„Nem tudok magával mit kezdeni, ha lefogyott, jöjjön vissza!”

eszter_before

Sok nő életét megkeseríti a nagy túlsúly. A társadalom megvetéssel néz rájuk, mert ennek láttán mozgásszegény és mohó életmódra gondolnak, holott a valóság nem ennyire fekete-fehér. Vajon hány embernek fordul meg a fejében, hogy vannak, akik egyszerűen nem tehetnek a túlsúlyukról? Hihetetlen, de ők azok, akik átesnek egy olyan időszakon, amikor 3-4 naponta ráállnak a mérlegre, és az mindig 1 kilóval többet mutat. Ugyan semmit nem csinálnak másképpen, de a testük úgy tartalékol, mint a szivacs. Először azt hiszi a környezetük, hogy nemrég lettek várandósok, aztán egyre kevesebb nadrágot tudnak magukon begombolni, majd előveszik az egy, majd két számmal nagyobb ruháikat. Közben pattanások nőnek rajtuk, a hajuk zsírosodni és hullani kezd, a menzeszük elmaradozik. Úgy érzik, hogy a nőiességük pillanatok alatt elporlad, az önbizalmukkal együtt. Soha nem értik, mi történik. Pár hónap alatt 20-25 kiló plusz… igen, ilyen is van.


A túlsúlyt civilizációs ártalomként emlegetjük, és egész iparágak épülnek rá. Ma tíz magyar nőből hat túlsúlyos vagy elhízott. Mindenki azt hiszi, hogy kivétel nélkül a saját falánkságuk és lustaságuk áldozatai ők. Sajnos, sok orvos szintén ezt a nézetet osztja. A túlsúly pedig beteggé tesz, már fiatalon jelentkezhet a magas vérnyomás, a szívbetegség, hormonális zavarok, esetlegesen meddőség – hogy csak egy pár következményt említsünk a sok közül. Ha valamelyik tünettel orvoshoz megy az illető, általában ez a kegyetlen ítélet: „Nem tudok magával mit kezdeni, ha lefogyott, akkor jöjjön vissza!

 

Lefogyni, de hogyan? A  pluszkilókkal hadakozók egy  ördögi körbe szorultak évek óta: nem ritka, hogy minimális mennyiségű ételt vesznek magukhoz a napi 1-2 étkezés alkalmával, ennek ellenére nem mozdul a mérleg nyelve. Mások az extrém mértékű súlyingadozásukat, a jojózást képtelenek kontrollálni.

 

Magadra ismertél? És a kilók nagy része a derekad köré rakódik le, azaz gömböc vagy? A családodban előfordul a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri betegség, az elhízás? A következő tünetek közül: hajhullás vagy férfias típusú hajritkulás, erőteljesebb szőrnövekedés, barnás foltok a hónaljban vagy a nyakszirtnél, pattanásos, zsíros bőr, rendszertelen női ciklus, teherbeesési nehézség – valamelyik igaz rád?

 

pcostnetek-trkiz

 

Ha igen: valószínű, hogy te is azon nők csoportjába tartozol, akik inzulinrezisztenciával küzdenek, de az is lehet, hogy PCOS-ed is van. Ez akár jó hír is lehet számodra, mert akkor ez okozza a súlyproblémáidat.


Az inzulinrezisztencia a lakosság közel felét érinti, cukorbetegséget megelőző stádiumot jelez. Nem mindenkinél okoz panaszt, de akinél igen, az nagyon tud szenvedni tőle. Ebben az állapotban a sejtek energiafelhasználása másképpen működik, mint az egészséges szervezetben: a többlet energia pillanatok alatt a zsírsejtekbe raktározódik el! Tehát akiknek a szervezetében a szükségesnél több inzulin termelődik, azok sokkal hamarabb növeszthetnek zsírpárnákat – ez viszont tovább rontja az inzulinrezisztenciát. A túl sok inzulin pedig alacsonyra nyomhatja le a vércukorszintet, édesség utáni sóvárgást vagy parancsoló éhségérzetet okozva, emiatt elkerülhetetlenné válik a nassolás. A gyors felszívódású szénhidrát bevitele (pékáru, üdítő, csoki) ismét inzulintöbbletet okoz, valamint a zsírsejteket szaporítja… így alakul ki az ördögi kör, amiből nagyon nehéz kitörni.

 

A túl sok inzulin a hormonháztartást is megborítja. Férfihormon-túlsúly alakul ki, ez okozza az olyan tünetek megjelenését, mint a pattanásos bőr, a hajritkulás- vagy hajhullás, az intenzívebb szőrösödés. A peteérés gátolódhat, emiatt a ciklus rendszertelenné válhat és a petefészekben sok apró ciszta jelenhet meg (nem mindenkinél!).  Ennek a kórnak a neve: policisztás ovárium szindróma, azaz: PCOS. Minden tizedik nő ebben szenved (nem csak a túlsúlyosak!).

 

Ebből az állapotból van kiút! Ha az inzulinrezisztencia miatt alakult ki a túlsúly, akkor önmagában a koplalás semmit nem ér. Ehelyett szükség van egy tudatosan összerakott étrendre, illetve szükséges az orvosi felügyelet, a megfelelő edzésprogram és a lelki munka is. E négyes pillérrel garantáltan kiszabadulhatsz az ördögi körből. Idő kérdése, hogy mennyire gyorsan vagy lassan.

 

Nemrégiben elindult egy blog, ahol két érintett lány nyilvánosan veszi fel a harcot az inzulinrezisztencia ellen. Az egyikük, Eszter klasszikus példája mindannak, amit az előbb leírtunk. Igaz, ő elsősorban babát szeretne, de ahhoz, hogy elérje a célját, először a túlsúlyának egy részétől kell megszabadulnia. Az egyetlen megoldás a számára: az ésszerű fogyás. Nem rejtenek a lányok semmit a véka alá, hogy az esetük mindenki számára tanulságossá váljon.