Az üstökös (cikkíró verseny)

0
18
kisagy

A kapucsengő élesen berregett. A ház úrnője kíváncsian dugta ki fejét a házból. A kapu előtt az idős, szinte mindenki által ismert védőnő állt…

– Jó helyen járok? A Kristófka itt lakik?

– Igen, igen. Bent van a kisszobában. De fáradjon beljebb!

– Köszönöm – fújtatott nagyokat, míg a tornác három lépcsőjén felkapaszkodott. – Már látom is! – kiáltotta. Úgy csúszik-mászik, mint a villám! Sőt!: mint egy beolajozott villám! – mondta, s nagyot nevetett a saját humorán.

– Milyen a fejlődése a fiúcskának? Méri rendszeresen?

– Természetesen. Lassan, de biztosan nő a súlya…

– És milyen az étvágya a picinek?

– Tűrhető. Nem szoktam tömni, ha éhes, úgyis kér…

– Nagyon helyes! Pisi-kaki?

– Rendszeres, és nem túl kemény.

– Príma! Még egy kérdés: hol alszik a kicsi?

– Kettőnk között, a nagyágyon.

– Ezt most komolyan mondja?

– Miért? Olyan nagy baj ez?

– Nézze Anyuka: nekem aztán mindegy, de ha nem szeretnék, hogy kisfiuk egy lelki toprongy legyen, egy anyámasszony katonája, külön ágyat adjanak neki! Mégpedig minél előbb!

– Nem túl korai az neki?

– Hogy korai-e? Már születése után biztosítaniuk kellett volna neki a külön teret, egy saját kis zugot, ahol bármikor egyedül lehet, ahol nem muszáj neki alkalmazkodnia a felnőttekhez! Még, hogy korai!…

– Már ne is haragudjék védőnő drága, de nekem sem volt külön szobám, én is a szüleim között aludtam, mégis felnőttem, és tisztességes ember lett belőlem!

– A tisztesség nem keverendő a lelki megrázkódtatásokkal! Nem igaz, hogy nem hagyott Önben semmiféle sérülést, fájdalmat, vagy hiányérzetet, hogy nem volt egy önálló kis helye, amin nem kellett osztoznia a felnőttekkel? Nem gondolja kedves Anyuka, hogy minden gyermek egy külön világ, mely saját helyet követel az ég alatt. Azért, mert évtizedekkel ezelőtt, sokszor több generáció volt kénytelen egy-egy lakásban nyomorogni, ez nem jelentheti azt, hogy most, amikor bőven lehetne külön helye a gyermeknek, be kell suvasztaniuk maguk közé?! Különösen, hogy megvan a saját ágyikója! Gondolkodjék már egy kicsit! Maga szerint normális dolog ez?

– Hát… Nem is tudom… De Ön a szakember! Ma este már a kiságyában fog aludni, ha ez magát megnyugtatja!

– Ezt akartam hallani! Megyek is, minden jót, Anyuka!

– Kikísérem. A viszontlátásra!

kisagy

A kapucsengő élesen berregett. A gyesen lévő, ház úrnője kíváncsian dugta ki a fejét. A kapu előtt egy fiatal lány állt:

– Elnézést kérek a zavarásért, a Boldikát nézném meg. Én vagyok az új védőnő. A Brigitta néni nyugdíjba vonult…

– Jöjjön be, és nézze meg a második fiúnkat!

– Köszönöm. Nőtt valamit az eltelt egy héten?

– Ó, hogyne! Kész vasgyúró lesz belőle!

– És hogy áll az étvággyal?

– Szakasztott öccse: keveset, de jó egészséggel eszik. Nő is, mint a gomba!

– Pisi-kaki?

– Egy kicsit híg, de nem veszélyes. Ennél nagyobb baj ne legyen!

– Na, akkor ez is rendben! Még egy fontos kérdés: hol alszik a pici?

– A saját kis ágyikójában! Kukkantson csak be a gyerek-szobába! Egyik sarok a Kristófkáé, a másik a Boldikáé. Remélem, elégedett!

– Már hogy lehetnék az? Ezek szerint, szegény picurkát egész éjjelre magára hagyják! Mondja Anyuka: van magának szíve?

– Na, most álljon meg a kérdezősködésben! A kolléganője azért szidott meg, mert nem biztosítottunk első szülött fiúnknak már a haza jövetele után külön ágyat! Állítólag anyámasszony katonája, meg retardált hülye marad, ha továbbra is kettőnk között a nagyágyon alszik! Kérdezze meg őt, ha nem hisz nekem!

