A rémálmok viszonylag gyakoriak gyermekkorban, amelyek mind a gyerekeket, mind a szüleiket felkavarják. Néhány ötlet, hogy hogyan segíthetünk ezen:

siro_gyerek"Soha ne hagyjuk figyelmen kívül, ha a gyermek az éjszaka közepén rémálmai miatt sír. Azonnal menjünk oda hozzá" - mondta Dr. Tom Jackson, kaliforniai pszichiáter, aki a gyermekkori alvásproblémákra specializálódott.

A szakértő szerint, ha úgy érezzük, hogy dühösek, frusztráltak, vagy türelmetlenek vagyunk, szánjunk néhány másodpercet inkább arra, hogy összeszedjük magunkat, mielőtt bemegyünk a gyerek szobájába. Az ilyen fontos pillanatban a kicsi ugyanis nem érezheti, hogy mi negatív érzelmekkel közelítünk. Türelmesen nyugtassuk meg szavakkal és simogatással, majd fektessük le újból a helyére. Fontos, hogy meghallgassuk a gyerek félelmeit, legyünk empatikusak, mert ezek a szorongások valósak, és nem zárhatjuk ki őket. Magyarázzuk el neki, hogy ez csak egy álom volt, de emlékezzünk rá, hogy a kicsik még nem nagyon értik, hogy az álom nem valóság.

Úgy is segíthetünk a gyereken, hogy közösen megváltoztatjuk az álom kimenetelét, elképzeljük például, hogyan ér boldogan véget.

Persze a legfontosabb a megelőzés, aminek szintén sok módja lehet. Jackson szerint lényeges, hogy lefekvéskor meggyőződjünk róla, hogy a kicsi kényelmesen és biztonságban érzi magát. Ez relaxációs rituálékkal is elérhető, például esti mesével, vagy felolvasással. Hatásos lehet az esti nyugtató fürdő és koffeinmentes tea elfogyasztása is.

Ha a kicsinél gyakoriak a rémálmok, lehetséges, hogy mélyebb lelki okai vannak, vagy napi rutinja során éri valami olyan dolog, amit nehezen kezel. De akár a tévé vagy a számítógépes játékok is kiválthatnak ilyen szorongó lelkiállapotot. Ha a probléma hosszabb távon is fennáll, mindenképpen forduljunk a gyermekorvoshoz.

Forrás: medipress