A kutatók szerint a bárányhimlőhöz hasonlóan a legtöbb kamaszlánynak azon az időszakon is át kell esnie, amikor valamelyik tinisztárba lesz szerelmes. A szülőknek nem kell kétségbe esniük, lányuk ugyanúgy kigyógyul ebből is, mint a többi gyerekbetegségből.

A kamaszlányok esetében az idősebb férfi sztárok iránti féktelen rajongás nem is annyira a fizikai vonzalomról szól, sokkal inkább a saját identitásuk kereséséről, valamint a környezetükben betöltött helyükről. A tinilányok legfőbb problémája általában az, hogy kitalálják, kik is ők maguk, mindezt pedig a kapcsolataikon keresztül tudják megtenni. A kortárs barátságok egyik fontos ismérve az is, hogy a barátok ugyanazok iránt a megközelíthetetlen sztárok iránt rajonganak, ám, ha éppen mégsem, akkor pedig azt tanulják meg ebből, miként lehet elfogadni a sajátjuktól eltérő véleményeket.

Természetesen mindez a fiúk közt is jelen van, ám ők jóval kisebb mértékben szeretik megosztani egy-egy sztár iránti rajongásukat, így náluk ez a jelenség kevésbé feltűnő. A sztárok iránti rajongás nem újkeletű dolog, hiszen mindez az 1950-es, 60-as években indult, a televízió, a popzene és a mozifilmek elterjedésével együtt. Az internet és az okostelefonok révén mindez csupán még jobban felerősödött, mivel ezek által már bárhol, a nap bármely szakában nyomon követhetjük kedvenceinket.

A rajongás csak abban az esetben válhat kórossá, ha a rajongó személy már nem tudja elválasztani a fantáziát a valóságtól. Ennek jele lehet, ha valaki már több időt tölt el imádott sztárja weboldala előtt, mint a barátaival, ha azt hiszi, hogy a sztár viszonozza érzelmeit, ha a rajongás hatására korához nem illően kezd el viselkedni, valamint, ha a fantáziáját kivetíti egy valós személyre, aki iránt igazából nem érez semmit.

 

tini_lanyok_rajongasa

 

Természetesen mindez csak ritkán fordul elő, a legtöbb tini esetében csupán ártatlan dologról van szó, és még ha azt is vallják, hogy szerelmesek valamelyik sztárba, ez alatt nem azt értik, amit mi felnőttek. Nem kell tehát a szülőknek sem megijedniük, ilyen esetben inkább ragadják meg a lehetőséget, és beszélgessenek el lányukkal a helyes önértékelésről, a saját magukkal szembeni tiszteletről, valamint a korukhoz illő viselkedésről, öltözködésről.

Végezetül a szakember elmondta, valójában addig lehet nyugodt a szülő, amíg lánya csupán egy elérhetetlen sztár iránt rajong, nem pedig a helyes szomszéd fiú után, előbbivel ugyanis nem tud összejönni, így nem fog vele szexuális kapcsolatot létesíteni, és ennek következtében teherbe sem fog esni tőle.

Forrás: medipress