A kezdeti szimpátia kialakulásában nagy szerepe van a hormonoknak, amik a verejtékmirigyekben termelődnek. Ám orrunk számára szagtalanok, agyunk számára azonban annál jelentőségteljesebbek. Rengeteg információt hordoznak a másik fél számára. Nem véletlen tehát, hogy a kozmetikai ipar is előszeretettel használja, mint a parfümök alkotóelemeként.

Majd szépen lassan kialakul a szerelem érzése, köszönhetően az agyi fenil-etil aminnak. Majd működésbe lép a dopamin és noradrenalin is. És a párok a fellegek fellett kezdenek járni, a világot csodálatosnak, párjukat nem kevésbé  látják annak. A problémák pedig eltörpülnek.

Azonban ez a kémiai anyag maximum csak 2-3 évig termelődik. Helyüket az endorfinok veszik át. Az endorfinok a biztonságért és felelősségért, majd a termelődő oxitocin pedig a kitartásért és hűségért felel. (Oxitocin termelődik egyébként a gyermek szervezetében a születését követően, ami biztosítja az anya-gyermek közötti érzelmi kötődést.)

 

noiesseg6

 

Sokan vannak, akik a szerelem érzésébe szerelmesek. Ők a „fenil-etil amin-függők”. Ha kiürül a szervezetükből, továbbállnak.

Remélhetőleg azonban többen vagyunk, akiknél nemcsak a feromonok játszanak szerepet és ennél hosszabb párkapcsolat kialakítására is képesek vagyunk!

 

(Forrás: Faragó Melinda: Szenvedélyek Forró Ketrece)