Hogyan ajándékozzunk gyereknek, szülőnek, férjnek ügyesen. Sorozatunkban a karácsonyi készülődéshez adunk sok hasznos tanácsot, hogy elkerüljük az őrületet, sőt élvezzük az ünnepi előkészületeket.

jatekbolt

Az egyes számú dilemmát természetesen a gyerekek ajándéka jelenti a felelősen gondolkodó szülőknek. Ha csak rágondolunk, máris nagy, piros kérdőjelek villognak a szemünk előtt, a gyomrunk pedig a stressztűrő képességünktől függően kicsit, vagy nagyon összerándul.

Ha legalább azt sikerült már eldöntenünk, hogy milyen ajándékcsoportban gondolkozzunk, vagyis játékot, ruhát, könyvet, vagy egyebet kapjon-e a gyerek, esetleg egy salamoni döntés értelmében mindent, akkor is bőven van még min dilemmázni. Cikkünkben laboratóriumi körülményeket teremtünk, a pénz nem számít, csak az erkölcsiek.

Alighanem nincs olyan szülő, aki ne gondolkozott volna el azon, hogy valóban szüksége van-e a gyereknek egy ötödik Barbie babára, még akkor is, ha a vágy legújabb tárgya speciel tündérszárnyakat tud növeszteni, nyugalmi állapotban meg popsztár. Vagy valóban meg kell-e vásárolnia a bűzös, rothadó szemetet utánzó kukabúvárt, mert az most olyan menő az oviban. A reális és őszinte válasz természetesen az, hogy nem, nincs szüksége, és szemétért csak a hülye ad pénzt. Csakhogy azonnal el is kezdi magát puhítani a szülő: persze, fel lehet nőni egy csuhéjbábuval meg egy fakockával játszva is, de nem élünk a tizennyolcadik században, megengedhetjük magunknak, ha annyira vágyik rá, miért ne vennénk meg? A választ persze tudjuk: azért, mert ahogy a másik négy Barbie-val és reklámozott bugyutasággal, úgy valószínűleg ezzel sem fog játszani a gyerek három napnál tovább. Aztán jön az újabb reklám, és vele az újabb kívánság, végeláthatatlanul.

Abba pedig már bele se merünk kezdeni, hogy összeszámoljuk, hány tízezer forintunk fekszik fröccsöntött műanyag formájában valamelyik doboz alján, arra várva, hogy úgy hatszáz év múlva majdcsak elbomlik. 

 

Miért vesszük meg mégis?

Mert szeretjük, mert jót akarunk a gyereknek. Persze nem biztos, hogy jót is teszünk. A kétgyerekes anyuka, Kati bevallotta: neki minden alkalommal hatalmas dilemmát okoz, hogy megvegye-e ezeket az egyszer használatos, reklámozott divatjátékokat. Mivel nem gyengeelméjű, tökéletesen tisztában van vele, hogy most, és szisztematikusan szúrja el a gyerekei értékítéletét, amikor ilyenekkel tömi őket. Csakhogy az osztályban mindenkinek van. Kinézik, lenézik azt, akinek nincs, és nem fogja szerencsétlen páriává nevelni a gyerekeit azzal, hogy holmi elvekre hivatkozva kirekeszteti őket, mert attól aztán pláne nem lesz belőlük egészséges, stabil lelkű felnőtt.

A szakember szerint azonban nem árt ezzel óvatosan bánni. Azt feltétlenül látni kell, hogy ez az egész a reklámokról szól, vagyis ilyenkor hagyjuk, hogy a kereskedelem irányítsa a gyerek (és a szülő) gondolkodását – mondja Fazekas Nóra pszichológus. A gyerekek akkor fogják a „menőséget” tárgyakban mérni, ha otthon is ezt látják, ha apa és anya attól érzi magát valakinek, hogy birtokol. Vagyis a gyerekek egyszerűen visszatükrözik a szüleik gondolkodásmódját. Olyan tükör ez, amibe inkább nem is szeretnénk belenézni. Ha nincs más, amiben jók, sőt nagyszerűek, nincs olyan készségük, képességük, amivel kitűnhetnek, illetve nem ez van a fókuszban, akkor kell külső segítséghez fordulni: a tárgyakhoz. Egy nagy Mercedes terepjáróhoz, vagy a sokadik drága játékhoz.

