Az ember legalapvetőbb érzelmi szükséglete a szeretet és a gyengédség iránti igény, mely végigkíséri egész életünket, sőt házasságunkba is magunkkal visszük azt.

De vajon a házasság tényleg kielégíti szeretetéhségünket?

A legtöbb házasság szerelmi kapcsolatként indul. Találkozunk valakivel, akinek testi, lelki adottságai megigéznek bennünket, átfut rajtunk egy kellemes bizsergető érzés és a gondolat, hogy de jó lenne többször is élvezni ismerősünk társaságát. Működésbe lép a „szerelmi riasztórendszer”. Ezután azt szeretnénk megtudni, vajon kölcsönös-e ez a szimpátia. Ha kiderül, hogy mégsem: két utunk van. Vagy dupla gőzerővel megpróbáljuk bebizonyítani, hogy igenis méltók vagyunk kiválasztottunk szimpátiájára, ami általában nem sikerül és kiábrándulunk vagy rögtön a mi lelkesedésünk is alábbhagy.

De nézzük mi történik, ha kölcsönösnek bizonyul ez az érzés! Pár nap de legkésőbb pár hét múltán már bizonyára a házasságot tervezgetjük, mert biztosak vagyunk benne, hogy megtaláltuk az „igazit”! És azzal áltatjuk magunkat, hogy a szerelem örökké tart! Azonban többen tanulmányozták a szerelem jelenségét és arra a következtetésre jutottak, hogy a szerelem érzése max. 2 évig tart. (Titkos kapcsolat esetén ez elhúzódhat!)

 

És mi történik a második év után?

 Felébredünk! Rájövünk, hogy párunk mégsem tökéletes, mégsem értünk mindenben egyet! SŐT! Már szinte semmiben sem értünk egyet! A házasság hétköznapi világa befurakszik érzéseink közé. Zavarnak a mosdókagylón éktelenkedő hajszálak, a tükörre száradt fogkrémpöttyök, a vita, hogy a WC papírnak melyik oldalon kell legöngyölődnie, a cipők, amik nem sétálnak be a szekrénybe, a maguktól nem csukódó fiókok, a páratlan zoknik és a végén szinte minden… (…ha nem vigyázunk, de erre még visszatérünk!)

És lassan belátjuk, hogy a szerelem nem volt más, mint illúziókergetés. Kergettük azt az ábrándot, hogy együtt minden nehézséget le tudunk majd küzdeni! Az a tévképzetünk támadt, hogy Teréz anya áldozatvállalásához hasonlóan minden önzés kiveszett belőlünk …

Mikor azonban alábbhagy a szerelmi láz, visszatérünk a való világba. A nő és a férfi is kinyilvánítja vágyait, amik a legritkább esetben sem vágnak egybe. És lassan feltesszük magunknak a kérdést: „Miért házasodtunk össze tulajdonképpen? Hiszen semmiben sem értünk egyet!”

Azt jelenti-e ez, hogy miután a szerelem illúziója folytán beleestünk a házasság csapdájába, az a sorsunk, hogy boldogtalanul éljük az életünket házastársunk mellett? Vagy szökjünk meg és próbálkozzunk újra? Statisztikai adatok szerint az első házasságok 40% végződik válással. A második házasságok 65% ill. a harmadik házasságok 75%-a jut hasonló sorsa. Ezek szerint a másodszor ill. harmadszor köttetett házasságok sem lesznek boldogabbak az elsőnél.

 

De akkor mit tegyünk?

A kutatások arra utalnak, hogy van egy harmadik megoldás. Még pedig az, ha felfogjuk a szerelem élményének valódi jelentését és elfogadjuk annak „szükségszerű” elmúlását. Továbbá megértjük, hogy ezt követően a szeretet útján kell haladnunk. Ehhez természetesen szükség van nagy adag önfegyelemre és személyes fejlődésre. Nem a szerelem az alapvető szükségletünk, hanem az hogy társunkkal egymást kölcsönösen szeressük. Míg a szerelem az ösztönökből fakad, a szeretet az értelem és az akarat világában gyökerezik. Komoly energiákat befektetve igyekezhetünk a másik javát szolgálni, minek nyomán gazdagodni fog élete. Ez pedig minket megelégedéssel fog eltölteni, hisz őszintén szeretünk valakit. Aki ezt (minden bizonnyal) viszonozni is fogja.

Aki a szeretet mellett dönt, arra fog törekedni, hogy társát mindig előnyben részesítse.

 

Törekedjünk tehát, hogy házastársunk szeretet-tankja tele legyen. Ennek hiányában következik be az elzárkózás, hangzanak el bántó és bíráló szavak.

A „szeretet-tank” fogalmáról részletesen az alábbi linken vásárolható könyvben olvashat!

(Forrás: Gary Capman  Egymásra hangolva  c. könyve)

 

 

A könyv a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg, melyet webáruházukban meg is vásárolhatja.