Néhány éve „klassz” kis ízületi gyulladás talált meg, minek következtében közvetlenül ébredés után például nem tudom behajlítani az ujjaimat, vagy ha mégis, csak szakaszosan. Ez pár perc után elmúlik, ha „bemelegedtek”, de sokszor szintidőn belül érek ki a WC-re és csak a papír rendeltetésszerű használatára törekedve döbbenek rá, hogy a kezem még nem képes elvégezni a kiválasztási folyamat záró, ám semmi szín alatt nem mellőzhető aktusát. Basszus, pedig még ötven sem vagyok!

Amennyiben nem ez az első „dolog” reggel, hanem mondjuk próbálom vizuálisan feltérképezni az időjárást, ehhez fel kellett állnom a matracon, hogy el tudjam húzni a függönyt. Aha, csak kellene, mert a lábam sem mindig engedelmeskedik. Szinte látom magam kívülről, ahogy nagyjából egy hetvenes vitalitásával próbálom elkeseredetten feltornázni magam álló helyzetbe, persze egyből mentséget keresve, hogy a matrac nem elég kemény, ezért ez a művelet nyilván a jóval fiatalabbaknak is kikezdené az egyensúlyérzékét. Ám ez mit sem von le a tényből, hogy itt imbolygok és közben azon aggódom, hogy 1. ne zuhanjak bele a virágállványba, 2. ne rántsam magamra a függönyt, 3. hanyatt se essek, mert ha beverem a fejem akkor már tök mindegy, hogy milyen az idő odakint. Basszus, pedig még ötven sem vagyok!

A kádban már meg sem lepődöm, amikor nem emlékszem, hol tartok a mindennapi rutin végzésénél, mert persze közben már egészen máson járnak a gondolataim. Ezért biztos, ami biztos, inkább kétszer kenem magamra a tusfürdőt mindenhol, mint egyszer sem! Basszus, pedig még ötven sem vagyok!

Fésülködésnél mindig félek, hogy több haj  marad a kefében, mint a fejemen. Egyszer olvastam, hogy ha a gubanc soknak látszik, számoljuk meg a szálakat és 50-100 között megnyugodhatunk. Egyrészt erre sosincs időm, türelmem és bátorságom! Mert mi van, ha 101 lesz, akkor már kopaszodom? Így is épp elég stresszt okoz minden reggel a frufrum két oldalának akkurátus elrendezése és hajlakkal betonkeménységűre fújása, nehogy valakinek szemet szúrjon, hogy a halántékomnál már nincs elég sűrű haj! Basszus, pedig még ötven sem vagyok!

 

idos_no

 

Ha gyorsan meg akarom nézni az e-mailjeimet, biztosan csak háromszori lakás-körbejárás után találom meg az olvasószemüvegemet, de nem mindig vagyok biztos a jelszóban. Minden alkalommal elhatározom, hogy felírom, de persze sosem teszem meg, mert rohannom kell, és a szemem még nincs kifestve! Indulásnál meg elfelejtem a három közül a megfelelő okulárét feltenni. Basszus, pedig még ötven sem vagyok!

Na, ez a reggel csúcspontja, mert a fogaimat még csukott szemmel is megtalálom a fogkefével, de a szememet csak szemüvegben tudom kifesteni. Ez önmagában nem lenne baj, de egyrészt sosem sikerül egyformára, másrészt – mivel nagyítós tükröt használok – minden alkalommal szembesülök az összes ráncommal és bőrhibámmal, ami nem kevéssé dehonesztáló. Basszus, pedig még ötven sem vagyok!

Amíg elgyalogolok a metróig úgyis lefolyik a sminkem, mert a műkönnyet otthon felejtettem, így a szélben pont úgy nézek ki, mint akinek épp most halt meg valakije. Csak illúzió, hogy a szemszárazság száraz szemmel jár. Pont fordítva! Basszus, pedig még ötven sem vagyok!

Felszállok a metróra és komoly sikerélményt nyújt, ha elsőre sikerül a jó irányt választani. Szerencsére éppen elférek egy hátizsák és egy kapaszkodó könyök közti ficakban, de végigizgulom a megállókat, hogy a szemüvegem – amivel semmit nem látok, mert a kinti hideg miatt teljesen bepárásodott – épségben  megússza, valamint imádkozom, hogy legyen ülőhely, mert akkor csak két irányból préselhetnek össze. Persze rendre nincs, reggeli csúcs van! Marad a stabil terpeszállás, ami csak kapaszkodva lenne biztonságos, de mind foglalt, erre esélyem sincs. Így jobb híján támadóállásban próbálok egyensúlyozni, ami időnként nem sikerül…basszus, pedig még ötven sem vagyok!

Bekapok egy kis mogyorós csokit, hogy ne éhgyomorra kelljen utaznom. A ráküldött cigi közben próbálom észrevétlenül kipiszkálni a mogyoródarabkákat. Nem, nem lyukasak a fogaim, pusztán szétcsúsztak egy picit, így az ínynél mindegyikük között keletkezett egy kis rés. Éppen akkora, hogy egy fogpiszkálóval ki tudjam bányászni a maradványokat. Persze minden étkezés után…az egész fogsoromban! Basszus, pedig még ötven sem vagyok!

Végre feljutok a buszra, ahol lehetőleg elöl szoktam állni, hogy ne legyek rosszul, a reggeli rángatás felkavarja a gyomromat. Nyilván zöld vagyok, mert amikor felszabadul egy ülőhely, egy jóképű pasi odaszól:

-       Nem tetszik leülni?

Basszus, pedig még ötven sem vagyok!

 

Írta: Honfy Ibolya