Nőnek lenni nem könnyű! Gyengének, puhának, kedvesnek, befogadónak lenni s mégis egyszerre erősnek, a szónak inkább a rugalmas értelmében nem kis feladat. Megtalálni az életben a női szerepeket, aktívnak, boldognak lenni bennük s a modern világ erőszakos nyomásának nem engedve, meg is maradni ezekben újabb kihívás. Megküzdünk vele mindannyian. A mai világ nem kedvez a női gyengeségnek! Én magam is harcban állok nap mint nap, s nem kis erőfeszítésembe kerül szelektálni a női és férfi feladatok közül, s mindig helyes döntést hozni.

 

Férfinek lenni talán még nehezebb. Nem csak azért, mert a világ ma már sokkal több mindent vár el egy férfitól ráadásul nehezített terepen, mint régen, hanem mert mi nők is beszálltunk a versenybe, s kitartásunk, már-már emberfeletti teherbírásunk joggal rémíti meg az eddig oly erősnek vélt nemet. S ha a világban való megmérettetés nem lenne elég szegény férfiaknak, sajnos nagyon sok esetben még a családi szerepeket illetően is meg kell küzdeniük velünk…

 

Nem lehet egyszerű férfinek lenni úgy, ha folyton azon kell vitatkozni az asszonnyal, hogy a saját dolgát tegye, ne a férfiét. Nem tudom hol rontottuk el, de talán nem is lényeges, mert elég, ha csak a most-ra koncentrálunk, úgyis csak azon tudunk változtatni.

 

nyar4

 

Gyakori jelenségnek számít a párkapcsolatokban, hogy mi nők, annyira boldogok vagyunk attól, hogy találtunk egy férfit, aki hajlandó közös fészket rakni és megállapodni mellettünk, hogy a csillagos eget is lehozzuk neki. Igen, igen! Pont fordítva, mint ahogy annak lennie kellene. Az rendben van, ha létrehozzuk a férfi komfort zónáját (hiszen a férfi kényelmes jószág) és biztosítjuk számára azokat a feltételeket – finom ételek, kényelmes fotel, jó szex, sok dicséret – amelyekkel úgymond magunkhoz tudjuk édesgetni őket, és amivel kifejezzük férfiasságuk iránti megbecsülésünket, de itt meg kell, hogy álljunk. A feladatunk ezzel befejeződött, ugyanis ezen a határon túl, már az ő dolga a mi komfort zónánkról gondoskodni, hogy mi szépnek, gyengének, nőiesnek, puhának érezhessük magunkat. Persze alapvetően ez is ugyanúgy közös munkát igényel, de mégis a nő dolga odafigyelni erre…

 

Kezdhetjük mondjuk azzal, hogy meghagyjuk a férfinak a férfi munkákat és a férfi szerepekkel járó feladatokat akkor is, ha ő nem végzi el azokat épp akkor amikor mi megkértük őket. Kivenni a férfi kezéből a kalapácsot óriási hiba! Épp akkora hiba, mint a férfit arra kérni, hogy varrja meg a kiszakadt ruháját, mert nekünk más dolgunk akadt. Nem hangzik túl bonyolultan betartani ezeket a szabályokat, de Isten tudja miért, mégis gyakran elbukunk… Mi nők türelmetlenek vagyunk, mindent azonnal akarunk, s ha nem kapjuk meg elsárkányosodunk. Szegény férfi meg ott áll azzal a bamba tehetetlen arckifejezéssel az arcán, s nem érti mikor és hogyan lett abból a kedves, halk szavú nőből üvöltő vadállat. Nem is értheti, hiszen mi magunk sem vesszük észre magunkat, csak dühöngünk, mondjuk a magunkét. A kontrollt már rég elvesztettük és már nem is az a problémánk, hogy a férfi nem végezte el a rá bízott feladatot. Dühösek vagyunk, meg akarunk szabadulni a frusztrációnktól. Ilyenkor nem árt, ha eszünkbe jut, az ember egyetlen egy esetben érzi magát dühösnek, frusztrálnak, mégpedig akkor, ha tehetetlen.

 

Kedves Nőtársaim! Van egy „rossz” hírem! Sosincs olyan helyzet, amikor nincs mit tenni! Mindig vannak lehetőségek, csak nem akarjuk, vagy nem tudjuk észrevenni őket, illetve ami még ennél is gyakoribb, hogy az egónk nem engedi, hogy elfogadjuk a helyzetet és kimondjuk magunkban: most is nekünk kell tenni valamit!

 

Az a valami pedig a legtöbb esetben egy új szemlélet lenne. Egy olyan szemléleté, amiben belátjuk, hogy ha százszor vagy ezerszer ugyanúgy!!!!! lereagáltunk már valamit és az eredménye ugyanaz lett, pontosabban ugyanolyan sikertelen. Akkor pedig már csupán egyetlen dolgunk van, másképp kell csinálni! És hogy hogyan másképp? Hát kérdezzünk meg valakit, aki másképp csinálja és ebből következően más az eredménye, például az, amit mi is el szeretnénk érni.

Tudom, nem könnyű nőnek lenni… Nem könnyű elfogadni, hogy állandóan nekünk kell változni, nekünk kell erőfeszítéseket tenni. Nehéz elfogadni, de muszáj, mert szent meggyőződésem, hogy a világot kizárólag mi Nők menthetjük meg, a türelmünkkel, az odafigyelésünkkel, a szeretetünkkel és a Nőiességünkkel.

 

S majd egyszer, talán nem is olyan sokára, mikor erőfeszítéseink beérnek, mi is megkapjuk a királynőnek járó koronát a fejünkre. Addig pedig, hogy erőnk kitartson, s véletlenül se a cél előtt veszítsük el hitünket, véssük jól eszünkbe, hogy aki kapni akar, annak először adni kell…

 

Írta: Agatha Seymour

www.agathaseymour.com