Bármilyen emberi kapcsolatunk, ha úgy érezzük, hogy válságba kerül, az olyan lehet számunkra, mintha összedőlne a világ. Hirtelen mindent sötétnek látunk, és tehetetlennek érezzük magunkat. Valójában nagyon is sok mindent tehetünk, de a pozitív változás eléréséhez szükség van arra, hogy a másik fél se maradjon tétlen.


Ne hallgassunk a fogyasztói társadalom üzenetére, ne dobjuk el meggondolatlanul, ami értékes számunkra, merjünk erőfeszítéseket tenni, és megfontoltan dönteni! A fogyasztói társadalomról gyakran hallunk. De gondoltuk-e, hogy emberi kapcsolatainkra is rányomhatja a bélyegét? Megszokjuk, hogy ha valami elromlik, gyorsabb és egyszerűbb, sőt költség- és energiakímélőbb kidobni és újat venni, mint megjavíttatni. Sokan e minta alapján kezelik a kapcsolataikat is. Ha egy kis probléma felmerül, máris inkább új partnert keresnek, hogy ne kelljen vesződni a megoldás keresésével. Így azonban - mint a pillangó - virágról virágra szállnak, és nem tudnak megállapodni. Mégis van, aki szeretne tartós kapcsolatban élni. Ehhez viszont a problémamegoldás rögös útjára is rá kell lépni.

 

szomoru_noMinden kapcsolati probléma esetén elmaradhatatlan a kommunikáció. Természetesen előtte összeszedjük a gondolatainkat, átgondoljuk a problémát, azonban ha nem hozakodunk elő vele, akkor hogyan várhatnánk a megoldását? Ha szeretjük a párunkat (márpedig ezt feltételezem, hiszen együtt vagyunk vele), akkor hajlandóak vagyunk tenni érte. Érte és magunkért. Mivel a legtöbb döntésünkről csak utólag derül ki, hogy helyes volt-e. Érdemes átgondolni, hogy mitévők legyünk.  Annyi bizonyos, hogy a vádaskodás, zsörtölődés nem vezet célhoz. Ugyanez elmondható a "mindig", "soha" és "állandóan" szavakra, amelyek nem csak általánosítanak, hanem torzítják a valóságot, és a hallgató máris megbántva érzi magát, igazságtalanságként élheti meg, amit hall.

 

A konfliktusok során néha nehéz, mégis tiszteletben kell tartani a másik érzéseit. Az ő számára az a valóság, amit ő megél, a saját szűrőjén keresztül. Mindenkinek a saját maga igazsága a valódi, bár ez mindenki számára más és más.

 

Eltérő lehet a pár tagjainak szeretetnyelve, így lehet, hogy az egyikük nem érzi, hogy a másik szereti őt, egyszerűen csak azért, mert más csatornán érkezik hozzá a szeretet kifejeződése, mint amelyik számára egyértelmű. Lehetséges, hogy féltékenység okozza a válságot, amely esetében az önbizalomhiányról, önértékelési problémákról érdemes elgondolkodni. A kompromisszumok mennyisége, minősége, az adni-kapni egyensúlya szülhet elégedettséget, de akár elégedetlenséget is.  Minden probléma esetén jó, ha tudjuk, hogy nagy eséllyel visszahozható a korábbi állapot, illetve maga a viselkedés, a probléma nem azonos a személlyel, tehát a másik továbbra is szerethető, míg egy adott viselkedés pedig nemtetszést vált ki.

 

A megerősítés, dicséret mindig, mindenkinél elfér, viszont az elmarasztalás, verbális agresszió komoly károkat okozhat. A konfliktusok és kommunikáció, sőt a pár kapcsolata során mindvégig nem csak a kapcsolati minőséget emeli, de a nehézségeken is könnyebben átsegít az intimitás. A kedves szavak, mosoly, érintések, ölelés. Ezt számtalan kutatás, és saját szakdolgozatomban talált eredmények is alátámasztják. Hiszen ki ne tudná, hányféleképpen lehet mondani ugyanazt a szót, vagy mondatot, a nonverbális jelektől, testbeszédtől függően? A kommunikációnak csak töredékét teszi ki a verbális közlés, legnagyobb részt a nonverbális jelzések a meghatározóak. Így ha más módon fejtjük ki a közlendőnket, a másik féltől más reakcióra is számíthatunk, attól függően, hogy milyen nonverbális jeleket adunk le. A kommunikáció céljának elérése érdekében érdemes tudnunk, hogy az arckifejezés, hangsúly, hangszín, mozdulatok, de még a testtartás is számít.

 

Csizmadia Dóra Dalma