Megesik, hogy szakmai életünkben – akárcsak a magánéletünkben – fordulóponthoz érünk. Megfogalmazódik bennünk, hogy elég volt, másra vágyunk, új dolgokba fognánk. Mit kezdjünk magunkkal, az életünkkel egy ilyen állomáson?

 

Kusza érzelmek a karrierváltás kapcsán

 

Elképzelhető, hogy nem mondjuk ki, gondoljuk végig, hogy valami újba kellene vágni a fejszénket, hanem az érzelmeinkben jelenik meg valamilyen hiányérzet. Ha azon kapjuk magunkat, hogy egy korábban lelkesedést jelentő munka „favágássá” változott, a munkanap rutincselekvések ismételgetéséből áll, és a munkahelyi környezet, közeg szürkévé fakult, ideje elgondolkodnunk azon, mit keresünk itt – keresünk-e még itt egyáltalán mást a pénzen kívül.

 

Előfordulhat, hogy nyűgösség lesz úrrá rajtunk, minden új e-mail idegesít a postaládánkban, a kollégáinkkal türelmetlenek vagyunk, és egyre kevésbé van erőnk betartani az udvariassági szabályokat. Súlyosabb esetben a kiégés béklyója ejt foglyul minket, ahogy egy korábbi cikkünkben részletesen elemeztük. Ne nyomjuk el magunkban ezeket a jelzéseket, mondván, örüljön az ember, hogy van állása, inkább gondoljuk végig bátran, mihez lenne kedvünk istenigazában.

 

Amikor valaki megfogalmazza, hogy új irányt szeretne venni az életében, azonnal felüti fejét a félelemérzés is: félelem a jövőtől, attól, hogy nem fog sikerülni, különösen, ha nincs az ismeretségi körben sikeres pálya- vagy karrierváltó. Semmiképp se hagyjuk, hogy a félelmeink diktálják, hogyan tervezzük meg a jövőnket! Biztos vagyok benne, hogy minden változtatni vágyónak lapulnak kiaknázatlan lehetőségei az életében – csak elő kell ásni ezeket.

 

Változtatni, de hogyan?

 

Az átalakulás mikéntjét nagyban meghatározza aktuális élethelyzetünk. Lehetséges, hogy elbocsátottak az állásunkból, és az első sokk után jövünk rá, hogy ez bizony cseppet sem tragédia, inkább a cselekvés szabadságát hozta el a számunkra. Sokan akkor kormányozzák új irányba az életüket, ha a régi mezsgyéket betemette már a homok.

 

Ha karrierváltáson gondolkodunk, érdemes végiggondolni, mik azok a tevékenységek, amikkel régóta szerettünk volna, szeretnénk már foglalkozni, csak eddig nem mertünk. Netán eddig egy multinacionális cég irodájában ültünk a nyelvtudásunk révén, de arra jövünk rá, hogy nyelvtanárnak mennénk inkább? Esetleg mindig is vonzottak a natúrkozmetikumok, és kitanulnánk a szappankészítést? Rengeteg ember már azelőtt lemond a vágyairól, hogy megfogalmazná őket – ismerjük fel, ha ebbe a csapdába készülünk belesétálni!

 

Nézzünk utána, milyen képesítés szükséges ahhoz a szakmához, ami megfelel érdeklődési területünknek. Vegyük számba anyagi lehetőségeinket, és derítsük fel a kínálatot! Talán indulásnak egy tanfolyam is elég. S ami fő, kezdjük el csinálni, kezdjünk el foglalkozni azzal, ami felé a szívünk húz, akár hoz bevételt a konyhára, akár nem – foglalkozzunk ezekkel a dolgokkal pusztán az öröm kedvéért.

karriervaltas

 

Elengedés és elindulás

 

A karrierváltás ritka esetben jelent éles határvonalat a jelen és a múlt között. Sokak életében egy korábbi hobbi fejlődik hivatás szintjére. Talán évek óta járunk már jógázni, és egyik nyáron kedvtelésből egy jógaoktató tanfolyamon is részt vettünk. Ráadásul egy barátunk hónapok óta noszogat, hogy kipróbálhatnánk magunkat jógatanárként egy ismerőse stúdiójában – és miért ne vágnánk bele? Vagy évek óta készítünk egyedi bizsut – miért ne kezdenénk hirdetni az interneten, vagy gondolnánk át, van-e olyan kapcsolat az ismeretségi körünkben, akinek révén üzletbe is vihetnénk a termékeinket? Az új karrier általában olyan foglalkozás, ami már egy ideje felsejlett a periférián, csak eddig nem vettük komolyan.

 

A munka, szakmai fejlődés immár nem egyenértékű azzal, hogy állásba megyünk, ahol aztán szép fokozatosan előléptetnek. Sokkal inkább azt jelenti, hogy elkezdünk foglalkozni bizonyos dolgokkal, amik egyre jobban kibontakoznak, ahogy a lombkorona is terebélyesedik. Mígnem rájövünk, hogy korábbi munkánkat csak koloncként húzzuk a vállunkon...

 

A kolonchoz gyakran a hamis biztonságérzet kedvéért ragaszkodunk. Tény, hogy új dolgokba fogni gyakran olyan érzést jelent, mintha belevetnénk magunkat a semmibe. Semmiképp se hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a riadalom! Aki ugrott, az már tapasztalta, hogy a semmi alján biztos talapzatot fog majd a lába... Viszont ezt csak az tudja, aki próbálta már...

 

A környezet szerepe

 

A karrierváltásra különösen igaz, hogy „egyedül nem megy”. Közvetlen környezetünk, családunk, barátaink vagy bátorítanak, vagy eltéríteni próbálnak. Ne hallgassunk azokra, akik olyasmiket sulykolnak belénk, mint „nem piacképes”, „öreg vagy te már ehhez”, „nem fogsz belőle megélni” és hasonlók. A boldogtalanokat semmi sem zavarja annyira, mint ha valaki képes nyerésbe fordítani egy nehéz élethelyzetet...

 

A huhogók helyett figyeljünk a támogatókra, azokra, akik hisznek bennünk és biztatnak. Ha van társunk, osszuk meg vele a karrierváltással kapcsolatos minden gondolatunkat – ha igazán szeret, akkor ő a támogatók táborát fogja gyarapítani. Egy karrierváltás a legritkább esetben magányos történet, sőt, magányosan sokszor aligha valósulhatna meg. Tény, hogy valamiből élni kell... és mialatt tanfolyamra járunk, elkezdjük építgetni az új üzletünket, szükségünk lehet valakire, akire támaszkodhatunk. Talán a párunk, a szüleink segítő kezet nyújtanak anyagilag is. Tegyük félre a büszkeségünket, és a bátorság mellett, ami a változtatáshoz elengedhetetlen, merjük megtapasztalni azt is, hogy rábízhatjuk magunkat valaki másra – a szó legmélyebb értelmében.

 

Szabó Elvira