Tanácsok örök elégedetlenkedőknek

Sokan úgy tartják, hogy a fejlődés fő mozgatórugója az örök elégedetlenség. Ha valami nem működik, nem elég jó vagy kényelmes, akkor mérnökök és tudósok hada dolgozik azon, hogy megoldja a problémát. Érdekes módon azonban minél jobb feltételek vesznek körül minket, annál kevésbé vagyunk elégedettek a saját anyagi és lelki szükségleteinket illetően. 

Olyan, mintha párhuzamos, egymással alig érintkező világokban élnénk ezen a Föld nevű bolygón. Vannak, akiknek csupán másnapra van élelmük, egy kunyhóban élnek valahol Afrikában vagy egy nyomornegyedben Ázsiában, mégis elégedettek. Mások viszont középosztálybeli, netán afeletti életszínvonalon élnek Magyarországon vagy az Egyesült Államokban, mégis folyton keveslik azt, amijük van. A fogyasztói társadalom egyik fő sajátossága az, hogy olyan szükségletek iránt ébresztenek bennünk vágyat, amelyek nélkül vígan eléldegélhetnénk. Így aztán relatívvá válik a szükséges és fontos, illetve az elég fogalma.

A megelégedettség alapvetően lelki kérdés. Az anyagiakhoz való viszonyunk sem attól függ, hogy ténylegesen mennyi pénz van a számlánkon, hanem a lelki-szellemi állapotunkat tükrözi.

elegedetlen

 

Melyek azok a területek, amelyek miatt a legtöbbet elégedetlenkedünk?

1.Anyagi javaink

Nem árt időnként arra gondolnunk, hogy napjainkban is százmilliók vannak a Földön, akik éheznek, nem jutnak tiszta ivóvízhez, és nem álmodozhatnak cifra ruhákról. Mi, akik szerencsésebb körülmények között élünk, ennél persze tágabban értelmezzük az alapszükségletek körét. Elvárjuk, hogy legyen fedél a fejünk felett, hogy legyen biztos munkánk, jövőnk, hogy adóforintjainkért cserébe minőségi egészségügyi ellátást kapjunk, a gyermekeinket színvonalasan oktassák...

 

Ma Magyarországon is egyre nagyobb társadalmi különbségek között élünk. Tegnap például az élelmiszerboltban egy hölgy állt előttem, és a kocsija tele volt rakva prémium élelmiszerekkel. A mennyiségekből ítélve ez csupán egy szimpla hétköznapi bevásárlás volt, melyre feltehetően hetente legalább kétszer kerül sor a havi nagybevásárláson kívül. Az illető több mint harmincezer forintot hagyott ott... Igen nagy a kontraszt azokhoz a szülőkhöz képest, akik minimálbérből egyedül próbálják meg eltartani gyermekeiket. Ezekben a családokban bizony a hónap vége felé nemigen jut pénz felvágottra vagy zöldségre-gyümölcsre.

Sajnos a körülményeinket nem valószínű, hogy különösebben befolyásolni tudjuk. Törekedjünk arra, hogy javítsunk rajtunk, de ne akarjunk mindenáron előrébb jutni! Nézzünk inkább körül, és adjunk hálát mindazért, amink van, ahelyett hogy állandóan azon keseregnénk, amink nincs! Vegyük észre azokat, akik még nálunk is nehezebb helyzetben vannak, és a lehetőségeinkhez képest próbáljuk meg segíteni őket! Gyakori tapasztalat, hogy miközben mások szükségletei iránt érzékenyebbé válunk, a saját helyzetünket is reálisabban mérjük fel: elégedettebbek leszünk, és felismerjük, hogy melyek a valós szükségleteink, és melyek pusztán a kívánságaink.

