Egy kiadós sírás katartikus lehet: egy hét sem telik el úgy, hogy valamelyik híresség ne ontana nyilvánosan könnyeket, mint például Adele a tavalyi Grammy-díjkiosztón.

A könny azonban akár csíphet és hegesedést is okozhat a bőrünkön. Egyeseknek nehezen megy a könnytermelés, ami szemfertőzéshez és fekélyekhez vezethet, mások viszont minden evéskor kontrollálatlanul könnyeznek. Az alábbiakban a könnyekkel és azok egészségünkre gyakorolt hatásaival kapcsolatos érdekességeket gyűjtjük egy csokorba.

 

A betegség, amitől a nők nem tudnak sírni

A könnyként ismert sós folyadék: víz, olaj és nyák keveréke. A három összetevő aránya finom egyensúlyban van, ha valamelyikből nincs elég, instabil könnyfilm jön létre.

Az egyik leggyakoribb rendellenesség a szemszárazság, amit az okoz, hogy túl kevés víz, olaj vagy nyák van a könnyfilmben. Az emberek mintegy 50 százalékát érinti a vörösödéssel, irritációval, égő és csípő érzéssel járó betegség valamikor élete során. A vízhiányos könny termelődésének oka valamilyen fertőzés vagy kinövés lehet a könnymirigyben. A másik lehetséges kórok a Sjögren-szindróma, egy autoimmun betegség, amely a szervezet külső elválasztású mirigyeit, köztük a nyál és a könnymirigyeket hozza gyulladásba.

 

Jó jel a hagymás könnyezés

Nem túl népszerű munka, de a hagymaszeletelés közben tapasztalt könnyezés azt jelzi, hogy a szemünk egészséges. A könnynek három típusát különböztetjük meg: az alap könny tartja nedvesen a szemünket, a reflexes könny valamilyen irritáló anyag hatására termelődik, az érzelmi könny pedig érzések következtében jön létre. A hagymaszeleteléskor termelődő könny reflexes könny. Ha valaki szemszárazságban szenved, mégis könnyezik hagymavágáskor, a szakértők szerint az arra utal, hogy jók a hosszú távú kilátásai.

 

Miért nem tudnak sírni a férfiak még akkor sem, ha akarnak

A könnyeket a szívverést és az emésztést is szabályozó vegetatív idegrendszer irányítja. A paraszimpatikus idegrendszer működését az érzelmek váltják ki, ami a könnymirigy összehúzódását okozza. Az elmélet szerint ez segít ellazulni. A megnyugvás és ellazulás mellett azonban a könnyek azt is jelzik a többi embernek, hogy segítségre van szükségünk. A tesztoszteron viszont gátolja a sírást, ami megmagyarázza, miért sírnak gyakrabban a nők, mint a férfiak. A szakértők szerint ezt a nemváltó műtétek is bizonyítják, amikor a beavatkozás után a páciensek a sírás gyakoriságának növekedéséről illetve csökkenéséről számolnak be.

 

krokodil_konnyekLéteznek valóban a krokodilkönnyek?

A Bogorad-szindrómában, köznapi nevén krokodilkönny-szindrómában szenvedő betegek evés közben könnyeznek. (A krokodilok zsákmányuk elfogyasztása közben könnyeznek.) A rendellenesség az arcideg gyengeségével függ össze, és olyan embereket érinthet, akik korábban Bell-féle bénuláson, vagyis az arc egyik felének bénulásán estek át.

 

A könnyelvezető csatorna elzáródása is okozhat könnyezést

A túl sok könny is lehet a szemszárazság tünete. Ha nem termelődik elegendő alap könny, a szem szárazzá válik, és azzal ellensúlyozza a helyzetet, hogy több reflexes könny termelésére serkenti a könnymirigyet. A túl sok könny másik oka az lehet, hogy elégtelen a könny elvezetése, amit a túl szűk könnyelvezető csatornák, vagy az orrban lévő elvezetőrendszer fertőzés, gyulladás, arcsérülés vagy daganat következtében kialakuló elzáródása okozhat. A könnyezést ezen kívül az öregedéssel egyre gyakoribbá váló ernyedt szemhéj is okozhatja.

 

Miért dagad be a szemünk a sírástól?

Az érzelmi könnyek fizikai hatással is járnak. Az orrdugulást és a duzzadt, kivörösödött szemet részben az okozza, hogy a könnyek az orrba ürülnek, ahol nyáktermelődést váltanak ki. Ráadásul amikor sírunk, a szemünkbe irányuló vérellátás fokozódik, ami enyhe duzzanatot okoz. Ez felelős a jellegzetes kivörösödött szemekért.

 

Amikor a könnyek csípnek és hegesedést okoznak

A szemszárazság szélsőséges eseteiben a könnyek csípik a bőrt, ami akár hegesedést is okozhat az orcán. Ennek az az oka, hogy a könnyfilm vízhiánya következtében a folyadékban túl magas a só aránya.

 

Túl keveset pislogsz?

Az autó fűtése és légkondicionálója kiszárítja a szemünket. Ráadásul amikor koncentrálunk, sokkal ritkábban pislogunk, amitől gyorsabban elpárolog a könny, és szárazabbá válnak a szemeink. A szemszárazság leggyakoribb típusa a párolgás következtében alakul ki, amikor nincs elég olaj a könny összetételében. Ezt szemhéjgyulladás, a Meibom-mirigyek gyulladása vagy elzáródása okozhatja. A mirigyek elzáródását rendszeres meleg vizes borogatással meg lehet szüntetni, az orvos pedig gyógyszeres kezeléssel serkentheti a mirigy termelését. A másik lehetőség a műkönny használata.

 

És már megint a menopauza

A menopauza a nők könnytermelésében is fordulópontot hozhat. A mirigyek nem termelnek olyan hatékonyan könnyet, amikor a hormonszintek megváltoznak, és a menopauza éppen ilyen időszak. Főként az ösztrogénszint csökkenésével függ össze, de pontos okát nem ismerjük.

Forrás: medipress