évei elején bekötik a fejét. Azonban az utóbbi évtizedekben akkorát fordult a világ, hogy aki huszonöt-harminc éves koránál előbb az oltár elé lép, könnyen rosszmájú megjegyzések áldozatává válhat. Jusson ez a hír valaki fülébe, és máris vitustáncot jár a nyelve. Először felmerül, hogy jön a gyerek, és ezért, mielőtt még szemtelenül gömbölyödne a pocak, törvényes keretek közé tereli a pár a kapcsolatát, hogy biztos hátteret adhassanak a születendő csemetének. Ha viszont ez a helyzet nem áll fenn, akkor a boldog menyasszonyt legalábbis kótyagos libuskának fogják bélyegezni, aki vakon szerelmes, de bizonyosan majd – kettő, öt vagy tíz év múlva (a szám nagysága a mozgékony beszélőszerv tulajdonosának optimizmusával nő egyenes arányban) – meglátja, hogy a házasság nem habos torta. A legtöbbször lesajnálóan csak annyit mondanak az aráról: „Ó, mennyire szerelmes lehet.” És a szerelmes alatt általában ostobán naivat értenek…

wedding

Pedig a szerelem ködétől megszédülve kötött házasság korfüggetlen. Szerelmesek bármikor lehetünk, és nem csak húsz, de harminc vagy negyven évesen is beleszédülhetünk valaki karjaiba egy múló érzelem hatására. Bár az is bizonyos, hogy idősebb korában már sokkal több mindent élt meg és látott az ember, így nagyobb az esélye, hogy tudja, a szerelem érzése édes, mint a méz, és csodálatos ajándék, de pusztán erre nem alapozhatjuk az életünket. És amikor igent mondunk valakire, azt gondoljuk, az egész jövőnket adjuk a kezébe; hiszen senki se válni készül a házasságkötéskor, és nem azt gondolja, hogy „együtt leszünk, amíg az ügyvéd el nem választ”.

Bár még nem tudhattam magam mögött túl sok évet, de amikor igent mondtam a férjemnek és megesküdtem Isten színe előtt, hogy szeretni fogom, amíg a halál el nem választ, annak a tudatában tettem, hogy ezt nem csak azért mondom, mert amikor rá gondolok vagy látom őt, az öröm érzése árasztja el a szívemet. Hanem mert elhatároztam, hogy ez így lesz, érezzek akármit, történjen akármi. A szerelem elmúlhat, mert az egy érzés. De a szeretet egy döntés. Ember vagyok, tudok uralkodni az ösztöneimen, felül tudok emelkedni érzéseimen. És én akkor, aznap, amikor igent mondtam a férjemre, eldöntöttem, hogy igyekezni fogok szeretni őt, történjék bármi.

Számomra a házasságban az egyik legnagyobb örömet ez jelenti. Az, hogy nem kell félnem attól, hogy az érzéseim jönnek vagy mennek, mert nem ezekre alapoztam a kapcsolatunkat. Biztos, hogy sok erőfeszítéssel jár ez, sokszor szinte lehetetlen! De miért ne érné meg küzdeni, mint a házasságért; mi lenne hasznosabb erőbefektetés, mint szeretni?

A jó házassághoz sok minden kell. De az egyik biztosan az, hogy tudjuk, a szeretet nem érzelem, hanem döntés függvénye. Ha valaki ezt tudja, legyen akár huszonkettő, akár negyvenkettő, nagyon hasznos útravalóval indul neki annak a sokszor fájdalmaiban is szép útnak, melyet házasságnak nevezünk.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here