Telik-múlik az idő. Minden kapcsolatban elérkezik egy második szakasz, mikor a rózsaszín ködgomolyok felszálltak, helyette elővesszük „valódi” énünket…

kaveHajnalodik. Szemem ugyanúgy kipattan, a „fogaskerekek” hangos nyikorgással beindulnak. Kicsattogok a konyhába, a székre lendületesen rávágódok. Kinyúlt mellényemet felveszem, isteni meleget ad. Tekintetem lejjebb vándorol: hol van már a szexi babydoll, helyette kifakult nagymama pizsama virít rajtam. Nagy hidegek voltak – győzöm meg magamat. Kedvenc regényemet előkapom, most épp egy Teheránban foglyul ejtett amerikai nő szabadulásán rágódom, elvarázsol a könyv. Míg a kávé fő, egy más világba helyezkedem, oda ahol nem számít a nő akarata, ahol semmibe veszik. Ott a nő csak gyermekei szülőanyja, házicseléd, semmi több. Mindezt egy fekete csador, és taknyos fátyol mögül szemlélheti csak,  ennyi az élete. Brrr! A hideg is kiráz. A percek rohamosan mennek előre, s én még mindig csak olvasok. Jaj! Fél hat: irány a zuhany! Közben hallom, párom ébredezik. Mikor kijön, fél  alvajáró állapotában, én még sehol sem vagyok. Furcsán rám néz, mintha nem is engem látna… - Az én édes virágszálam most készül?  Milyen furcsa vagy – tűnődik - és a szemed milyen kicsi! – és röhögve bevonul a hálóba. Hát így állunk: az Istennőt felváltotta a korosodó nő. Több hónap telt el, és elmúlt a teljes megfelelni akarás. Én, én vagyok. Cicaszemek nélkül is, reggeli kócosságomban, nagymami pizsamában… Állok a tükör előtt és nézem magam. Mennyit számít, mikor talpig sminkbe vágva, koromhoz képest elmondhatom: jól nézek ki. Most csak a mély szarkalábakat, a megfakult, petyhüdt bőrt látom. Ifjúság, elrepültél… Kedvesem eközben előbukkan a semmiből, szeretetteljesen átölel, és belesuttog a fülembe: - Kicsim, olyan szép vagy így is, mint egy kislány. Mi lenne, ha ma nem festenéd ki magad?? Hangja a szívemig ér, most ért be ez a kapcsolat. Megérkeztem.

A cikkíró versenyre beküldte: Cickafark