Ahogy nem szeretnénk (Cikkíró verseny)

0
27
shopping

Mert mi, nők igazán olyan jól el tudjuk képzelni. Csak aztán nem úgy történik semmi sem…

 

Csábítás felső fokon

Tudtam, hogy ide fog jönni, ezt éreztem egész lüktető véremben, és gombóc formát felvett gyomromban. Persze köszönni, azt annyira nem, inkább csak bele a lecsóba, hadarja az előre gondosan kitervelt, szójátékokkal tarkított mondatokat, én meg csak bámulok Rá, mert most végre megtehetem (már hetek óta nem láttam).

Miközben figyelem ezt a tökéletes arcot, és próbálom magamban összegezni, hogy miért is akartam annyira látni, és még inkább, hogy mit is szeretek annyira Benne, egyszerre bevillan, hogy olyan, mint egy gyönyörű festmény. Kirakhatom a szobám falára, hogy minden nap elbűvölten megálljak előtte, és Rá gondoljak egy picit, de persze sohasem lehet az enyém.

Amint ezt a gondolatmenetet futtatom a fejemben, megpróbálok végre kimutatni valamit abból a Hatalmasból, amit iránta érzek, úgyhogy erősen mosolyogni kezdek. Igen ám, de közben begörcsöl a szám, szinte érzem, ahogyan remeg, úgyhogy csak arra tudok gondolni: ,,Teremtőm, mi lesz, ha Ő már rég befejezi a mondandóját, én meg még mindig csak nézek ki a fejemből és mosolygok, mint egy elmeháborodott?!”

Mikor hazaérek, az első dolgom, hogy a tükör elé álljak, és megpróbáljam újból előcsalni azt a mosolyt. Az eredmény szörnyen ijesztő. Komolyan. Csodálkozom, hogy nem állt meg a beszédben: ,,Jól vagy?!” Na, ezért hülye egy dolog ez a szerelem.

 

Otthoni körülmények közt is a legjobb formában

Meleg nyári délelőtt van, egy termetes adag müzlit kotrok össze magamnak, a hűtőből elővett tejet jólesően ráloccsantom, aztán rögvest elfacsarodik az orrom és a szívem is, mert a fehér lötty gyanús eredetű, mondhatni rothadást idéző szagokat terjeszt a levegőben. Szomorúan kullogok a WC-hez, hogy megszabaduljak a tálkám tartalmától, s miután sikerül egy kanállal kikaparnom az egészet, a helyiséget éppen elhagyva, egy idegen férfiba botlok.

Egy darabig zaklatottan bámuljuk egymást, ,,Jó étvágyat” – mondja ő végül kétkedő hangsúllyal, ,,Ó, én nem… Nem is ettem” – hebegem zavartan, és eme magasröptű párbeszédünk után mindkettőnk jobbnak látja odébb állni, én a nagyszoba felé menekülök, ő pedig alighanem a konyhába. ,,Ki ez az ember?” – kérdezem anyát. ,,Vízórás.” – válaszolja. – ,,Biztos apád szervezte be, csak nekünk elfelejtett szólni…”

 

shopping

Lánykérés

Szokásos hétvégi bevásárláson vagyok, apa a kocsiban vár. Itt a boltban lézeng egy idős, részeg bácsi, aki mindenkit alaposan megbámul, köztük engem is, ahogy beállok a

sorba. Már én következem a pénztárnál, a fiatal nő a kasszánál élénken rám mosolyog, amikor a bácsi megszólal rekedtes hangján:

-Hozzám jön feleségül? – ,,Na, szegény csaj, jó napja lehet!” – gondolom

magamban kissé sajnálkozva, de azért nem tudok elfojtani egy kis kárörvendő mosolyt.

-Magához beszélek! – dörren a bácsi hangja élesen, és – hogy félreértés ne essék –

rám is szegzi sárga körmű mutatóujját.

-Köszönöm, de még korai lenne – dadogom zavartan, némiképp bepánikolva megvárom, amíg a pénztáros nő átnyújtja a számlát, aztán – mint valami megvadult kismalac – kirontok a boltból, és egyenesen az autóhoz rohanok. Apa mintha kicsit elbóbiskolt volna, nagyot néz, mikor behajítom a csomagomat, és magam is gyorsan utána vetődöm, ezzel együtt pedig éktelenül kiabálásba kezdek:

-Hajts, hajts, hajts!

-Szent ég, kiraboltad a boltot, vagy mi van? – hüledezik ő. Ó, ha tudná! Ennél

sokkal rémesebb dolog történt: most ért véget a gyerekkorom.

 

Kassai Tünde

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here