A kézfogás ősi örökség. Amikor a primitív törzsek barátságosan találkoztak, karjukat nyitott tenyérrel egymás felé nyújtották, hogy jelezzék, még rejtve sincs náluk fegyver. A rómaiaknál gyakori volt, hogy valaki a ruhája ujjába rejtette a tőrét, ezért kialakult az alkarfogás, majd szokásos üdvözlés lett belőle.

Az ősi üdvözlési rituálé modern változatát, a kézszorítást, kézrázást elméletileg a XIX. században azonos rangú férfiak használták, mégpedig a kereskedelmi tranzakciók megpecsételésénél. Észak–Amerika és Európa legtöbb országának üzleti világában az érkezés és a távozás kísérőjeként ma már teljesen általános, és társasági érintkezésben is egyre jobban terjed férfiak és nők között egyaránt.

kezfogas

 

Ki nyújtson kezet először?

Noha az első találkozáskor általánosan elfogadott szokás a kézfogás, vannak olyan körülmények, amelyek között nem illik kézfogást kezdeményeznünk. Tekintve, hogy ez a gesztus a bizalom és a szíveslátás jele, fontos, hogy feltegyünk magunknak néhány kérdést, mielőtt kezet nyújtanánk. Szívesen látnak-e? Szívesen ismerkedik–e velem az illető, vagy ráerőltetem magam.

Az ügynököknek azt tanítják, hogy visszafelé sülhet el, ha kezet nyújtanak egy kuncsaftnak, akihez kéretlenül csöngettek be, mert lehet, hogy az illető nem látja őket szívesen, és kényszernek érzi a kézfogást. Ilyenkor okosabb, ha az ügynök megvárja, míg a másik fél nyújt kezet, s ha ez elmarad, csak biccent. Nővel kezet fogni némely országban bizonytalan kimenetelű dolog (sok muzulmán országban például illetlenségnek számít, csak a biccentés az elfogadható), de a legtöbb helyen ma már nyitottabb szelleműnek tartják az olyan nőt, aki határozott kézfogást kezdeményez, s ezzel jobb benyomást kelt.

Hogyan tudatja a testbeszéd a felsőbbrendűséget, a hatalmat?

Amikor először találkozunk valakivel, az illető az első kézfogással öntudatlanul az alábbi három alapvető attitűd valamelyikét adja tudtunkra:

  1. Fensőbbség. A magunk nézőpontjára lefordítva: „ Ez az ember fölém akar kerekedni. Nem árt az óvatosság.”
  2. Alázat. Vagyis : „Ennek az embernek én diktálhatok. Engedelmeskedni fog.”
  3. Egyenrangúság. „Kiegyensúlyozott lesz a viszonyunk.”

Fensőbbségi pozícióigényünket úgy közöljük, hogy kézfogáskor a mi tenyerünk néz lefelé. Persze nem teljesen fordítjuk lefelé, de a partner kezéhez képest felül van, s ez azt közli vele, hogy mi akarjuk irányítani a találkozást.