Hol adnak ilyet? Akciós? Mert akkor én is veszek, pont ilyenre vágyom. Árnyas sétány, a háttérben naplemente és halk zene. Divatos haj és csinos megjelenés, a társam illata varázslatos, de cseppet sem tolakodó. Édes kis semmiségeket, csupa szépet és jót duruzsol a fülembe, miközben nem csöng telefon, nem rohanunk, nem ébrednek a gyerekek... Csak én, amikor az álom véget ér. Hiába, a romantika marad a filmvásznon, mi meg majd csak elevickélünk valahogy a hétköznapok hullámain. Vagy másképp is lehet?

Hogy mi kell a házastársunkkal való kifogástalan randevúhoz?

Mi kellünk. Nem a kifogásaink.

Ha rendezvényszervező lennék, bizonyára a díszleteket és az időzítést tartanám fontosnak. Mivel pszichológus vagyok – és nő, aki tizennyolc éve ugyanazzal a férfival randevúzik –, a „heti egy este” jelentőségéről vannak tapasztalataim. Meg arról, milyen nagy munka eltakarítani a találkozás útjából a zavaró tényezőket.

Mit értek a találkozás kifejezésen?

Annál sokkal többet, mint amikor azonos helyen egy időben két ember beszélget. Ha költő lennék, talán azt mondanám: azt, „amikor átölel minket az idő”. Amikor nem egy előre meghatározott forgatókönyv szerint érezzük jól magunkat, nyugtázva, hogy „na, milyen ügyesek, szépek stb.” vagyunk. Nem egy teljesítményjellegű sikerélmény, inkább annak a tapasztalata, hogy mindketten részei és alkotói vagyunk egy folyamatnak, miközben magunk is alakulunk.


Ha ebből a szempontból nézzük, akkor a külső díszítések, élményelemek nem belépési feltételei a találkozásnak, hanem egyfajta örömtöbbletek, túlcsordulási pontok. Hiszen a valódi kaland belül kezdődik. Egy hasonlattal élve: az úszáshoz víz kell, nem aquapark. A találkozáshoz pedig minőségi figyelem és idő. Az összes többi már nem feltétel, csak ráadás.

 

minosegi_ido_hazaspar


A minőségi figyelem azonban ritka kincs, sokba kerül. Fel kell adnunk hozzá azokat a normákat, amelyeket szinte bálványként tisztelünk. Kettőt egész biztosan a legtöbb otthonban megtalálunk: ez pedig a teljesítmény és a biztonság. Két fontos igény, amely előreviszi a világot, és gyarapítja az életet – de ha nem tesszük őket viszonylagossá, könnyen kiszoríthatják életünkből a házasság táplálásának igényét. Hajlamosak vagyunk ugyanis úgy tekinteni erre az életállapotunkra, mint amely biztonságos hátteret ad ahhoz, hogy egyéb szerepeinkben jól teljesítsünk. Ám ez tévedés. Amikor összeházasodtunk, azt vállaltuk, hogy életadó és befogadó közösség leszünk, és ehhez a belső erőforrásainkat rendszeresen – akár hetente! – meg kell újítanunk.

 

Mi lehet tehát az a „drága” ár, amelyet a minőségi figyelemért kell fizetnünk?
•    Gyakoroljuk, hogy ezeken az estéken nem a háztartásé az idő, hanem a házasságé.
•    Megtanuljuk erre az időszakra, másra bízni a gyermekeinket.
•    Lesznek olyan esték, amikor (megint) nem a munkáé a főszerep.
•    Döntést hozunk arról, hogy nem a gyermekek ügyes-bajos dolgait beszéljük át.
•    Előre kialusszuk magunkat (ezért a randevút megelőző estén lemondunk akár a levelezgetés, akár az internetezés vagy a tévézés csábításáról).

 

Kifogás, kifogás, kifogás…
A gyakorlatban persze több ügyes kifogást találunk arra, hogy miért nem tudunk minőségi időt szánni a társunkra. Nézzünk néhány példát, mi minden mögé rejtőzünk – és lássunk pár megoldást a kifogások hatástalanítására! Az alábbi ötleteket a házaspárok tagjai osztották meg egymással – nem csupán az ő, hanem a mi okulásunkra is.

Nagyon pici babánk van. Őt még nem hagyhatom másra.
„A nagyok fektetése után a legkisebbet hordozókendőbe téve egy hónapos kora óta bárhová magunkkal vihetjük. Hatalmasakat szoktunk hármasban sétálni – Bori ezeket szinte mindig végigalussza, így tudunk kettesben beszélgetni.”

A férjem nehezen szakad el az esti munkájától. Nagyon erős benne a kötelességtudat.
„Legutóbb egy szép meghívót készítettem a páromnak. Benne volt, hogy mikor, hol várom (például »kedd, 21.30, a nappali kanapéja«). Amikor kijött a számítógép mellől, elcsodálkozott: tea, süti, gyertyafény várta. Azt mondtam, legközelebb neki kell meghívnia engem.”

Ha otthon vagyunk, esténként mindig teszünk-veszünk. Nem tudunk kiszakadni a verkliből.
„Rájöttünk, hogy nekünk muszáj elmennünk otthonról, különben megakad a szemünk valami tennivalón. Egy közeli kávézóig sétálunk, ahol iszunk egy teát vagy forró csokit, ha nem akarunk sokat költeni. Esetleg vacsorázunk. Így lépünk ki a mókuskerékből. A mosogatás eddig mindig megvárt.”

