Smink és a haj a színek tükrében:

A sminkelés szempontjából a színeknek sokkal nagyobb szerepe van. Erről egy későbbi kisokosban fogunk majd szólni. Elég most annyit tudni, hogy a sminkkel erősítheted, vagy gyengítheted az alap tónusodat. Sőt egy egészen más színpaletta alkalmazását is lehetővé teheti egy új smink kipróbálása. Ugyan ez vonatkozik a hajad színére is. Például, ha sötét a szemöldököd, de a hajad színe világosabb, bizonytalanná válhatsz, hogy hová is tartozol igazán. Inkább lágy színeket használhatsz a ruhatáradban, viszont ha a hajad színét megváltoztatod és sötétebbé teszed, máris élénkebbnek fogsz tűnni és erősebb színeket is alkalmazhatsz.

 

Mit tegyél az eddigi ruhatáraddal?

Sok gyakorlás után, amikor már kicsit biztosabban nyúlsz a színes darabok után, ráébredhetsz, hogy eddig nagyon egyhangú volt a ruhatárad, esetleg nem is olyan darabokat hordtál, amik megfelelnek a saját színeidnek. Aggodalomra semmi ok. Szeretnék egy súlyos példát felhozni, egyben egy örök problematikát a fekete ruha kérdését. A fekete a legsötétebb szín, így igazán csak azoknak áll jól, akik sötét tónusokkal rendelkeznek. A fekete azonban a köztudatban az ápol és eltakar kategóriába esik – tegyük hozzá: tévesen. Azonban ebből a tévhitből az származik, hogy elég sok hölgy betárazott jó sok fekete felsőt, ruhát, blúzt, stb. Kidobni, elajándékozni ezeket a darabokat azonban akkor sem kell. A világos tónusú hölgyek is hordhatnak feketét. Elsődleges szabály: Az arctól távol. Erre már utaltam. A színek az arcunkra gyakorolják a legnagyobb hatást. A megoldás tehát: mély dekoltázs, amennyiben zárt darabról van szó, világos ékszer, kicsit sötétebb smink, fekete blézer alá pedig szintén világos blúz, vagy top. Újra szeretném tehát kihangsúlyozni az összhatást. Először próbáljuk meg ellensúlyozni a nekünk nem jól álló színt, csak utána gondolkozzunk az elajándékozáson. De higgy nekem: MINDEN DARAB MEGMENTHETŐ!

 

szinekA divat és a színek

Szinte bárki, akivel eddig a stílustanácsadás kapcsán találkoztam feltette azt a kérdést, hogy mik az aktuális trend színei. A kérdést teljesen feleslegesnek tartom. A divat inkább fazonokban mutatkozik meg. A nagyobb ruhagyártók ugyanazt a fazont, sokszor több színben és több árnyalatban is piacra dobják. Pontosan azért, mert tudják, hogy nem mindenkinek áll jól minden szín. Hiába divat idén a élénk korall piros és a mély erős türkiz, ha te lágy, tompább színeket viselhetsz csak. Nézz körül nyugodtan egy boltban és rá fogsz jönni, hogy ugyanezen színek más árnyalatai is megjelennek a polcokon. És attól, hogy Te, nem a kirakatokban megjelenő  színeket hordod, még nem leszel kevésbé divatos, vagy netán ódivatú. Ne a divat határozza meg a stílusodat. Nem az van érted! Ez egy nagyon fontos szabály. Attól, hogy a legtrendibb dolgokat viseled, még nem leszel stílusos. Próbáld meg örök darabokkal megalapozni a ruhatáradat. A fekete, a fehér, a szürke, a piros, a kék, a barna ezek általános nem feltűnő árnyalatai mindig divatosak. Ebbe az alap ruhatárba pedig könnyedén beilleszthetők az adott trendnek, a te stílusodnak és színharmóniádnak megfelelő darabok.

 

Záró színes gondolatok:

Talán ez így elsőre bonyolult egy kicsit. De ne akard, már most megérteni a dolgokat. Hagyj magadnak időt arra, hogy átlásd a színek világát, és hogy alkalmazni tudd a hétköznapokban. Szánj napi 10 perccel többet az öltözködésre, nézd magad picit kívülállóként, amikor belenézel a tükörbe és hidd el, könnyen rájössz majd a titok nyitjára. Ne felejtsd el, hogy bár a színek fontosak az életünkben, az öltözködésben néha csak másodlagos szerepet kapnak. Ne görcsölj azon, hogy pontosan meghatározd azt a 10 színt, amik jól állnak neked. Próbálkozz! Rövid idő alatt, hatékonyan fogod tudni alkalmazni a színeket. Életvidámabb és határozottabb leszel. Az emberek közvetlenebbek lesznek veled és még jobban megértik a személyiségedet. Csak azzal tudlak tehát bátorítani, hogy színezd ki a szürke hétköznapokat és meglátod, színesebb lesz a világ is. Aztán pedig jöhet a következő kérdéskör: Fazonok és Alkatok…

 

Írta: Lukács Tibor, stylist