Hamarosan ismét elborítják az iskolai hirdetőtáblákat a különórákra csábító plakátok. Sportfoglalkozások, zeneórák, szakkörök kínálják magukat mindenfelől. Sokszor úgy érezzük, hogy mi sem maradhatunk le, muszáj megragadnunk minden lehetőséget gyermekünk jövője érdekében. De vajon mi szolgálja igazán az ő javát?

Gyermekeink az iskolába lépve találkoznak először egy összetett elvárási és értékelési rendszerrel: házi feladatok, dolgozatok, felelések, tanulmányi versenyek mentén méretnek meg, jó és rossz pontokkal, jegyekkel, különféle jutalmakkal díjazzák erőfeszítéseiket. Ennek következtében figyelmük, energiájuk és időbeosztásuk középpontjába az iskolai feladatok kerülnek. Ilyenkor szerzik első tapasztalataikat a saját „teljesítményeikről”: nemcsak a tanító nénitől kapnak visszajelzéseket, hanem a kortársaikhoz képest önmagukat is állandóan figyelik és mérlegre teszik.

gyerekek3

Ugye, én is ügyes vagyok?

A kisiskolásokat legfőképpen az a kérdés foglalkoztatja, hogy „Milyen ügyes vagyok?”. Ha lehetőségük adódik megtapasztalni olyan tevékenységeket, amelyekben jók, amelyekért dicséretet kaphatnak, akkor megnyugtató választ vihetnek magukkal életük további szakaszaiba. A rossz tapasztalatok, kudarcélmények, illetve a „sikerek” lehetőségének a hiánya viszont elbizonytalaníthatja, bátortalanná teheti őket. Tehát ebben az időszakban nem az a jó megoldás, ha távol tartjuk őket a feladatoktól, hanem ha bölcsen, a képességeikhez mérten válogatjuk meg ezeket, és erőfeszítéseiket szeretettel támogatjuk.
A jól megválasztott különórák ugyanis amellett, hogy tartalmas kikapcsolódást nyújtanak, többféleképpen segíthetik gyermekeink fejlődését: közösségi élményekkel gazdagíthatják őket, szilárd értékrendet adhatnak nekik, támogathatják a tanuláshoz szükséges képességeket (például a monotónia- és kudarctűrés, a koncentráció fejlődése révén), mindezek mellett oldhatják a feszültségeiket, és egészségesebbé válhatnak általuk. Ezzel szemben a rosszul megválasztott különórák rengeteget rombolhatnak: kimerültté, szorongóvá tehetik őket, az állandó fáradtság következtében gyengülhet az iskolai teljesítményük, nőhet a kisebbrendűségi érzésük, elszigetelődhetnek miattuk a kortársaiktól.

A siker az útban rejlik

Szülőként meghatározó szerepünk van gyermekeink célkitűzéseiben. Ha nem adunk jó célokat nekik, akkor a tévéből és a kortársaiktól fognak meríteni maguknak, vagy éppen célok nélkül maradnak. A legfőbb feladatunk eközben annak hangsúlyozása, hogy a siker a hozzá vezető útban, nem pedig a cél elérésében rejlik. Bármennyit készülünk-gyakorolunk is egy megmérettetésre, rengeteg minden történhet egy zongoravizsgán vagy egy szavalóversenyen, és máris kudarcnak éljük meg az egészet… Mutassuk meg gyermekeinknek, hogy a készülés, az edzés önmagában öröm – a végeredménytől függetlenül. Ezért a „minél több aranyérem” vagy a „minél több piros pont” típusú célok helyett sokkal hasznosabb, ha például ilyesmiket tűznek ki maguk elé: „bizonyos táv leúszása” vagy a „kedvenc vers/zenemű kívülről való megtanulása”. Ez utóbbiak ugyanis a célról az útra terelik a figyelmet.
Természetes, hogy féltjük gyermekeinket a kudarcoktól, attól, hogy esetleg kitartó küzdésük ellenére sem sikerül nekik valami. Ha azonban megtanítjuk nekik, hogy a fent említett célkitűzésekhez viszonyítsák a produkciójukat, akkor tágabb összefüggésben tudják értelmezni, hiszen a siker nemcsak egy adott időpontban nyújtott eredményen múlik majd. Azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy a mi reakcióink is fontos visszajelzések a gyermekeinknek: ha valamit kudarcnak értékelünk, ők is annak fogják azt látni. Ezért jobb, ha nem kategorikusan ítélünk meg egy-egy helyzetet, hanem komplexebb módon, amelyben figyelmet kapnak a hozzá vezető út tapasztalatai, a kimenetel tanulságai és a jövőre mutató vetületei. Beszélgessünk ezekről gyermekeinkkel, így közösen készíthetünk velük terveket arra vonatkozóan, hogy mit tehetnek meg a siker érdekében, és mi az, ami nem rajtuk múlik.
Ebből következik, hogy az sem jó megoldás, ha egy iskolást túl kevés igazi kihívás ér. Ha csak olyan célokat tűzünk ki eléjük, amelyeket könnyen teljesítenek, nem fogják elég ügyesnek érezni magukat. Nem az a cél tehát, hogy megóvjuk őket a kudarcoktól, vagy hogy hamis sikerélményeket kreáljunk számukra, hanem hogy az esetleges „vereséget” megtanítsuk helyesen és előremutatóan értelmezni.

Végül mielőtt egy adott különóra mellett döntenénk, érdemes átgondolnunk az alábbi kérdéseket:

• Nem a saját álmaim megvalósítását várom ezáltal a gyermekemtől?
• Nem csak a nagyobb családnak, szomszédoknak, ismerősöknek vagy a divat által diktált elvárásoknak szeretnék megfelelni vele?
• Jó szívvel tudom-e vállalni mindazokat a terheket, amelyek ezzel a különórával járnak együtt? (Ne csupán az anyagiakra gondoljunk, hanem arra is, hogy meg tudjuk-e oldani, hogy időben odaérjen az órákra, részt veszünk-e a bemutatókon, fellépéseken, stb.)
• Tudok-e a gyermekemnek elegendő időt biztosítani mindezek mellett a passzív pihenésre is?

Brockhauser Ildikó
pszichológus

Forrás: family.hu