Szegény férj a szőnyeg alatt rohangál, mert otthon a nagyságos asszony viseli a kalapot – hány meg hány kabarétréfából ismerős ez a kép! Bár a valóságban talán nem olyan gyakori ez a „leosztás”, bizonyára mindannyian ismerünk papucshősöket és házisárkányokat. (Netán mi is közéjük tartozunk...)

Vajon miért válik hatalmi harcok színterévé egy házasság?

Anna mindig is a fiúk kedvence volt. Karcsú alakjával, hosszú szőke hajával bárkit képes volt levenni a lábáról. Nagy volt az öröm, amikor a jóképű, melegszívű Lacival egymásba szerettek. Esküvői fotóikat szájtátva bámulta mindenki, olyan mesésen mutattak egymás mellett. Aztán telt-múlt az idő, és sorra születtek a gyerekek. A kicsikkel való bíbelődés kellő határozottságot kíván, és Anna az otthon töltött évek során valahogy benne felejtődött ebben a szerepben. Felerősödtek addig elnyomott gyengeségei: dirigálni kezdett Lacinak, mindenért számon kérte, az égvilágon mindenbe beleszólt, kioktatta-lehurrogta társát. Laci egy idő után belefáradt a vitatkozásokba. Hogy kerülje a konfliktusokat, inkább csendben meghúzza magát, és engedelmeskedik az asszonyi parancsoknak. Még magának is nehezen vallja be: valójában fél a feleségétől.
Mi rejtőzik ezek mögött a hatalmi harcok mögött? – kérdeztük Paksy Sándortól, aki a Válóháló nevű munkacsoport vezetőjeként számos bajba jutott házasságot lát.


Mama pici fiacskája

A válások nagy részének hátterében az anyósprobléma húzódik meg, amely szorosan kapcsolódik a dominancia kérdésköréhez. Az „elhagyja apját, anyját, és ragaszkodik feleségéhez” bibliai parancs megtartása még a keresztény kapcsolatokban is az egyik legnagyobb vízválasztó – mondja Sándor. Bár a család szerepe, megtartó ereje egyre jobban gyengül manapság, az otthon szerzett benyomások, élmények kitörölhetetlenül belénk égnek.
hazisarkany2– Igen gyakori, hogy az anya irreális elvárásokat támaszt a fiával szemben, alig dicséri őt. Ennek hatására a fiú énképe torzul, s emiatt nem tud normális kapcsolatokat kialakítani, így aztán jobb híján a szülő lesz az egyetlen barátja, azt lesi-várja, mit mond neki – folytatja szakértőnk. – Az ilyen férfi nem képes függetlenedni, s ezt viszi tovább a házasságába is. Többnyire olyan kapcsolatot keres, ahol továbbra is megmondják neki, mit kell tennie, azaz passzív lesz, nem vállalja fel a döntés felelősségét. Sajnos ez könnyen átcsaphat agresszióba is, hiszen ha magát alulértékeli, a másikat még lejjebb próbálja nyomni.


Egy férfinak már a választásnál fontolóra kellene vennie, hogy képes lesz-e a szeretett nőt védelmezni, a nagyrabecsülését kivívni és a meghozott döntésekért a felelősséget vállalni. Az a papucsférj, aki nem vállalja fel ezt. Ahogyan az a nő lesz házisárkány, aki nem tiszteli, nem becsüli, nem építi a férjét, és nem támogatja őt a felelősségteljes döntéshozatalban. Úgy is mondhatnánk: magára vállalja mind a döntést, mind a felelősséget.


Természetesen az Isten szerint való felelős döntéshozatal nem azt jelenti, hogy a feleségnek egy szava sincs, és a férj „kiskirályként” egyedül határoz mindenben. Épp ellenkezőleg: a Biblia azt mondja, hogy a feleség Istentől rendelt segítőtárs, így igenis számít a véleménye. A férjnek kötelessége komolyan megfontolni az ő javaslatait is, és úgy kell kialakítania a konklúziót. Ám a döntésért a felelősséget a férjnek kell vállalnia. Gondoljunk csak arra, hogy egy jól működő vállalkozásban is az ügyvezető mondja ki az utolsó szót, de ehhez figyelembe veszi a gazdasági igazgató álláspontját is.

 

Nézd meg az anyját…
Ma egyre gyakoribb, hogy a fiatalok eleve sérült emberként vagy rossz mintákkal érkeznek a házasságba. Paksy Sándor maga is átélte ennek a valóságát, hiszen első házassága válással végződött, noha hívő keresztényként kötötték össze az életüket.
– Az én gyermekkoromra sötét lepel borult, beszélni sem tudtam róla. Szeretetet alig kaptam, és nehezen teremtettem kapcsolatot, sőt barátaim sem voltak. Így aztán nem tudtam azt sem, hogy nem azzal segítem a feleségemet egy-egy problémájában, ha rögtön nekiesek a megoldási javaslataimmal, vagy prédikálok neki. Az igazi gond azonban az volt, hogy ismertük ugyan Istent, de az életünk egy szakaszában nem vettük komolyan őt a döntéseinkben, a házassági problémáinkat is nélküle akartuk megoldani. Ha mi is a bibliai modell szerint éltünk volna, nem váltunk volna el.
A szülőknek rendkívül nagy a felelősségük abban, hogy mennyire készítik fel a gyermeküket a majdani párkapcsolatukra. Ha tetszik, ha nem, ők lesznek az elsődleges minták a gyermekeik számára. Sok igazság rejlik a régi közmondásban: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” Ha fel tudjuk ismerni azokat a rossz beidegződéseket, amelyeket magunkkal hozunk, akkor jó eséllyel szembefordulhatunk velük.

– Ha egy passzív férfi egy domináns nőt kíván feleségül venni, akkor azt tanácsolnám neki, hogy először alaposan gondolja át a dolgot. Forduljon a lelkészéhez vagy egy szakemberhez, beszélgesse át vele ezt a helyzetet, majd gondolja végig a saját otthoni mintáit, és csak utána döntsön. Persze Isten a papucs–sárkány típusú kapcsolatoknak is az ura, és lehet – sőt: kell – dolgozni azon, ha egy házasságban megváltoznak az erőviszonyok. Soha nem mondhatjuk, hogy én már csak ilyen vagyok, fogadjatok el így engem! Ha vállaljuk azokat a szerepeket, amelyeket Isten nekünk szán, örömteli lesz az életünk.

A boldog, működőképes házassághoz Pál apostol fogalmazta meg a legvilágosabb útmutatót: az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, a férfiak pedig szeressék a feleségüket. Sokan félreértik ezt a mondatot, és úgy ítélik meg, hogy mennyire korszerűtlen, elavult gondolat, hiszen a nők teljes elnyomására buzdít. Pedig egészen másról szól. Valaki egyszer úgy világította meg a jelentését, hogy ha egy feleségnek minden helyzetben engedelmeskednie kell a férjének – vagyis az engedelmességének a „mértéke” végtelen –, akkor a férfinak olyan módon kell önzetlenül szeretnie a feleségét, amelynek a „mértéke” végtelenszer végtelen. Azt is mondhatnánk: az engedelmesség és az önzetlen szeretet csak együtt működik a házasságban.

A cikk a Family Magazinban jelent meg. Ha szeretne előfizetni a Magazinra, ITT megteheti!