Néha felötlik bennem, hogy a modern ember sokat, talán túl sokat tud a betegségek kialakulásáról. Tisztában van vele, hogy élete minden percében baktériumok és vírusok ezrei támadásának van kitéve, hogy mitől szuvasodik a fog, komplex összetevőjű krémekkel orvosolja a bőrelváltozásokat. Mégis, az ősi érzés, belénk kódolt riadalom a régi: ez a sok kór mintha megtámadna minket, kívülről érkezve leteperne, és mi védtelenül szenvedjük el, majd utólag kezeljük a tüneteket.

A pszichoszomatika, a betegségek pszichés eredetét kutató megközelítés azt a forradalmi gondolatot hintettel el az utóbbi évtizedekben, hogy a betegségek kialakulásában az ember életmódjának – a táplálkozást és a lelkiállapotot is beleértve – vaskosan megvan a maga szerepe, vagyis az ember jelentős részben felelős azért, ami a testében történik. Nézzük, miként!

„Most már elég!”

Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a megfázás, vírusos megbetegedések valódi oka a szervezet védekezőrendszerének legyengülése, az elhúzódó stressz, a kifáradás. Ha kaparni kezd a torkunk, amellett, hogy aszpirin után nyúlunk, vagy főzzük a hársfateát, esetleg jó magyar szokás szerint jöjjön a pálinka, fontos meghallani testünk üzenetét, hogy „Most már elég, ideje pihenni!”.

A pszichoneuroimmunológia fiatal tudománya vizsgálja az idegrendszeri és pszichés folyamatok, az immunrendszer, valamint a megbetegedések közötti kölcsönhatásokat. Kutatási eredményekkel sikerült bizonyítani, amit mindenki tud, akinek egy vagy több családtagja felsőoktatásba jár, hogy vizsgaidőszakban kipukkadt lufiként zuhan össze az ellenállóképesség, és szegény hallgató néhány hét után szipogva és lázasan megy a vizsgára. Ha utálja az egész szakot, akár a vizsgaidőszak első hetében elkezdődik a betegségkör, ez nem kutatási eredmény, hanem személyes tapasztalat. A vizsgálatok arra is rávilágítottak, hogy gyász időszakában magasabb az elhalálozások aránya, illetve válás után és a magukat magányosnak érzőknél szintén csökkennek az immunfunkciók.

A lelki és biológiai betegségkiváltó tényezők sokaságát ismerve csoda, hogy nem beteg folyamatosan az egész világ... Vajon miként lehetséges, hogy a pár egyik tagja ágynak esik influenzával, partnere odaadóan ápolja hetekig, mégsem legyinti meg a betegség szele? A választ egy témába vágó előadáson hallottam egykor: a szervezet tulajdonképpen akkor betegszik meg, amikor – ahhoz van kedve.

A tünet mint kommunikációs eszköz

A betegség, legyen bármilyen enyhe, saját sérülékenységünkre emlékeztet, ha pedig súlyos, mulandóságunkat juttatja eszünkbe. Amikor ágynak esünk, elkezdünk magunkra figyelni: vitaminokban dús ételeket eszünk, pihenünk, sok folyadékot viszünk be. Talán a tünet csak ennyit akart üzenni: „vegyél vissza, törődj magaddal, mert az élet rövid, ne pocsékold el”.

A pszichoszomatikai kérdésekkel foglalkozó elméletalkotók közt találni olyanokat, mint Jacques Martel vagy Kurt Tepperwein, akik különböző betegségekhez adott típusú élethelyzeti problémákat kötnek. A tünetekhez rendelt magyarázatok segíthetik a közelebb férkőzést olyan érzelmekhez és lelkiállapotokhoz, amelyekkel a mindennapi taposómalomban nincs időnk és kedvünk foglalkozni, ám a háttérből szenvedést okoznak. A megértés pedig elvezethet olyan változtatásokhoz, amik segítik a pszichés jóllét visszanyerését és a betegség kiújulásának megelőzését.

Szervek és problémák

Fontos információval bír, hogy mely szervünk betegedett meg. Bőrünk az érintésen keresztül első kommunikációs csatornánk, ezért a biztonságos kötődés, ősbizalom, emberi kapcsolatok gyakran itt „kódolódnak”. A tüdő - mint az éltető oxigént belélegző szerv - az élettel való kapcsolatot, életigenlést vagy épp az élet elutasítását kommunikálja. Gyomrunkban nemcsak az ételt, de a velünk történt eseményeket is megemésztjük. S így folytathatnánk a végtelenségig.

Egy lépéssel továbbmenve, magát a betegséget elemezve jobban megérthetjük, mi a valós probléma, amit a betegség kommunikálni akar. Tüdőgyulladás esetén valószínűleg elnyomva érezzük magunkat, nem szeretnénk élni, mert nem látjuk a választási lehetőségeket, esetleg magunkra vettük más emberek életének felelősségét. A pattanásos arcbőr gazdája vélhetően nem szereti és nem fogadja el magát, túl szigorúan és kritikusan szemléli a gyengeségeit, nincs harmóniában önmagával. A gyomorégés annak jele lehet, hogy valamilyen negatív érzés, leggyakrabban düh, éget belülről, az illető nem tudja megemészteni a helyzetet, ami a dühét kiváltja. Fontos megvizsgálni a kérdést, hogy vajon ebből a helyzetből mennyi az ő felelőssége? Mennyire vállalja fel a saját igényeit?

emesztesi gond

A betegségek bizonyos lelkiállapotokkal való párosítása elindíthat egy gondolkodási-önismereti folyamatot, ami egy mélyebb átalakulás táptalaja lehet. Fontos ugyanakkor tisztában lenni azzal is, hogy ez a megközelítés nem egyezik a tudományos felfogással. A tudomány csak annyit mond ki, hogy tartós stressz, megterhelés esetén az a szervünk fog megbetegedni, amelyik alkatilag gyengébb, de nem tulajdonít ennek többletjelentést. Éppen ezért e sorok írója minden olvasóját óvja attól, hogy e néhány bekezdés után bármit változtasson az előírt kúrán anélkül, hogy konzultált volna orvosával.

Szabó Elvira