A családi problémák kapcsán sok-sok kérdést kapok mostanában: Mi okozhat nehézséget? Milyen lenne egy ideális család? Hogyan lehet normális kapcsolatokat működtetni? Hogyan lehetne szebb az élet a családban? Miért nem tudjuk, hogy mit akarunk, merre tartunk? Mit tehetünk, ha eltávolodunk, elidegenedünk egymástól? Lehet-e csökkenteni a nagymértékű Internet-használatot, amely sok konfliktust okoz?

Ezekre a kérdésekre adok választ az alábbi cikkben, remélem, hogy sokak számára gondolatébresztő lehet.

Szülői felelősség: szeretet, kommunikáció, keretek

A szülők felelőssége a családban a béke megteremtése, ennek alapvető feltétele a nyílt, érdeklődő, őszinte, egyenes kommunikáció. Természetesen a dackorszakban és a kamaszkorban ez különösen nehéz, de meg kell próbálnunk mindent megtenni a családi harmónia érdekében. Ha zavar alakul ki a családi életben, az szinte rögtön kihat az iskolai életre, tanulásra, kortárs kapcsolatokra.

A leggyakoribb probléma a háttérben az elhanyagolás, bántalmazás, ez jelenthet egy érzelmileg hideg légkört, és verbálisan szurkálódó, piszkálódó, folyamatosan kritikus hangvételt is.

Szülőként a fő feladatunk a szeretetteljes légkör megteremtése, és a keretek felállítása, betartatása. Csak így nevelhetünk lelkileg egészséges gyerekeket, akik az iskolában, és később a munkahelyen is helytállnak, akikre büszkék lehetünk idős korunkban, és akiktől visszakaphatjuk azt a szeretetet, amit adtunk nekik. Ha a gyerek nem kapja meg, amire szüksége lenne, később visszaadni sem tud belőle.

Szinte minden családban kialakul az a helyzet egy időben, hogy úgy tűnik, a hétköznapok felmorzsolják a szülő-szülő és szülő-gyerek kapcsolatokat is. Az alapvető teendőkre, feladatokra koncentrálunk, és nem az emberekre. Nem vesszük figyelembe, hogy azon kívül, hogy kész-e a házi feladat, időben ágyba kerül-e mindenki, az sem mindegy, hogy hogyan történik mindez, mennyire feszült a légkör, hány kedves szó hangzott el egy délután-este, vagy csak felszólítások és sürgetés.

Ha az egyén jól van, a család is jól van

A problémás helyzetekbe előbb energiát kell fektetnünk, csak utána várhatunk javulást. És ha úgy érezzük, hogy már nincs energiánk, figyelmünk, időnk, amit oda adhatnánk a másiknak, akkor előbb magunkat kötelező érvényű feltölteni. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga számára leghatékonyabb feszültségoldási, stresszoldó, feltöltő tevékenységeket, amibe bele tud feledkezni, ezt Csíkszentmihályi Mihály „flow”-nak nevezte. Prof. Dr. Bagdy Emőke mindig hangsúlyozza, hogy a nagymozgások kikapcsolják a stresszközpontot, érdemes mindenkinek mozognia!

Ha mindenki jól van egyénileg, békében saját magával, akkor együtt is jól leszünk.

 

idealis_csalad2

 

Tanuljuk meg fogadni a kritikát, ebből épülhetünk!

Az iskolákban a pedagógusok számos nehéz feladattal szembesülnek, amelyek már rég túlmutatnak azon, hogy a tananyagot át kell adni. Hallgassuk meg a pedagógusok észrevételeit a gyermekekkel kapcsolatban, fogadjuk nyitottan a javaslatokat, ne támadóan reagáljunk, hiszen az építő kritika egy külső szemlélőtől sokszor kincset ér. Nem azt üzeni, hogy ügyetlenek és rossz szülők vagyunk, hanem azt, hogy nyitva áll az ajtó a fejlődésre, kapunk egy kapaszkodót ahhoz, hogy tudjuk, változtatni kell, különben a dolgok rosszabbra fordulhatnak, és ennek elsősorban a gyerekek isszák majd meg a levét.

A változáshoz vezető úton a határozottság és következetesség elengedhetetlen a nevelésben.

Modern nevelés: partner a gyerek?