2. Külső megjelenésünk

Manapság rengeteg embernek gondot okoz, hogy elfogadja a külsejét. A reklámokban szép, fiatal, jó alakú és profi sminkesek, fodrászok által kicsinosított, illetve számítógépes programokkal „felturbózott” embereket látunk – nem csoda hát, hogy az a kép, amelyet mi a saját tükrünkben látunk, köszönő viszonyban sincs ezekkel. Gyakran azt hisszük, attól válunk értékessé, ha megfelelünk ennek a kívülről ránk kényszerített, tökéletesnek gondolt emberképnek, így folyton fogyókúrázunk, újabb és újabb ruhákat, szépítőszereket vásárolunk, netán zárkózottá, befelé fordulóvá válunk... Fontos, hogy újra emlékeztessük magunkat: a mi valódi értékünket nem ezek az elvárások határozzák meg.

3. Házastársunk

Sokak számára a házastársi eskü „vele megelégszem” kitétele üres formaság. Ha egy házasságban megjelenik és tartósan megmarad a férj/feleség külsejével, jellemével, szokásaival, családjával, keresetével kapcsolatos elégedetlenség, az méregként fogja átjárni a kapcsolatot.

Nehezebb periódusokban – például kisgyermekek születésekor, nagyobb munkahelyi terhelésnél, idősödő szülők ápolásakor – hajlamosabbak vagyunk elfeledkezni a társunk értékeiről, és felnagyítva látjuk hibáit, gyengeségeit. Ha a házasságunkat szövetségnek tekintjük, akkor ezekben az időszakokban is kitartunk a másik mellett, és tudatosan törekszünk arra, hogy észrevegyünk benne minden szépet és jót.

Persze ehhez is két fél szükséges. A másikat nem passzívan elszenvedni kell, hanem önfeláldozóan szeretni. Ne feledjük: minél jobban meg akarunk változtatni valakit, annál inkább ellene fog állni a kísérleteinknek – a természetétől függően csigaházba húzódva vagy sündisznóként védekezve, netán vaddisznóként ránk támadva és agyaraival döfködve...

4. Gyermekeink

A gyermek ajándék – ez szinte közhely, olyan gyakran hangoztatott tény. Mégis amint testvére születik, közösségbe kerül, iskolai felmérések eredményét hozza haza, óhatatlanul elindul az összehasonlítgatás. „Hányas lett a dolgozatod? És a többieké? Hányadik lettél te a versenyen, és hányadik lett Panni?

Ami a házasságra igaz, az a nevelésre is érvényes: minél inkább megpróbáljuk megváltoztatni a gyermekeinket, annál jobban ellenállnak. Viszont ha azt érzik, hogy feltétel nélkül szeretjük őket, ha látják, hogy észrevesszük és értékeljük az erőfeszítéseiket, akkor könnyebb formálni őket. 

Persze nem minden gyerekkel kell egyformán bánni: az egyik minimális motiválás mellett is jól teljesít az iskolában, a másik viszont állandó nógatást igényel... Fontos, hogy azokat is folyamatosan biztosítsuk a szeretetünkről és elfogadásunkról, akiket jobban kell nyaggatnunk. Magyarázzuk el nekik újra meg újra, hogy nem lehetetlent várunk el tőlük, hanem a tőlük telhető maximumot.

5. Lelki-spirituális dolgok

Sokan úgy élik az életüket, hogy örök elégedetlenség van bennük: folyton katartikus élményre vágynak, nem találják a helyüket egyetlen közösségben sem, ezért mindig odébbállnak, de az is előfordul, hogy örömtelenek, vagy állandóan a bűneikkel vannak elfoglalva. Ezek az emberek könnyen felülhetnek különféle tévtanításoknak, esetenként szekták bűvkörébe kerülhetnek, sőt az ilyesfajta magatartás úgynevezett ekkléziogén neurózist (az egyházban szerzett lelki betegséget) vagy teljes kiégést, elfordulást is eredményezhet.

Ha mi is gyakran elégedetlenek vagyunk a lelki életünkkel kapcsolatban, emlékeztessük magunkat arra, hogy nem kell állandóan a „topon” lenni! Ne figyelgessük örökké az aktuális érzéseinket, hanem naponta keressük a mi Urunkkal a kapcsolatot, és kérjük, hogy ő vezesse-irányítsa az életünket.

Írta: Kapocs Attila, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) Sáfársági Munkacsoportjának (www.safarsag.org) a vezetője.

 

A cikk a Family Magazinban jelent meg.

Az újság megrendelhető: www.family.hu oldalon.