Olyan ritkán jutok el randevúzni a férjemmel, hogy akkor szeretek kitenni magamért. De hétköznap esélyem sincs rá, hogy rendbe tegyem a hajamat, vagy sminket készítsek magamnak.
„Kell ahhoz autót mosni, fényezni, hogy tankolni menjünk? A rendszeresség fontosabb.”

Jelenleg nem engedhetünk meg magunknak extra költségeket, ezért nem járunk kettesben étterembe vagy kikapcsolódni.
„A gyerekek szívesen alszanak a nagyszülőknél. Ilyenkor otthon rendezünk vendégséget – magunknak. Hetente váltogatjuk, hogy ki az ötletgazda, ki visz egy kis színt a közös időbe.”

A feleségem babát vár, és képtelen ébren maradni este tíz után.
„A férjem munkarendje lehetővé teszi, hogy délutánokra szervezzük a heti randinkat. Így frissebben figyelünk egymásra, és jó beszélgetések alakulnak ki köztünk. És vigyázót is könnyebben találunk a fiatal barátaink között.”

Nem szeretem a meghitt estéket, mert mindig szeretkezésbe torkollnak, ahelyett hogy végre átbeszélnénk egy-egy fontos dolgot.
„Ez a kérdés akár egy külön alkalmat is megérne… Ha a „fontos megbeszélés” valójában nem kifogás és elterelő hadművelet, akkor segíthet például a levélírás vagy az, hogy elmegyünk otthonról. Ha egy témáról nehéz beszélgetni (vagy az egyik fél kevésbé verbális), akkor mi sokszor írásban mondjuk el a másiknak, hogy mi van bennünk. Alapszabály, hogy szigorúan magunkról írunk ilyenkor – mit érzünk –, és nem a másikat értékeljük/szidjuk! Ha pedig egy külső helyszínt választunk, hazaérve még mindig dönthetünk másként a folytatásról…”

Olyan kevés időnk van a kikapcsolódásra, hogy ha kimozdulunk, a barátainkkal találkozunk.
„A barátok olyanok, mint a vitamin. Fontosak, de nem a kenyér helyett. És valószínűleg rájuk is rájuk fér egy jó kis randevú.”

Nincs gyerekvigyázónk. Meg nem is bíznánk akárkire őket.
„Ha nincs segítségünk, akkor fáradtabb estéken fektetés után filmet (nem tévét!) szoktunk együtt nézni, kevésbé fáradt estén beszélgetünk vagy társasjátékozunk.”


Az ideális randevú hét titka
1. Engedjük el a tökéletes randevú kényszerképzetét! Ez a mi időnk, a mi lehetőségünk. Rólunk szól.
2. Gyűjtsük előre az ötleteket, jó témákat, kérdéseket! Ezekből mazsolázhatunk egy-egy alkalomra.
3. Írjuk be előre mindkettőnk naptárába a megbeszélt időpontot! Arra ne várjunk, hogy majd úgyis ráérünk valamikor. Ha szükséges, szervezzük meg a hátteret (gyerekvigyázás, jegyek, asztalfoglalás, hozzávalók stb.).
4. Készítsünk listákat a fontos elintézendőkről! Ha leírjuk, kevésbé fognak a fejünkben kavarogni ezek a gondolatok. Ha elkerülhetetlen, hogy ezekről is beszéljünk, határozzuk meg előre, mennyi időt szánunk a megtárgyalásukra. Ha túllépjük az időkeretet, vizsgáljuk meg, miért gyűlnek föl ennyire a napi megbeszélnivalóink! Gondolkodjunk el rajta, hogy ez a rutin mennyire segíti a kapcsolatunk fejlődését.
5. Tanuljunk meg nevetni a bakikon, tévesztéseken – vagy tanuljunk belőlük! Nem kell, hogy a randevú mindig kellemes legyen. Elég, ha hiteles és igaz.
6. Mondjunk nemet az összes maradék kifogásra, és öltöztessük díszbe a szívünket!
7. Azért ha szükséges, igyunk egy kávét még délután, vagy mozogjunk intenzíven, mert felfrissít. És viseljük békével, ha a társunk mégis elalszik.


Mi is az a „heti egy este”?
Olyan minőségi idő, amelyet a pár közösen a házasság megújítására szentel. Ezt a néhány órát mindig előre megbeszélt időpontban és rendszeresen együtt töltjük. Arra törekszünk, hogy külső és a belső zavaró körülményektől mentesen (például a telefonhívások és a fejünkben pergő listák mellőzésével) elmélyült figyelmet szenteljünk egymásnak, és gyakoroljuk a társunk szeretetnyelveit. Egymást tiszteletben tartva arról beszélünk, ami a szívünket nyomja, vagy ami örömöt jelent.
A heti randevú nem problémakezelő munkaértekezlet, vagy a gyerekekkel kapcsolatos dolgok kitárgyalásának terepe, hanem szabadon eltöltött, a házasságunkat erősítő élmények befogadására szánt idő.

Kozek Lilla
pszichológus

Forrás: family.hu