Az anyaságot CSAK humorral lehet felfogni. Ha már van gyermeked, ezt abszolút megérted... Ha még nincs....MINDENRE készülj fel! ;-)

Egyke vagyok, szüleim majomszeretettel neveltek, s próbálnak még a mai napig is – pedig már elmúltam harminc -, természetesen hiába. Ám lányom, aki korban csak egy nullával kevesebb, mindenre megtanított. Mi tagadás, nem volt könnyű dolga!

Alig egy hetesen is kiválóan alakította a hattyú halálát a Csajkovszkij balettből sőt, több órás áriát is írt, melyet talán valamelyik jubileumi előadáson (1000., 2000.?) unt meg annyira, hogy változtatott kissé a repertoáron.

Figyelemreméltó teljesítmény volt elérnie, hogy hat hónapon át naponta ötször-hatszor kézzel fejjem az anyatejet, melynek egy részét nagy kegyesen elfogadta a cumisüvegből, ám rengeteg vándorolt a lefolyóba, hisz a szülés után jelentkező egészségügyi problémák miatt nem voltam képes elvánszorogni a Tejellátóba. Viszont a Dunában egyre kövérebb halak úszkálhattak akkortájt…

Immunhatás ide vagy oda, lányom már egyhónaposan teljes kivizsgáláson vett részt, mert friss diplomás doktor nénije úgy döntött, kipróbál néhány új készítményt. Ezek közül legmaradandóbb az a tintalila popsihámosító folyadék volt, mely kimoshatatlannak bizonyult a textilpelenkákból és a kölcsönkapott rugdalózókból egyaránt. A pecsétek gyermekem igen korai mozgáskultúrájának következményeként jöttek létre, s az absztrakt művészi hatást csak fokozták az akkurátusan elhelyezett nyálfoltok, melyek a fogzás előtt, alatt és után is jelentkeztek, és maradéktalanul csak egyéves korára szűntek meg.

Mindez azonban elenyésző részmozzanat volt ahhoz az orális szakaszhoz képest, amely a születésétől addig a pillanatig tartott, amíg a Margitszigetet teljes szélességében kutyaWC-nek használó ebek kis csomagjait ki nem szedtem a kezéből. Szerencsére még csak onnan!

A következő végeláthatatlan időszak azzal telt, hogy otthon és a nagyszülőknél évtizedek óta békésen pihenő tárgyak megrágva, kiszórva, leöntve vagy - rosszabb esetben - felkoncolva kerültek elő, ám sokszor helyrehozhatatlan minőségben.

 

rombol_a_gyerek

 

Nem létezett olyan biztonságos torlasz, ajtózár vagy magasság, amellyel egy idő múlva - igaz, némi gyakorlás után – meg ne tudott volna birkózni!

A kezdeti gügyögést idejekorán felváltotta a saját szerzeményű versikék és dalocskák reggeltől estig történő ismételgetése, amelyet időről időre komplett aerobik-bemutatók tarkítottak.

Jelenleg kislányom a bölcsőde szellemi közegét kénytelen elviselni – és itt elsősorban nem a gyerektársaságra gondolok -, hogy ne lógjon ki a sorból, megtanulta helytelenül egyeztetni a névelőket. Ráunva az összes manuális játékra, a betűk és a számok érdeklik és elkövetkezett az a korszak, amelyből garantáltan soha nem nő ki: a miértek erdejében bóklászik, kimeríthetetlen energiával kérdez!

Éjt nappallá téve nevel, amelynek következményeként immár előbb zuhanok ágyba, mint ő, de előtte is legfeljebb nyuszikát, építőkockát, legjobb esetben is csak színes ceruzát vehetek a kezembe, hogy aznap hozzávetőlegesen ötszázadszor rajzoljam le tizenkét különböző színnel az imádott török basát.

Amikor a fáradtságtól összeesnék, és minden erőmmel igyekszem karikás szememet nyitva tartani, ölemben terem, átfogja a nyakam és ártatlan mosollyal közli: „Szeretlek!”

Hiába, végérvényesen el vagyok kényeztetve…

 

Írta: Honfy Ibolya