„Mocorog”, „mindig babrál valamivel”, „állandóan jár a keze-lába”, „nem bír egy helyben ülni” – manapság az így viselkedő gyermekeket az óvónők, tanárok vagy szülők egyre gyakrabban illetik a hiperaktív jelzővel.

 

A bűvös kifejezés bizonyos esetekben a gyermek felmentésére, míg más helyzetekben a nevelés hiányára irányuló célzásként jelenik meg.

A hiperaktivitás a gyermek magatartására és fejlődésére egyaránt ható tünetegyüttes, amely nem korlátozódik kizárólag a túlzott mozgásos aktivitásra, hanem figyelemzavarral és/vagy impulzivitással is együtt jár. A hátterében alapvetően az átlagostól eltérő agyi-idegrendszeri működés áll, mely egyrészt lehet örökletes eredetű, másrészt a várandósság-szülés ideje alatti hatások következtében is kialakulhat.

 

hiperaktiv_gyerek_kicsi

 

A hiperaktivitás jelei: nyughatatlan, izeg-mozog, sokat beszél, nem tud egy helyben ülni.

Az impulzivitás jelei: félbeszakít másokat, nem tud várni.

A figyelemzavar jelei: feledékeny, elveszíti a dolgait, a figyelme könnyen elterelhető, nem figyel, ha hozzá beszélnek, nem koncentrál a részletekre.

A leggyakoribb tévhitek

Minden óvodás hiperaktív

Az óvodába való beszoktatás nehéz időszakában sok szülőben felmerül a gyanú, hogy a gyermeke nem hiperaktív-e. A legtöbb esetben azonban mindössze arról van szó, hogy az új környezet által állított új követelményekhez nem olyan egyszerű alkalmazkodni: a kis ovisnak időbe telik megtanulnia, mit várnak el tőle, hogyan kell egy közösségben viselkednie, mit jelent egy utasítást követni. Valójában a gyermekek csupán három–hat százaléka tekinthető hiperaktívnak.

Rossz nevelés következménye

Mivel a hiperaktivitás hátterében születés óta fennálló biológiai okok húzódnak meg, a szóban forgó magatartás nem nevelésbeli probléma. A szülőknek tehát nem kell emiatt szégyenkezniük vagy önmagukat hibáztatniuk.

A gyerek direkt csinálja

A hiperaktivitás neurológiai eredetéből az is következik, hogy – bármennyire úgy tűnik is – a gyermek nem direkt izeg-mozog, rohangál vagy nem figyel, hanem tényleg képtelen szakszerű segítség nélkül másképpen viselkedni.

 

Csak fiúknál fordul elő

Annak ellenére, hogy a fiúk között négy-hatszor gyakoribb ez a probléma, a lányok körében is megtalálható. A tünetek az ő esetükben kevésbé látványosak, mint a fiúknál – főleg figyelmetlenségben, nappali álmodozásban öltenek testet –, ezért a szülők ritkábban fordulnak szakemberhez.

 

Segítség – az egész családnak

A legtöbb gyermekről hat–nyolc éves korában állapítja meg a szakember, hogy hiperaktív. Ennek az az oka, hogy a tünetek legfőképpen az iskolarendszer által megkövetelt feltételek – például a hosszú távú figyelem és a kitartó feladatvégzés – kapcsán nyilvánulnak meg. Mivel születés óta fennálló problémáról van szó, a diagnosztizálásra már kisgyermekkorban lehetőség van. Jóllehet minden életkorban (még a felnőttek számára is) vannak már módszerek a hiperaktivitás kezelésére, az óvodáskorban megkezdett terápia segítségével rengeteg iskolai konfliktust – értelmetlen büntetéseket, „rossz gyereknek” titulálást, tanulásbeli lemaradást – előzhetünk meg.

A leghatékonyabb segítséget különböző terápiák ötvözete adja, amely a gyógyszeres kezelésre, a mozgásos fejlesztésre, a gyermek pszichoterápiájára és a szülőknek szóló tanácsadásra egyaránt kiterjed. A gyógyszeres kezelés az átlagostól eltérő neurológiai működést célozza meg, amíg az egyéni és csoportos pszichoterápia az új, hatékonyabb viselkedés elsajátításában, a baráti kapcsolatok kialakításában, a figyelem fenntartásához szükséges stratégiák alkalmazásában nyújt segítséget. A szülőkkel való konzultáció célja olyan családi élet megteremtése, amely nagy hangsúlyt helyez a hiperaktív gyermekek speciális igényeire. Mindez magában foglalja a következetességet, a büntetés és a jutalmazás tisztázott rendszerét, a hatékony, figyelemfenntartó kommunikációt, a célok melletti elköteleződést és az átlátható szabályokat.

Mikor kell szakemberhez fordulni?

Ha gyermeke viselkedésében a hiperaktivitás mellett az impulzivitás és/vagy figyelemhiány jelei már hétéves kor előtt megmutatkoznak, és az élet több területén (óvoda, család, játszótér, iskola) legalább hat hónapon keresztül fennállnak, mindenképpen érdemes felkeresni egy pszichológust. A szakember alapos vizsgálat után megállapítja, hogy valóban hiperaktivitásról vagy más zavarról van-e szó, és szükség esetén megteszi a diagnózisnak megfelelő terápiás lépéseket.

Írta: Brockhauser Ildikó, pszichológus

 

A cikk a Family Magazinban jelent meg.