Van, aki már szembesült a gonddal; van, akitől hasonló témában tanácsot kértek; van, aki tanácstalan ilyen helyzetben és van, akit csak úgy – érdekel.

 

A minap a játszótéren összefutottam az egyik ismerős anyukával. Kifejeztük örömünket, hogy látjuk egymást, megjegyeztük, hogy milyen nagyot nőttek a gyerekek, amióta nem találkoztunk, majd kezdetét vette a szokásos tapasztalatcsere, amikor is megszólalt barátnőm mobiltelefonja. Az anyósa hívta, hogy érdeklődjön az unokák felől és egyeztessék a jövő heti gyermekfelügyeletet. A „meny” gondterhelt arcáról szinte olvasni lehetett, mindazonáltal nem kellett sokáig várnom, hogy felszínre törjön aggodalmai áradata.

Pár napos pihenést terveztek a férjével kettesben és megkérték a nagymamát, hogy vigyázzon a gyerekekre ez idő alatt. Már csak abból a megfontolásból sem készültek 2-3 napnál hosszabb távollétre a szülők, mert a nagymama látogatása után a gyerekek számára átnevelő tábort kellett tartani eddig minden alkalommal. Rákérdeztem, hogy ez pontosan mit takar, amire ezt a választ kaptam: „A nagyi híven és megrendíthetetlenül vallja azt az elvet, hogy a nagyszülőknek kiérdemelt joga és kvázi kötelessége az unokákat kényeztetni.

 

kenyeztetes

 

Mindez abban nyilvánul meg, hogy e címszó örvén rájuk hagy mindent, a gyermekekkel elszalad az alájuk adott ló, és hazaérvén a szülők nem győzik kiigazítani, helyretenni a „megvadult” kiscsikókat, ami legalább annyi időbe telik, amennyi ideig a mamára voltak bízva. Ez esetben mi, szülők vagyunk arra kényszerítve, hogy visszatereljük –akár erőszakkal is- a normális kerékvágásba, a szabályok közé a szabadjára engedett lurkókat. Harapás és ütögetés esetén a mami jót mosolyog, ahelyett, hogy elejét venné, mi pedig a gyerek szájára, kezére csapunk. Az étkezés is úgy zajlik otthoni körülmények közt, mint az óvodai és iskolai étkezdékben: leülünk a székünkre, megesszük az ételünket, majd a többiekkel együtt távozunk az asztaltól. Ehhez képest, elment a mami, a gyerek másnap büntetésből nem kapott tízórait és uzsonnát, mert „elfelejtette” a szentem a szokásos rendet.”

Az átnevelő tábor definíciója és rövid magyarázata így hangzott.

A játszótérről hazafelé ezen gondolkodtam; és föltettem a kérdést: a kettős nevelés valóban olyan nagy gondot okozhat? Nos, a mondás úgy tartja: a pokol felé vezető út is jószándékkal van kikövezve. Ez esetünkben azt jelenti, hogy bár sem a szülők a szigorúságukkal, sem a nagyszülők az engedékenységükkel nem akarnak rosszat, hanem valójában a gyerek javát, ez így természetes. Azonban célszerű azt is figyelembe venni, hogy a gyermek a szülőkkel él. Hozzájuk, az ő életstílusukhoz és rendszabályaikhoz alkalmazkodik akarva-akaratlan, lévén ebbe a közegbe született. Később újabb elvárások jönnek a közösségi intézményekben, amelyeknek szintén eleget kell majd tennie. És ha mindeközben a másik oldalról az ifjonc azt kapja, hogy „Kisunokám, neked mindent szabad”, akkor nem fogja érteni, hogy a nagyiéknál miért lehet minden játékot szanaszét hagyni, amikor anya és apa otthon közben vért izzad, hogy a lurkó a saját szobájában elpakoljon; nem fogja érteni azt sem, hogy nagyapa biciklizés vagy egyéb játék közben falatonként eteti, ezzel szemben az óvónéni megköveteli az étkezés rendjét; és végül nem lesz számára az sem világos, hogy otthon az édességgel miért is kell mértéket tartani, ha a nagyszülők a kezébe adják számolatlanul a zacskós rágcsálnivalót.

A szülő próbálja a nagyszülői szeretetet és kényeztetést némiképp elfogadható mederbe terelni, és olykor-olykor közbelép: a dohányzóasztalkán egy kibontott cukros zacskó hever. Nagymama odatette, annak ellenére, hogy tisztában van vele; a gyerek képtelen önmérsékletet tanúsítani és addig eszik a zacsiból, amíg van benne. Erre anya kivesz néhány szemet és fölkínálja a kicsinek, a többit elteszi. Ha tetszik- tüntetőleg a mama visszarakja a cukorkát, az anyát és az otthoni rendet figyelmen kívül hagyva, majd a következő snitt percek múlva, hogy az unoka, akit a gonosz anyuci szívtelen intézkedése miatt kellett kárpótolni, éppen fuldoklik és öklendezik a szájába tömött édes falatkáktól.

Tanulságul szolgáljon, hogy amennyiben a gyereknek akarunk jót, abban az esetben valóban az ő érdekét tartsuk szem előtt; saját, személyes harcaink megvívásának nem ez a megfelelő színtere.

 

Írta: Dr. Udvarhelyi Marianna (gyerekpszichológus)