 

A helyzet persze nem ilyen egyszerű 

Attól, hogy a szülő mondjuk kiváló képességekkel bíró, gondolkodó ember, a gyerekekre még hatni fognak a mesék közé beillesztett csillogó-villogó reklámok – hiszen az a dolguk, hogy vágyakat ébresszenek. Most akkor mi legyen? Már a Minimaxot sem nézhetik?  Judit anyaként a beszélgetésben és a sokszor elismételt magyarázatokban hisz. Úgy gondolja, ha elégszer elmondja a gyerekeinek, hogy „nem, rothadó szemétért nem adunk pénzt, még akkor sem, ha csak műanyag, mert a szemetet kidobjuk, nem vásároljuk”, akkor az előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Ha pedig Barbie-t szeretne a lánya, akkor hívja, keressék csak meg azt, amit a legutóbbi szülinapjára kapott, vajon melyik dobozban lehet? Még szárnyat is barkácsolnak neki selyemből, ha az kell, odafigyelve és rászánva az időt. Még szebb is lesz, mint az „eredeti”, a gyerek pedig nagyon büszke a művére. Emellett kiszemelte, hogy a gyerekeinek kiváló a memóriája, a legtöbb verset két-három olvasásra megjegyzik. Ezt tudatosítja bennük sok közös mondókázással, és időnként elejtve, hogy ezt a többiek az oviban nem tudják ám ilyen jól. „A legaranyosabb az, hogy mivel alighanem belátták, hogy tőlünk ezeket a reklámozott dolgokat nem fogják megkapni (na jó, egyet-kettőt néha mégis), egymásnak ígérgetik a dolgokat. Ül a tévé előtt a két ovis tökmag, és egymástól kérdezik, csak úgy megszokásból, hogy megkaphatják-e, mire természetesen a másik odaígéri. Néha még azt is hozzáteszik, hogy van pénzük a perselyben – persze számolni még nem tudnak – majd megveszik egymásnak. Ilyenkor repes a szívem, hogy mennyire szeretik egymást” – mesélte Judit, és hozzátette: persze karácsonyra kapnak egy-egy reklámozott játékot is, nehogy frusztráltak legyenek szegények.

 

Karácsonyi játékcunami

A karácsony (és a születésnap) egyébként is egy olyan időszak, amikor a gyerekek térdig járnak az ajándékban, hiszen mindenkitől egyszerre kapnak valamit. A legrosszabb megoldás az, ha a lovak közé dobjuk a gyeplőt. Érdemes inkább a nagyszülőkkel, nagynénikkel-nagybácsikkal egyeztetni, hogy mit ajándékozzanak a gyereknek, mert annál illúziórombolóbb nemigen van, mint ha ugyanazt az ajándékot két karácsonyfa alá is elhozza a Jézuska – és persze kimagyarázni is nehéz a dolgot. Ha pedig a baráti körben is elharapódzott a karácsonyi ajándékozás szokása „jaj, csak valami apróságot a gyerekeknek” felkiáltással, vegyünk egy nagy levegőt, és dobjuk be, hogy ideje lesz ezzel felhagyni. Úgyis mindenki tucatnyi rokonnak vásárol, készül, a gyerekek meg szinte már be sem tudják fogadni a sok újdonságot, és azt sem tudják, hogy kitől kapták azt a bizonyos játékot – nyilván a Jézuskától. Vagyis ha van merszünk ezt elővezetni, valószínűleg nagyon fognak minket szeretni érte, és sok megkönnyebbült sóhajt nyomnak majd el a barátaink. Ha pedig mindenképpen ajándékozni szeretnének, az sem baj, csak egyszer év közben hozzák majd el, amikor meglátogatnak, így legalább időben eloszlik a játékcunami.

Borsos Bori