Esőcseppek (Cikkíró verseny)

0
39
esocseppek

Az utca kihalt volt. Csak egy-két ember sietett fedél alá a hirtelen jött eső elől.

A lány az ablaknál állt és nézte a záport, hallgatta megnyugtató kopogását. Szerette ezt a csendet, amibe csak az ütemes hangok vegyültek. Az eső illatát is élvezte. Bele ivódott a bőrén keresztül pólusaiba. Magába szívta mindezt az ablak üvegén át. A házak mintha mozogtak volna a vízfüggönyön keresztül. Ide-oda mozgatta fejét, hogy játszhasson a formák alaktalanodó képével. Később két vízcseppre korlátozódott figyelme. Az egyik hosszúkás, vékony, a másik, kicsi, szivárványos színű. Egymástól talán egy centire gördültek lefelé az ablakon. Néha megpihentek, de mindkettő egyszerre, annak ellenére, hogy a tömegük más mozgást indokolt volna.

esocseppek

Ez érdekes. – gondolta a lány. Most megint megindultak. Mintha egymáshoz tartoztak volna. Kecsesen, lágyan folydogáltak lefelé. Még két csepp voltak, de az ablak alján majd elnyeli őket a víz. Megszűnnek egy csepp lenni. A lány elszomorodott. Szeretett volna segíteni nekik. Szerette volna, ha ez a két különleges cseppecske legalább egymásba olvadhatna, mielőtt alaktalanná válnak.

Annyira egymáshoz illettek!

Talán ők is megsejtettek valamit, mert megint megálltak.

Most körül néznek. – gondolta a lány.

Beszaladt a szobába, hogy egy kis viaszt hozzon.

Mire visszaért az ablakhoz, már majdnem leért a két csepp, útjuk végére.

Még idejében értem vissza! – örvendezett a lány.

A gyertyával pár centire a cseppek alatt rajzolt egy szívet.

A két csepp odaért.

Lassan, csodálkozva észlelték, hogy irányt változtattak. Nézték egymást. Egy ideig távolodtak…mintha mondani is akartak volna valamit….kiáltani, hogy sajnálom, hiányozni fogsz….. Aztán, észre vették, hogy ismét közelednek….mosolyogtak, csillogtak…tudták, hogy pár pillanaton belül egyek lesznek… Még húzták az időt, mint szerelmesek, akik tudják, hogy pár perc múlva beteljesül szerelmük, de a vetkőzést elnyújtják, hogy minden pillanatát kiélvezzék az együttlétnek. Közeledtek a szív csücske felé. A lány két szeméből könnycsepp buggyant ki. Nem tudta miért. Talán, mert olyan megható volt a cseppecskék kiszolgáltatottsága. Talán, mert annyira látszott rajtuk a vágyakozás, vagy csak örömében, hogy segíthetett két parányi anyagnak egyesülni.

Még három milliméter…még kettő….még egy….

Megérkeztek.

A szív csücskétől már csak egy kövér kis csepp ragyogott tovább. A lány, kis fészekszerű vonalkát rajzolt alájuk. Ebbe a kis félkörbe csordogált bele. A csepp nem folyt össze az ablak alján sokasodó vízzel. Ők, most már mindörökre együtt maradtak. A zápor lassan elvonult, a nap kisütött, felszárította az ablaküveg esőlakóit. De a kis viaszfészek mutatta, hogy volt egyszer két cseppecske, akik boldogok voltak addig a néhány percig, amíg léteztek.

Mi is egy csepp vagyunk. – gondolta a lány.

A világ létezésében, talán még ennyi időnk sincs.

Meg kell keresnem a hozzám illő cseppet, mert felszárít a nap engem is.

Bement a szobába, felöltözött és elindult, hogy cseppet keressen magának.

 

Csóti Tamásné Molnár Margit

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here