Az orvos a hasamon matatott az ultrahangos kütyüvel, teljesen széjjelmázolva a sikamlós hideg gélt a bőrömön. A monitort figyeltem, hallgattam a magzat szívének gyors lüktetését.

Fiú lesz! A harmadik.

Apa leszek megint!

Hirtelen késként hasított belém a gondolat, ami már nyolc hónapja ott lüktetett, feszített az agyamban, mint egy fájdalmas gyulladás. “Hogyan? Miért? Hogyan? Miért?” Da-damm, da-damm...

ultrasound

Miért várok én gyereket a volt feleségemtől? Hogyan vett rá erre? Miért egyeztem bele a válás után hat évvel abba, hogy kihordom a közös gyermekünket? Hogyan vállalhattam, hogy aztán egyedülálló apaként felnevelem? Miért vagyok egyedül várandós?

Csak néztem a felfordított vödör alakú képet, a karjait, a lábait, amiket valamilyen egészen elképesztő módon az apró mellkasáig felhúzott ez a kicsiny élőlény, a fiam... Az orvos megnyugtatott, minden rendben van, habár mivel nem természetes úton szülöm meg a gyereket, valójában nem tudható mikor jön el az idő.

Egy tudományos csoda!  A világon az első apa, aki gyermeket hord ki. Ez én vagyok. Na de pont én? Pont most?

A vizsgálat után céltalanul sétáltam a városban. A magzat súlyát minden lépésnél éreztem. Betértem egy kávézó teraszára, koffeinmentes kávét rendeltem természetesen. Az emberek jöttek, mentek a járdán, nem láttak mást belőlem, mint egy nagy sörhasú férfit, aki elgondolkodva kavargatja a kávéját.

Hat éve váltam el a feleségemtől. Időközben nők jöttek mentek, de egyikkel sem tudtam komoly kapcsolatot kialakítani, a válás rám nyomta bélyegét. Nagyobbik fiam velem él, egész jól kijövünk, elég nagy ahhoz, hogy szabadon intézhessem a párkapcsolataimat, nem ő volt az oka a balszerencsémnek. Egyszerűen talán túl naiv voltam. Ráadásul elveszítettem a hitemet abban, hogy képes vagyok normális kapcsolatban élni.

Meggyőztem magam, hogy jó ez így. Néha akad valaki akivel jól érzem magam és kielégíti az alapvető igényeimet, de ha nem, az sem baj. Negyvenes fejjel az ember ne várjon már túl sokat az élettől, a párkapcsolatoktól - igen - a nőktől...

Azt hiszem törvényszerű hát, hogy orvosi csodát csináltam magamból, hiszen a nézeteimet  tekintve sem voltam  más, mint egy csoda nagy barom...

Itt tarthattam a gondolatmenetben, amikor éreztem, hogy valami megváltozik. Mozog a gyerek! Olyan éles volt a fájdalom, hogy amikor összegörnyedtem a homlokom az asztal peremén koppant. A mobilomért kaparásztam a zsebemben, de elsötétült a világ, mielőtt tárcsázni tudtam volna.

Verejtékben úszva ébredtem. Sem nagy has (hö-hö), sem fájdalom! Csak egy rossz álom! Talán a tegnap este megevett szilva mozgolódik kicsit. Megkönnyebbültem, van még esélyem...


Clifford