Szokványosnak mondható: az egyedülálló harmincas nő és a nős férfi esete. Gyakori, hogy látunk párokat, akik talán a  tilosban járnak...

 

A trolin, a reggeli forgalomban mindenki befelé figyel. A Stadionoknál sok a felszálló.

trolibuszA középiskolások zenét hallgatnak az MP3, vagy 4-en, telefonjaikon játszanak, káromkodva beszélgetik meg a tegnap esti élményeket, vagy, hogy milyen dolgozatot írat már megint az a hülye tanár velük.

Az idősek morognak a reggeli forgalom és/vagy a tömeg miatt, kis cekkerükben a piacon bevásárolt néhány élelmiszer lötyög. Emberek között lehetnek, ezért tülekednek éppen a csúcsforgalomban. Magány ellen ez az egyetlen gyógyszerük. Nem bánják, ha a fájós bütykeikre lépnek, legalább van miért veszekedni, s ha nem adják át a helyet nekik, akkor végre hangosan méltatlankodhatnak.

Az ifjú családosok a gyerekeiket terelgetik, fennhangon nevelnek, törekednek arra, hogy ezt a reggelt is túléljék az oviba, suliba menet. Folyton késésben vannak, türelmetlenségük egyenes arányban nő a gyermekeik kérdéseinek özönével.

A középkorúak csendesek.  Igyekeznek nem másra nézni, szedegetik össze a szétesett arcvonásaikat, a zilált gondolataikat. Boldogtalannak látszanak. Majdnem mind. Mintha gyötörné őket valami világrengető gond. Hajszoltak, fáradtak. A reggeli kávé még érződik a leheletükön, a hajuk még viseli a párna nyomát.

 

A trolin, reggel, a forgalomban már csak a lépcsőre fér fel a 30-as pár. A férfi kissé elfordulva a nőtől próbál kapaszkodni. Egy lépcsővel feljebb áll, s néha visszapillant a nőre.

A nő fojtott hangon és vádlón beszél:

- Nem hívtál fel. Tudod, milyen rohadt dolog egész hétvégén a telefoncsörgésre várni?

- Nem hívhattalak. Tudod. - kényelmetlen feszengésbe kezd a férfi. Meleg van és láthatóan nincs ínyére a beszélgetés.

Már a Városligetben kanyarog a troli.

- Neked egyszerű ez így. Hétköznap kéznél vagyok, amikor csak kellek. A francba, miért nem küldtél legalább egy sms-t?

- Nem tudtam. El voltam foglalva.

- Persze, azt ne mondd, hogy még a wc-re is utánad megy… Szemét vagy. Várom, hogy hívj, megállás nélkül a telefont nézem, semmi. Én meg nem hívhatlak.

- Még jó. Eszedbe ne jusson!

- Mekkora egy rohadék vagy! A te szabályaid! Én alkalmazkodjak, várjak, mindig várjak! Mindig én vagyok az utolsó helyen. Bezzeg mikor…, akkor jó vagyok, ugye?

- Világosan elmagyaráztam neked, mi a helyzet. Ezerszer megbeszéltük. A hétvége a családomé. Ha nem tetszik…- jelentőségteljesen elhallgat, majd a nőre pillant -,de most együtt vagyunk, nem?

A nő ekkor odanyúl a férfi karjához. Kapaszkodik. Rémült a tekintete.

A férfi próbál kedvesebben ránézni, de torz az arca az erőlködéstől. Látszik, hogy haragszik a nőre, mert előhozta ezt és itt, mindenki előtt.

 

Rajtam kívül valójában senki sem vette észre ezt a jelenetet.

Hétfő van, kezdődik a hét. Másnak ez azt jelenti, dolgoznia kell, vége a pihenésnek, nekik azt, hogy újra együtt lehetnek. Kicsit.

Veszekednek, aztán valahol, négy fal közt majd letépik egymásról a ruhát.

S a reggeli csúcsban a trolin zaj van, senki sem figyel a másikra. A Hősök terén leszáll a pár.

Egyszerre lépnek.

Nem fogják egymás kezét. Azt nem lehet.

 

Írta: Gál Mónika