A családokban nagyon gyakori helyzet, hogy partnerekként szeretnénk nevelni már a kisgyerekeket is, de ez addig nem működhet, amíg mi nem adjuk át az elsajátítandó, elvárt kereteket! A gyerek nem döntheti el, hogy mikor kell mennie aludni, és hogy be akarja-e kötni magát a biztonsági övvel az autóban! Hiszen gyerekként az ösztönei, vágyai alapján döntene, még nem tette belsővé a kontrollt, amelyet a szülő kötelessége átadni neki. Sok mindenben adhatunk döntési lehetőséget, pl. mit szeretne enni, mit meséljünk, hová menjünk, milyen programra, kit hívjunk vendégségbe, de a fontos dolgokban a szülő dönt, ez pedig biztonságot ad a gyereknek, lehetőséget, hogy ő is megtanulja, kiismerje a helyzeteket, mire nagyobb lesz. Nagyon szorongó lesz az a gyerek, akire a szülei gyakran áttolják a döntés felelősségét.

Szülőnek lenni komoly kihívás, tanulható mesterség

Legtöbbször a gyermekvállaláskor még nem tudjuk, hogy milyen kihívások várnak majd ránk, csak elképzelni lehet ezeket. A szülői mesterség talán életünk legnagyobb kihívása, de tanulható! Ne féljünk kérdezni, változtatni, figyelni azokat, akikről példát vehetünk! Senki sem úgy születik, hogy rögtön tudja, hogyan legyen elég jó szülő! Tökéletesnek pedig nem is kell lennünk, hiszen az életre való felkészítés része, hogy nem izolált buborékban, tökéletes helyzetekben nőnek fel a gyermekek, így felkészülnek a kisebb nehézségekkel az élet valódi kihívásaira.

Vegyük észre a jeleket a családban, ha valaki nincs jól, ha látjuk rajta, hogy valami nincs rendben, ne minősítsük őt, hanem kérdezzünk, gondolkodjunk együtt!

Adjuk át a gyermekeinknek azt a szemléletet, amely nem a hibáztatáson, hanem a problémamegoldáson alapul, megoldáscentrikus, és nem ítéli el az egész embert egy-egy hiba miatt! Ez is az életre való felkészítés része.

 

veszekedes_nelkul

 

Szeretetnyelvek

A szeretetnyelvek is rendkívül fontosak, hiszen mindannyian másból érezzük, hogy fontosak vagyunk. Valakinek az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, szívességek, vagy a testi érintés is lehet a szeretetnyelve, ezekről bővebben olvashatunk Gary Chapman könyvéből. Lehet, hogy a másik nem érzi, hogy fontos, és ez számtalan konfliktust szül, miközben mi magától értetődőnek érezzük, hogy szeretjük őt, és nem vesszük észre, hogy másként fejezzük ezt ki, nem úgy, ahogy eljutna hozzá. Például, ha ajándékokkal halmozzuk el, de ő valójában közös időtöltésre, vagy ölelésre, simogatásra vágyik, akkor hiába vesszük a sok ajándékot. Ahhoz, hogy az érzések, az üzenetek célba érjenek, arra kell figyelnünk, hogy a másiknak mi a fontos!

A párkapcsolat a család alapja

A szülők egymással való kapcsolata sokszor feledésbe merül. Elfelejtjük, hogy férfiak és nők is vagyunk, nem csak anyák és apák. A gyermeknevelés oltárán észrevétlenül feláldozzuk a párkapcsolatunkat. Enélkül a stabil tartópillér nélkül pedig hogy is működhetne hosszútávon egy család, hogyan lehetnénk boldogok?

Merre tartunk, mit akarunk?

Ha a családban a szülők tudatosak, vannak céljaik, akkor a gyermekeiknek is lesznek majd.

A serdülőkor feladata az Erikson-i pszichoszociális szakaszok szerint, hogy kialakuljon az identitás, megtaláljuk, hogy hová tartozunk, világossá váljon, hogy kik vagyunk, és mit akarunk az élettől. A serdülőkor érzelmi viharai, hatalmas konfliktusai nem könnyítik meg a szülők számára, hogy segítsenek ezekben a folyamatokban a gyermeküknek, sokszor türelmesnek kell lennünk, hogy kivárjuk, a serdülő megharcolja a saját csatáit. Sokkal több időt és gondolatot kellene szánni az önismeretre, számtalan kérdést feltenni magunknak, elkezdeni keresni a válaszokat. Ha a könnyebb utat választjuk, a szőnyeg alá söpörjük a valódi kérdéseket, akkor nem fogunk választ találni rájuk. Kérdések nélkül nincsenek válaszok, erőfeszítés, energiabefektetés nélkül nincs eredmény.

