Gondoltátok volna, hogy a boldog ifjú házasok több kilót szednek fel magukra, mint a kapcsolatukkal kevésbé elégedett házaspárok?


boldog_par


Valószínűleg mindenkinek az ismeretségi körében akadt olyan szingli lány, aki az esküvője után jó néhány kilót felszedett és rövid időn belül kikerekedett. Egy új amerikai tanulmány keretében a kutatók négy éven keresztül nyomon követtek egy csoport frissen összeházasodott párt, és megállapították, hogy minél boldogabb egy házasság, annál nagyobb az elhízás valószínűsége.

„Általánosan elfogadott tézis, hogy maga a házasság összefüggésbe hozható az elhízással, a válás, illetve a szakítás pedig a testsúlycsökkenéssel. Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy a házasságon belüli boldogság és elégedettség szintje miként hozható összefüggésbe a testsúllyal” - mondta a kutatás vezetője.

A kutatáshoz összesen 169 házaspárt követtek nyomon, akik mind az elmúlt hat hónap során kötötték össze életüket.  A férjek átlagéletkora 25, feleségeké 23 volt. A vizsgálatok egyértelműen azt mutatták, hogy az elégedettség szintje egyenes arányban állt az elhízás mértékével. A kutatók figyelembe vették a terhességből származó súlygyarapodás jelenségét is, ezzel együtt továbbra is fennáll az egyértelmű összefüggés a boldog, kiegyensúlyozott házasság és a túlsúly mértéke között, magyarázta a kutató.
A kutatás kezdetén a férjek átlagos testtömeg-indexe (BMI) 26 volt, ami enyhe túlsúlyra utal, míg a nők a házasság kezdetén átlagosan 23-as BMI-vel rendelkeztek, ami teljesen normálisnak mondható. A későbbi mérésekből és beszámolókból kiderült, hogy félévente minden egyes elégedettségi egység növekedés átlagosan 0,12-es BMI növekedést jelentett, miközben a kevésbé elégedett párok esetében ennél kisebb arányú BMI növekedés lehetett tapasztalni.
Forrás: medipress