Nem a lovagkorban élünk, így tudomásul kell vennünk; a mi „lovagjainknak” már alig akaródzik férfinak lenni.

Telefoncsörgésre ocsúdtam föl a minap, amikor gondolataimba mélyedve dolgoztam. A vonal másik végén egyik barátnőm zokogott. és bizony eltartott egy darabig, mire sikerült megszólalnia és elmesélnie a történetet, ami ennyire kizökkentette lelki egyensúlyából. Már lassan két éve járt egy - roppant nagyképű - sráccal, akit immár saját bevallása szerint is jócskán félreismert.

 

pasi3

 

A kapcsolat előtt mindketten sokáig voltak egyedül, így a fiú könnyedén levette a lábáról, a figyelmeztető jelek pedig eltörpültek. Aztán hirtelen valami megváltozott: a „lovag” pedzegetni kezdte, hogy ő már nem érzi túl jól magát a lánnyal, nem teszi boldoggá, nem elégíti ki, számára monotonná vált a kapcsolat és erőltetettnek véli a folytatást.

 

Inkább úgy döntött a nyár elmúltával, hogy csavarodjon őszbe az ő feje is, mintsem el kelljen köteleződnie! Már itt fölnyílhatott volna a szeme a barátnőmnek és örülnie kellett volna, hogy egy számító alaktól megszabadul, pedig még csak ekkor jött a neheze!  Megegyeztek ugyan, hogy szakítanak, viszont - ahogy lenni szokott egy látszólag közös döntésnél -, a lány belement, hogy „kapcsolaton kívül”, azaz kötöttségek nélkül találkozgassanak. (Mert annak, aki szeret „ez is több, mint a semmi”.) Tisztességtelen eljárás a férfi részéről, de ha akad kihasználható partner, nem fogja visszautasítani. Hiszen a lényét tagadná meg!

 

A pohár végül akkor telt be, amikor a srác egyszer úgy ment föl a lányhoz, hogy annak szülei is ott voltak, és mit sem sejtve a dolgok valódi állásáról, rákérdeztek az eljegyzésre. Ekkor a vőlegénynek vélt jelölt a mosdóba indulván „véletlenül” a kijárati ajtót használva köszönés nélkül lelépett, és csak jóval később hívta fel egykori párját, hogy végső búcsút intsen. Szánalomra méltó, ámde mennyivel egyszerűbb - szó szerint és átvitt értelemben is - inkább elfutni, mivel a kényes helyzeteknek is megvan az a tulajdonságuk, hogy egy idő után így, vagy úgy, de megoldódnak a „teremtés koronáinak” beavatkozása nélkül is…

 

Barátnőm nem azért sírt és verte a fejét a falba, mert annyira fájt neki az elválás, hanem mert bánta, hogy éveket fecsérelt egy ilyen alakra és magát hibáztatta, amiért hagyta, hogy félrevezessék.