Sokszor a boldogságot úgy hajszoljuk, hogy feltételekhez kötjük: „majd akkor leszek boldog, ha elérem/megvalósítom…” Vegyük észre a hétköznapokban is a boldog pillanatokat, és tegyünk érte, hogy ezekben a szeretteinknek is legyen része!

A pályaválasztás és elhelyezkedés szempontjai között sokaknál első helyen a fizetés mértéke áll. Viszont ha nem élvezzük azt, amit csinálunk, nem szeretjük a munkánkat, akkor hogyan lehetnénk boldogok, miközben az időnk nagy részét ezzel a tevékenységgel töltjük? Ha valamilyen pálya mellett letesszük a voksunkat, azért, mert szeretjük csinálni, örömünket leljük benne, onnantól van esély arra, hogy ügyesedjünk, fejlődjünk, és végül kiválóan műveljük azt, így meg is élhessünk belőle. A siker csak 20%-ban tehetség, 80%-ban szorgalom eredménye!

Nagyon sok időt töltünk az Interneten, közösségi oldalakon

Szülőként nehéz elfogadni, hogy a gyermekek, fiatalok már más világot élnek, mint a korábbi generációk. A média, Internet, közösségi oldalak használatára rengeteg időt szánnak. Ha otthon nem megy folyamatosan a TV a háttérben, ha a szülők is tudatosan megválasztják, hogy milyen műsorokat, filmeket néznek, akkor a gyermekeik is ezt fogják tenni. Azt feltétlenül tudnunk kell, hogy nagyobb mennyiségű agresszív tartalom nézése agressziót szül. Mindemellett el kell fogadnunk, hogy a gyerekek a társas élet nagyon nagy szeletét a virtuális térben töltik, annak előnyeivel és veszélyeivel együtt. Aki ott nincs jelen, az sok mindenről lemarad, és ezt viszont el szeretné kerülni.

A passzív TV-nézés még mindig több időt tölt ki, mint az aktívabb internetezés, amikor jóval több lehetőség közül választhatunk. Megdöbbentő adat, hogy napi 4-5 órát töltünk TV-nézéssel, és napi 3,5 órát az Interneten.

 

internet_a_csaladban

 

Mire marad ezen kívül idő? A mozgás, beszélgetés, más hobbyk, barátok, személyes kapcsolatok nélkülözhetetlenek a lelki egészségünk szempontjából.

Elsősorban példamutatással tudja más tevékenységekre rávenni a gyermeket a szülő.

Sokszor a fiatalok félnek a valódi, személyes helyzetektől, gyakorolni kell, hogy hogyan álljanak helyt ahhoz, hogy visszanyerjék az önbizalmukat. Ehhez a felnőttnek valódi odafigyeléssel kell hallgatnia a gyermekét, elmesélni a saját tapasztalatait, példát mutatni, és tanácsokkal ellátni őt.

Vannak, akik úgy kezdenek párkapcsolatba, hogy sosem látták személyesen a másikat, csak a virtuális téren keresztül. Nagyon sok esetben a fiatalok már a szerelmet is elkerülik, nem alakulnak ki mély érzelmi kapcsolatok, tartanak a buktatóktól, és ezt azzal palástolják, hogy kimondják, nincs szükségük rá.

Ha a családtagok eltávolodnak, elidegenednek egymástól

Sosem késő változtatni! Vegyük észre, ha baj van, először kérdezzük meg a másikat, hogy ő hogy látja, és merjük kimondani őszintén, ami bennünk van! Fogalmazzuk meg az érzéseinket, hiányainkat, merjünk kérni és adni is! Merjünk megoldást keresni, merjünk változtatni! Ha mindent úgy folytatunk, ahogy eddig tettük, akkor az eredmény is ugyanaz marad! A hibáztatás, az indulatok mindig hátráltatják a közeledést, javulást.

Ha mindegyik fél szeretné, akkor helyre lehet hozni bármilyen kapcsolatot, természetesen türelemmel, odafigyeléssel, önzetlenséggel, és minőségi időtöltéssel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem csak egy térben vagyunk és mással foglalkozunk, hanem közösen csinálunk valamit, beszélgetünk, egymásra figyelünk, egymásra nézünk, nem párhuzamos tevékenységként valami mással, hanem elsődleges és egyetlen elfoglaltságként.

 

Írta: Csizmadia Dóra Dalma, pszichológus

www.csizmadiadora.hu