– Már hogy ne hinnék Önnek, kedves Anyuka! De ami jó volt három évvel ezelőtt, az már a mai napokra elavult! Nézze: bizonyára ismeri a biztonságot adó anyai és apai szuszogást, amely megnyugtatja a picit. Azaz, csak megnyugtatná, de nem! Külön van a sötétben a rideg, személytelen szobában, ahol nem érzi, de nem is érezheti magát biztonságban! A csecsemőjük fél! Méghozzá nem is kicsit! Tudja, Anyuka, ezekből a gyermek-palántákból lesznek a bepisilős, félénk, lelkileg visszamaradt gyerekek! Remélem, nem akarja nekem bemesélni, hogy Ön nem jobban érezte magát annak idején apukája-anyukája között! Azt a meghitt, biztonság-érzetet nem lehet pótolni semmiféle ággyal!

   El tudja képzelni, mennyire megterheli szegény pici lelkét ez a számkivetettség? Felébred a csöppség éjjel, mert éhes, vagy szomjas, vagy tele a pelus, és mit lát? Semmit! Illetve a félelmetes sötétséget! Azt szeretné, ha gyermeke ilyen félelemben nőne fel? Hogy lelkileg visszamaradt csökevény legyen? Mert, akkor nem szóltam semmit!

– Kedves védőnő! Mivel véleményem a gyermekneveléssel kapcsolatban megegyezik az Önével, már ma este közöttünk fog aludni a csöppségünk.

– Ez már beszéd! A viszontlátásra!

– Minden jót! Kikísérem…

A kapucsengő élesen berreget. A gyeden lévő anyuka kíváncsian dugta ki fejét a konyhából:

– Á! Maga az, védőnő drága? Kerüljön beljebb! Éppen most szoptattam meg a Lacikát.

– Mivel Önnek már három gyermeke van, nem is húznám az időt, gyorsan szaladjunk át a kötelező kérdéseken:

– Hogy áll a súlyával?

– Nő, növekszik…

– Étvágy?

– Talán a vasszöget is megenné!

– Pisi, kaki?

– Rendben!

– Hiába, Ön egy gyakorlott anyuka… Még egy kérdés: hol alszik a pici?

– Természetesen közöttünk. A két nagyfiú a gyerekszobában, a legkisebb pedig velünk, a franciaágyon.

– Ezt most nem mondja komolyan! Maguk közé kényszerítenek egy ilyen picurka teremtést?

– Most szórakozik velem, védőnő kedves!? Nem maga mondta másfél évvel ezelőtt, hogy a kicsinek nyugalom és biztonság kell! Olyan biztonság, amelyet semmiféle ággyal nem lehet pótolni! Így volt, vagy nem?

– Így bizony, nem felejtettem el, mint ahogyan azt sem, hogy valóban másfél évvel ezelőtt mondtam. De Önöknél megállt az idő? Vagy nem is óhajtanak tudomást venni a gyermekpedagógia fejlődéséről?

Ami másfél-két évvel ezelőtt csodálatos újdonság volt, az, mára csak történelem! Hol vannak már ezek a kitételek? Ezek nem mások, mint hasznavehetetlen dogmák!

Mert, mit is mond a mai gyermek-lélektan? Azt, hogy minden élőlénynek, – bármilyen pici is -, önálló területre van szüksége! Egy saját territóriumra, ahová bármikor vissza tudna húzódni, ha már unja a felnőtteket! De tud? Tud a csudát, ha maguk ráakaszkodnak, ha nem engedik kibontakozni, ha magukhoz láncolják, mint egy kutyát!

Ekkora szülői nyomás mellett hogyan tudna kibontakozni szegény pici egyénisége? Sehogy! Letapossák őt, megnyomorítják lelkileg, s aztán mi lesz belőle? Egy szellemi nímand, egy lelki korcs, egy fejlődésében visszamaradt értéktelen senki!

Hát nem tudják felfogni, hogy ilyen önállótlanságra nevelés mellett soha, a büdös életben nem fog tudni saját döntést hozni szegényke!

Miért nem adják meg neki a fejlődéséhez szükséges teret, miért nyomorítják meg gyermeküket már a fejlődése első napjaiban?

– Állj! Szót se többet! Csak nem akarja bemagyarázni nekem, hogy ilyen rövid idő alatt gyökeresen változott meg a gyermeknevelési koncepció! És nem is előszörre! Ezt egyszerűen nem lehet követni!

– Bizony, ez a tudományos ág fejlődik per pillanat a leggyorsabban. Sebesebben, mint a komputertechnika.

– Olyan sebességgel, mint egy üstökös?

– Ez most, hogy jutott eszébe, Anyuka?

– Mert azok őrült sebességgel száguldanak! Viszont rendszeresen visszatérnek a kiinduló pontjukra!

A cikkíró versenyre beküldte Winczheim Tibor

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here