Önökkel is előfordul, hogy amikor szeretnének kicsit „jó fejnek” tűnni, hülyét csinálnak magukból, vagy úgy viselkednek, mint elefánt a porcelánboltban? Például amikor igyekeznek viccesek lenni egy szimpatikusnak tűnő valaki előtt, ám a próbálkozásaikra csak egy kérdő tekintet a válasz. Vagy amikor kiderül, hogy sikerült beletrafálni az illető lelkébe egy teljesen ártalmatlannak látszó, hétköznapi témával…

Mondjuk, megjegyzik az edzésen az egyik „öreg rókának”, miközben még csak újoncok, hogy „Látom, te is szerzel lila foltokat rendesen!”. Erre kiderül, hogy veri a férje. Vagy egyszerűen csak értágulatai vannak, amiről nem szeretne társalogni…
Megfigyeltem, hogy rendszerint olyan esetekben kerülök hasonló szituációkba, amikor a másik felet „erősebbnek” érzem magamnál. Mert mondjuk, vehemensebb, rámenősebb, határozottabb, vagy azon a területen, amely mentén kapcsolódunk, ő a rutinosabb. Úgy is mondhatnám: amikor híjával vagyok az önbizalomnak.

Én olyan béna vagyok…
Az önbizalom egyrészt abból ered, hogy elfogadjuk magunkat, másrészt abból, hogy érezzük: képesek vagyunk valamire, meg tudunk felelni az elvárásoknak. Ehhez reális énképre, helyes önértékelésre van szükség. Ennek alakulását – az otthonról hozott mintákon, tapasztalatokon kívül – jelentősen befolyásolják a sikereink, kudarcaink is. Hol helyezzük el magunkat? Milyen kép él bennünk saját magunkról?
Egyszer valamelyik iskolában, ahova jártam, az egyik előadó kérte, hogy írjuk le, szerintünk mások milyennek látnak bennünket. Nagyon érdekes eredmények születtek! Sok esetben rá sem lehetett ismerni a saját leírása alapján az adott személyre.

 

szomoru_no3


Az emberek túlnyomó többsége kisebbrendűségi problémákkal küzd. Mi lehet ennek a hátterében? Sok más egyéb mellett például az alábbi tényezők:

1. Örökös negatív kritika
Ha a közvetlen környezet állandóan negatív kritikákkal illeti az embert. Például ha egy szülőtől folyton azt hallja a gyereke, hogy te ehhez hülye vagy, úgysem lesz belőled semmi, börtönben fogod végezni… Valószínűleg aki ilyet mond, nem gondolja komolyan, ám a szavaival tulajdonképpen „megátkozza” azt, akit szeret.


2. Felnagyított hibák, gyengeségek
Általános és középiskolás koromban elkönyveltem, hogy béna vagyok matekból. A középiskola második osztályának végén meg is buktam, pótvizsgáznom kellett. Azon a nyáron egy hónapig jártam egy hihetetlenül jópofa matektanárhoz, és a segítségével megértettem azt, ami korában kínainak tűnt. Simán pótvizsgáztam, aztán enyém lett a második legjobb matekérettségi. Nem igaz, hogy nem ment nekem, csak elhittem magamról. Nagy hiba volt.


3. Edzetlen memória
Sokaknak komoly problémát okoz, hogy gyenge az emlékezőtehetségük. Ez nem csupán a tanulásban, hanem később a munkahelyen is szülhet nehézségeket: például hogy az illető elfelejti a neveket és az arcokat, ami egy üzleti tárgyaláson nem túl szerencsés… Ne nyugodjunk ebbe bele! Számtalan jó módszer, fogás van a memória fejlesztésére.


4. Irreális összehasonlítások
Nem szerencsés, ha a saját rossz tulajdonságunkat/gyengeségünket más legjobb tulajdonságához mérjük. Például szégyelljük magunkat, hogy nyolc év angoltanulás után sem jutottunk el a folyékonyan beszélő szintre, pedig arra még egy hároméves angol kisgyerek is simán képes. Vagy ha a külsőnket a média által preferált és hirdetett trendekhez viszonyítjuk. Teljesen feleslegesen gyötörjük magunkat vele! Fogadjuk el, hogy nem lehet mindenki Angelina Jolie – igaz, én nem is cserélnék vele.


5. Perfekcionizmus
Komoly önbizalom-romboló tényező, ha örökké a tökéletesre törekszünk. Törvényszerű, hogy így sosem leszünk elégedettek, hiszen mindig úgy érezzük, hogy lehetnénk még jobbak is.

 

A cikk következő részét ITT olvashatjátok!

 

Forrás: Family.hu