Mit gondolnak, kik élnek a legtovább? Persze most nem egy titokzatos kaukázusi falu kefir ivó matuzsálemeire gondolok, hanem arra, hogy kik azok, akik a saját életükben, akárhol is legyen az, a legtovább képesek megőrizni testi és szellemi fittségüket. Vagyis mi az, ami ha megvan, akkor hosszú, boldog élete lesz az embernek.

Nem, nem a pénz az, nem is az egészséges életmód, és nem is a jó gének a végső megoldás. Hanem az emberi kapcsolatok.

Több mint 75 éve tart már a Harvard egyetem kutatása, amiben a hosszú, boldog élet titkát keresik, sőt, ez a világ egyik leghosszabb felmérése. Tudósok generációi adták egymásnak a stafétabotot, és folytatták a munkát, aminek az volt a lényege, hogy kiválasztottak jó pár embert (gyereket), akiknek az életét évtizedeken keresztül figyelemmel kísérték.

Az alanyok kiválasztásánál figyelembe vették azt is, hogy mindenféle társadalmi helyzetű fiúk és lányok bekerüljenek a kutatásba, vagyis szegények, gazdagok, munkások és értelmiségiek, olyanok, akiket már születésükkor minden jóval kitömött az élet, és akik mezítláb jártak az iskolába, vagy időnként éheztek is akár.

Bizonyos időközönként a kutatók meglátogatták őket, és elbeszélgettek velük mindenféléről, mi van velük, hogy érzik magukat, mi változott az életükben, hogy élnek, mit csinálnak, mivel foglalkoznak szívesen, mit szeretnek, mi a jó, mi a rossz az életükben. Aztán ezek az emberek felnőttek, többnyire megházasodtak, és még mindig jártak hozzájuk a kutatók elbeszélgetni.

Egy idő után aztán a házastársakat is bevonták a kutatók a vizsgálatba, akik lakonikusan meg is jegyezték, hogy éppen ideje volt már, mivelhogy mégiscsak egymás életének igen fontos részei. Végül ezek az emberek szépen lassan megöregedtek, és voltak, akik meg is haltak. Mások viszont életben maradtak.

Tudják, kik éltek a legtovább? Kik azok, akik a leghosszabb ideig meg tudták őrizni a fizikai és szellemi teljesítőképességüket, testi-lelki egészségüket? Más szóval, mi volt a közös jellemzőjük azoknak, akik hosszú, boldog életet éltek?  Az, hogy kiterjedt és jól működő emberi kapcsolataik voltak. Azoknak jutott jó öregkor, akik jól éltek a házastársukkal, akiknek nagy baráti köre volt, akik tudtak mindig kihez szólni, jó szomszédi kapcsolataik voltak, és mindig volt kihez fordulni.

 

idos emberek

 

Hát röviden ennyi. Mi ebből a tanulság? Az, hogy ha szeretnék magunkat és a házastársunkat megajándékozni hosszú, boldog élettel, a legrosszabb, amit tehetnek, ha megtartják őt maguknak, féltékenyen elzárják a világtól, a többi embertől, vagyis, ha kisajátítják őt.

Ellenben, ha hagyják, hogy gyakorolja a saját hobbiját a saját barátaival, miközben persze a közös, családi kapcsolatokat is építik és ápolják, szóval, ha nem gyötrik és akadályozzák, hanem hagyják élni, sőt, támogatják egymást, akkor jó eséllyel sikerül elérni a boldog öregkort.

Meglesz az a kandalló előtt, kéz a kézben ücsörgés majd nyolcvanvalahány évesen, illetve a nevetve biciklizés a lenyugvó nap felé a zöldellő mezők között – kinek mi a romantikus ideája a szép, kettesben eltöltött időskorral kapcsolatban.