Klasszikus kép a magyar családokban: anyu főz, apu tévét néz, a gyerekek pedig játszanak. Ki az egyetlen, aki dolgozik, miközben a család többi tagja a kedvtelésével van elfoglalva? Természetesen a nő, a családanya. Egyre többen most már, és nem csak nők, tudják, érzik, hogy nem jól van ez így, és most nem a feminista szempontokkal szeretnénk előhozakodni. Hanem azzal: hogyan nevelhetjük a gyerekeinket – fiút és lányt egyaránt – úgy, hogy felnőttként ők már egy igazságosabb világban éljenek, és egyúttal megtanuljanak gondoskodni saját magukról.

Igen, mindez a neveléssel kezdődik. Nincs mese, a gyereket be kell vonnunk a házimunkába. Akkor is, ha nyafognak, hogy fáradtak, sok a lecke, sok a kötelességük. Hát, anya is fáradt, ő is ledolgozta a nyolc óráját, és utána állt neki bevásárolni, összeszedni a gyerekeket, bepakolni a mosógépet, rendet rakni, házit ellenőrizni, vacsorát főzni, virágot locsolni, porszívózni, asztalt teríteni, teregetni, kivasalni a holnapi ingeket, elmosogatni.

Álljunk csak meg egy pillanatra! Ezek közül melyik az, amit ne lehetne rábízni egy gyerekre, vagy legalább a segítségét ne lehetne kérni hozzá? Egy tízéves alighanem már simán megbirkózik a krumpli pucolással, hatévesen már ügyesen ki tudják teregetni a tiszta ruhát, rendet rakni pedig már akár kétévesen is el lehet kezdeni – szoktatás kérdése az egész.

gyerekek hazimunka

Jó, elsőre nem lesz olyan szép a végeredmény, sőt, ne legyenek illúzióink, még nézni is rossz, amit művelnek. A krumpli leginkább egy 3D-s Picasso-vázlatra hasonlít, és fél óra múlva még mindig csak egy szem árválkodik a vízben – nem baj. Majd huszadszor már ügyesebb lesz. Csak meg kell adni a lehetőséget, hogy legyen huszadik alkalom. Igen, nehéz kivárni, főleg, ha nincs idő, főleg, ha sitty-sutty kellene már az a vacsora, mert annyi dolgunk lenne még, nem érünk rá játszadozni. Csakhogy ez nem játék. Ez kőkemény gyereknevelés!

Az életre készítjük fel ugyanis a csemetét, és ennek az elmulasztása már-már felelőtlenség. Mert, ahogy megtanítjuk őt önállóan enni, ha éhes, felvenni a sapkáját, ha fázik, kénytelenek vagyunk őt felkészíteni az élet bonyolultabb kihívásaira is. Mert ha nem, vele tolunk ki. Elég nagy szívás 20 évesen ott állni az első albérletben úgy, hogy egy tükörtojást sem tud megsütni. Ki tehet róla? Nincs mit szépíteni, nyilván az, aki nem tanította őt meg tükörtojást sütni, és általában: gondoskodni magáról.

Ez a hozzáállás sajnos jócskán meg is drágítja/kényelmetlenné teszi hosszú távon az életet, mivel nem biztos, hogy főiskolásként lesz majd pénze takarítónőre (sőt, inkább nem lesz, borítékoljuk). Az sem biztos, hogy az ösztöndíjból még huszadikán is meg tudja vásárolni az egész napi ételét, amire azért van rászorulva, mert egy szendvicset sem tud összerakni egyedül. Nagyot fog koppanni akkor, és sajnos erről csakis a szülő tehet.

Ráadásul az idők során ezek a hiányosság csak egyre szembetűnőbbek és zavaróbba lesznek. Amikor kiderül, hogy vagyonokért vásárolta meg azt az ételt, amit otthon minimális összegért elő tudna állítani, csak eddig senki sem szólt neki róla – vajon kinek fogja megköszönni? Saját keserves tapasztalaton napról-napra feltalálni a spanyolviaszt, hát, ennél egyszerűbb út is létezik a sikerhez.

Megfigyelték? Szándékosan használtuk végig a gyerek szót, és nem a lányt, mert a leírtak ugyanúgy vonatkoznak egy fiúgyerekre is. Ugye, nem szándékozunk hétvégenként a felnőtt fiunk párszáz kilométerre lévő albérletébe látogatni, és kitakarítani, hogy ne egye meg őt a kosz? Nos, akkor nincs más választásunk, mint igazságosan elosztani az otthoni feladatokat, egy felmosó ide, egy krumplihámozó oda, és kezdődhet az igazi nevelés, más néven: az életre való felkészítés.

Nem lesz könnyű dolgunk, tiltakozni fognak. De mi tudjuk, hogy valójában a legnagyobb bajtól, a kiszolgáltatottságtól óvjuk meg őket. Egyúttal ajándékot adunk nekik: az önmagukról való gondoskodás képességét. Valamint a példát, hogy belőlük már ne legyen a háztartás áldozata, a család mártírja, hiszen abban nőnek fel, így azt tartják természetesnek, hogy a gyerekek segítenek otthon.

A cikk létrejöttét támogatja: mokaland logo jo