A tél közeledtével egyre többen teregetik a mosott ruhákat a radiátorok közelébe ahelyett, hogy a kertben az esőt kockáztatnák. Pedig a kutatók szerint ez – különösen az asztmára, szénanáthára és egyéb allergiás megbetegedésekre hajlamos emberek esetében – egészségügyi panaszokhoz vezethet.

A Glasgow-i Egyetem Építészmérnöki Karának kutatásából az derült ki, hogy számos otthonban túl magas a páratartalom, és ennek közel 30 százalékáért a kiteregetett ruhák a felelősek. A felmérésben részt vevő lakások háromnegyedében olyan magas volt a páratartalom, ami a poratkák szaporodásához vezethet, és felveti a megnövekedett penészspóra koncentráció kockázatát.

 

ruhaszaritas

 

A 2011 telén száz otthont vizsgáló felmérés azt mutatta, hogy a tulajdonosok 87 százaléka hideg időben a négy fal között szárítja ruháit, kétharmaduk pedig a fűtőtestek közelében helyezi el a mosott ruhákat. Ez a mosási napokon 30 százalékkal, átlagosan pedig 15 százalékkal növeli a lakás páratartalmát. A kisebb, jobban szigetelt lakások esetében a vízpára nehezen tud távozni.

„Az emberek egyre hatékonyabban szigetelik otthonaikat az energiatakarékosság jegyében, ez azonban nem párosul megfelelő szellőzéssel” – mondja a szakértő.

Az otthonokban lévő penész Malcolm Richardson, szakértő szerint elterjedt egészségügyi probléma, ami a nyirkos és hideg brit éghajlaton különösen is előtérbe kerül. Ennek ellenére kevesen vannak tisztában a penészgombával és az általa okozott néha életveszélyes betegségekkel. A penészgomba több százezer típusát ismerjük, de közülük csupán körülbelül tíz okoz betegségeket, főként orrmelléküreg-gyulladást, hörghurutot és más légzőszervrendszeri megbetegedéseket, valamint allergiát.

A penészgomba olyan helyeken telepszik meg, ahol magas a levegő páratartalma: jellemzően a tusoló, a mosógép, a mosogatógép és a szárítógép környékén, illetve a konyhában. A penészgomba spóráinak belégzése két hatással járhat. Egyrészt fertőzést okozhat, ami leginkább a legyengült immunrendszerű embereket sújtja, másrészt allergiás reakciót, különösen asztmát válthat ki, amint a spórák bekerülnek a felső légutakba és az orrmelléküregekbe. A penészgomba okozta betegségek tünetei közé tartozik a köhögés, az állandó kimerültség, a szem- és torokirritáció, a fejfájás, a bőrirritáció és a hányinger.

Forrás: medipress