Kedves barátnőm sír, zokog a vállamon és esküdözik: ő mindent megtett a párkapcsolatáért. Igaz, néha lehet, hogy túlságosan erőszakos volt, esetleg uralkodó, de ennek ellenére nagyon szerette a párját, hiszi (s őszintén hiszem, hogy így is lehet), soha senki nem tett többet érte, mégis elhagyta a pasi.

 

Hallgatom, s nem tudom mit mondjak neki, valójában miért is hagyta el az ő imádott szerelme egy másik nőért, aki se nem szebb, se nem jobb nála és még közös terveket sem dédelget magában. De nem is kell a barátnőm példájáig mennem, én magam is követtem el rengetegszer azt a hibát, hogy nagyokosként viselkedtem egy kapcsolatban, erőszakosan akartam, hogy jól menjenek a dolgok, túl sok voltam a másiknak, nem hagytam levegőhöz jutni a férfit stb. Nagy hibák, tudom most már jól. Ám azt hiszem még ennél is nagyobb hiba az, amiért a barátnőmet is, és engem is hagyott már el férfi.

Hiába voltam én a létező legjóindulatúbb nő a világon, hiába küzdöttem erőből a kapcsolatért, a boldog közös jövőért, valamit nem jól csináltam. Minden, amit el akartam érni, formáját tekintve túlságosan direkt volt, túl céltudatos, kívülről nézve talán lelketlen is. Hiába tudtam (és talán a másik fél is), hogy jó irányba akarom vinni a közös dolgainkat, még ha jól sültek is el az események, nem volt ott az az öröm és elismerés, amit vártam. Nem értettem, hogy más, aki közel ennyit nem tesz, miért értékesebb, miért becsülik meg jobban, miért jobb vele lenni?

Aztán egyszer nagyító alá vettem magam és azt a bizonyos másik nőt, hogy lássam, mi lehet az oka az általam tévesnek hitt értékelésnek. Szép kis táblázatot készítettem, részletekbe menően leírtam a tulajdonságainkat, majd összevetettem erősségeinket és gyengeségeinket, de sehol nem találtam okát annak, hogy miért egy kevésbé korrekt nőt választottak helyettem. Aztán ahogy egyre távolabbról és távolabbról szemléltem kettőnket szembeötlött egy nagyon nagyon csúnya különbség!!!

Hiába voltam én a legmegbízhatóbb, legideálisabb, legalkalmasabb, legjobb nő (és még sorolhatnám hosszan a csodás tulajdonságokat…) egészen egyszerűen nem látszott. Míg erőből próbáltam tenni dolgokat, a külsőségekre nem figyeltem oda. A másik fél pedig fele ennyit sem tett, mégis ódákat zengtek róla. Ekkor értettem meg egy nagyon fontos dolgot!

Lányok! Nők! Nem elég jónak, megbízhatónak stb.-nek lenni ANNAK IS KELL LÁTSZANI!!!!!

 

szerelem2

 

Ugyanis ami nem látszik az bizony sokszor olyan, mintha nem is létezne. A másik nő “csupán” annyival tesz többet sok esetben, hogy ad a látszatra. Ezen pedig nem megsértődni kell, hanem utánozni! Sőt! Még sokkal jobban kell csinálni, amennyire csak lehet! Gyakran akaratunk és legjobb szándékunk ellenére mi tűnünk a legnagyobb ellenségnek, mert nem figyelünk oda a részletekre, pedig nagyon sok múlik a tálaláson, az a nagyon sok pedig sokszor egy fél életet is jelenthet. Ne legyünk lusták és még véletlenül se sértődjünk meg, ha valaki tud valamit, ami mi nem. Azonnal sajátítsuk el a tudást és fejlesszük tökélyre. Tapasztalatból mondom, megéri!

 

Írta: Agatha Seymour