Edi Marika (Cikkíró verseny)

boss

– Hogy hívnak Valika?

Ez az a kérdés, amire minden gyermeknek háromszor akkorára tágul ki a  pupillája, mint egyébként, mert ez az a kérdés, ami a gyermekkor első olyan felismerésére tesz szert, amit úgy hívnak: buta! Ilyen egyszerűen.

Aztán ennek fokozatai is vannak, szinte másodperceken belül jelentkezik, mikor elhangzik az ez és ehhez hasonló mondatok:

– De, aranyos, félős kislány nem meri mondani, szégyenlős.

Igen, ilyen szégyenlős voltam én is, mert szégyelltem mondani, hogy:

– Buta néni, hiszen most mondtad ki a nevem!

Mit tesz a gyermek, szinte csodálni való! Empátia érzékük a legkiválóbb. Gyorsan kigondolnak egy olyan nevet, ami valahol az övéké és valahol mégsem, hogy  igazzá tegyék a feltett kérdést és ne hozzák zavarba a buta néniket és bácsikat.

Így lettem egy napon: Erdélyi Valikából Edi Marika! Ami aztán évekig rajtam is maradt. Ők rajtam nevettek én meg rajtuk. Ezért is sajnáltam, mikor később személyi igazolványomat kézbe vettem, vége a mókának.

Ezt gondoltam, addig a napig, míg be nem kopogtam Budapest egyik jól menő amolyan tűsarkas titkárnős, mindig jól vasalt csíkos nyakkendős főnök uras céghez, ahol a kávéautomatát két havonta cserélik ki, mert a régi már kiment a divatból.

boss

Az állásinterjúk amúgy is feszes hangulatát tetőzte, hogy, ami ilyenkor balul üthet el, az be is következett. Táskám cipzárja éppen elromlott és minden inkább kifele igyekezett volna. Természetesen az elmaradhatatlan harisnyaszál is megindult futásnak. Két kávé, tizenöt prospektus és a legújabb kortárs költő legatraktívabb verse háromszor felmondva magamban a röpke három és fél óra alatt.

84.-ik. Erdélyi Valéria – szólítottak, akkor mégis csak arra eszméltem, hogy nem, nem a fogorvosnál vagyok, hanem életem talán döntő pillanatánál, abban a döntő, hogy az elkövetkezendő hónapokban mit is teszek az asztalra kenyér gyanánt, tehát most lerázni mindent és felvenni a legjobb piacos formát: – eladó a legkitűnőbb árú!

Az íróasztal hosszúságát első látásra négy méterre saccoltam. Sugdolózásnak nincs helye tehát.

– Örömmel olvastam önéletrajzát. – szólalt meg az igazgató úr. – Motivációs levelében kifejtette egy éves tervét a fejlesztési projektre. Vállalatunk az extreme – programing eltérő folyamat modellezés marketing részeinek tagja. Ez atervezési folyamatokban, más szervezési feladatokat kíván. Előre  biztosítása és kezelése megteremti az erőforrásokat annak érdekében, hogy a sikeres befejezést konkrét  célok előzzék meg. It is sometimes conflated with  , however technically that is actually a higher level construction: a group of related and somehow interdependent engineering projects. Azért bonyolult is ez, mert összetéveszthető a program irányítása és a másodlagos feladatok elvégzése, azonban technikailag,- hogy valójában egy magasabb szintű felépíthetőség egy csoportja – a kapcsolódó és egymástól függő közösségi  A  is a temporary endeavor, having a defined beginning and end (usually constrained by date, but can be by funding or deliverables),  undertaken to meet unique goals and objectives,  usually to bring about beneficial change or added value.törekvés, ennek a  meghatározott kezdete és vége,- általában korlátozott dátumú, de lehet a finanszírozás, vagy benyújtandó alapadatok időpontjával egyező. Amennyiben a gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók a pályázat benyújtásakor nem rendelkeznek az adott évi jóváhagyott a közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által  összevont vagyis konszolidált beszámolóval, ennek hiányában éves beszámolóval vagy egyszerűsített éves beszámolóval, akkor a mi felelősségünk…

– ( Tessék?! Minek a kezdete és a vége? Ez az állásinterjúm kezdete…) Próbáltam reflektálni kedves bevezetőjére:

– Igen. Igazgató Úr, mint,ahogy írtam is a..

Aztán újra lenyomta REC gombját

– Ezt úgy gondolom tehát, hogy amennyiben a gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók a pályázat benyújtásakor nem rendelkeznek az évi jóváhagyott közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által  előírt egyszerűsített éves beszámolóval, ami a mérleg és  eredmény kimutatás , akkor az elmúlt évi adatokat kell figyelembe venni.

Ebben a pillanatban éreztem, hogy szoknyám bizonyos magasságú alatti részének kivillanó gyenge hajlatú bokám és annak feljebbi része éppen kiabál, hogy nem, Igazgató Úr! Nem itt van a szemem és az agyam sem, hanem feljebb néhány centivel. Miután a körülbelül tíz másodperces szemlélődését befejezte, újra találkozott tekintetünk. Milyen fáradtság volt rajtam, azt nehéz elmondani és a feladás utolsó lélegzeteit vettem mellkasomba szívva.

Az a tévedés, amit a Metró aluljáróban annak véltem, mégsem tévedés volt…az ellenkező irány ez esetben a helyesebb lett volna. Zsivágó felé indultam, hívott a kávé illata, ami otthon elmaradt…most már csak arra gondoltam, hogy a visszafele úton az eredeti ösztönjárdákat választom…Zsivágó feketéje ugyanis nem hazudik…

Sajnálattal néztem Mister Vesztesre, hogy tévedései egy irányba mutatnak…a híd…ugyanaz hídon oda s vissza…mily unalmas!

A zavar és kétségbeesés legősibb hangját hallatta eztán, köhincsélt.

– Khh…khh…Nos, tudja hogy van, ez a törvény… tulajdonképpen már meg van az új munkatárs, amolyan belső körből…De mára végeztem…és kedves, hogy is hívják?!Szívesen meghívom egy kávéra!

– Köszönöm, de , tudja, a törvény…tulajdonképpen már meg van az új munkahelyem és vár az új főnököm vacsorára!

Egyébként: Edi Marika vagyok! Tiszteletem!

…így történt hát, hogy azóta is, ahányszor buta bácsival találkozok, akkor csak egész egyszerűen bemutatkozom: Edi Marika!

A név kötelez és milyen jó, hogy lehetnek olyan kötelességeink, amelyek minket minden esetlen és látszólag reményvesztett pillanatunkban igazolni tud. Nem kell ezt tudnia másnak, csak , annak, aki éppen megéli azt, hogy a sors előre megíratott így vagy úgy, de a nagy Könyvben feljegyeztetett a név, mely csak a Tiéd! Kedves Olvasó: Edi Marika nem copyright! Védjegyezve van, de felhasználható minden olyan esetben, ha buta bácsival, nénivel találkozik az illető! Legyen ez publikus mától. Isten megáldja Edi Marikákat!

koszorusvaleria

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here