Közismertek a kövérek felkiáltásai, miszerint:”Alig eszem valamit, mégis hízok!” vagy „Ha csak ránézek egy darab süteményre, máris hízom egy kilót!”

Na persze! Ezek az emberek szívet tépő sirámaik ellenére is pontosan tudják, hol van a kutya elásva. Sokszor a genetikára hivatkozva, önmagukat a „vastag csontúak családjába” sorolva mentegetik. ;-)

A fenti hazugságok akkor válnak igazán veszélyessé, mikor az érintettek már el is hiszik, amit mondanak. Sőt ez a dolog odáig is fajulhat, hogy a mérleget csalásra kényszerítik! Ők már függőségi kapcsolatban vannak a mérleggel. Minden új mérleg egy újabb megmérettetés számukra, hogy meg merik-e mérni rajta saját súlyukat. A mérleg különös hatalomra tesz szert az illető életében. Rövidesen a mérleg már nemcsak a testsúlyt, de az illető hangulatát is megmutatja. Minél magasabbra emelkedik az első, annál mélyebbre süllyed a második.

 

merleg

Minden meg nem oldott probléma hajlamossá tesz a túlsúlyra.

Aki megoldotta súlyproblémáját, az később nem érti, hogy mások miért kerekítenek akkora ügyet belőle. A mérlegfüggőknek azonban nincs más választásuk, mint megoldani lelki problémájukat, különben maradnak a plusz kilók.

A tükör is a mérleghez hasonló irreális,mégis őrült nagy hatalomra képes szert tenni! Sokan csak megfelelő rituális öltözetben mernek a tükör elé állni, például feketében vagy hosszában csíkos ruhában.

Az önbecsapás csúcsa, mikor valaki enyhén meghajlított tükröt vásárol, mert abban vékonyabbnak látszik. Ilyen tükröket a Vidámparkban láthatunk és ott is van a helyük.

Egy másik tipikus szélmalomharc jellegű küzdelem az elhízott és ruhái között alakul ki. Sok túlsúlyos félreismeri saját alakját. Így aztán sokkal szűkebb ruhát hord, mint ami jól áll neki. Ezzel épp ellenkező hatást ér el, még feltűnőbbé teszi hurkáit a kívülállók számára.

Sokan azonban rafinált, kettős stratégiát folytatnak ruhatárukkal. A divatos és drága holmikat, melyek boldogan és lelkesen vettek meg maguknak, szépen félreteszik arra az időszakra, amikor majd vékonyabbak lesznek. Azt a pár darab zsákszerű ruhájukat pedig csak addig hordják, amíg le nem fogynak. Ez azonban többnyire csak remény szinten marad és soha nem jön el a várva várt nap, mikor végre előszedhetnék a divatos darabokat. Egész életük majd a jövőben kezdődik el (ha majd lefogynak), mivel azonban a jövőben nem tudnak élni, az a jövő nem is létezik.

Mi lehetne a megoldás?

Először is őszinteségre van szükségünk önmagunkkal szemben, hogy ki tudjunk lépni ebből az élettelen helyzetből. Meg kell értenünk, hogy nem tudjuk addig szeretni magunkat, amíg túlsúlyosak vagyunk! Ezen nem segít sem az önbecsapás, sem a barátok „Áh, nem is látszik annyira!” jóakaratú nyugtatgatásai.

Az őszinteséghez vezető első lépés az, hogy megvizsgáljuk mennyire kerültünk függőségi viszonyba a tükörrel, a mérleggel és a divattal. Állapítsuk meg kíméletlenül, hogy mennyi a túlsúlyunk. Itt nincs helye elnézésnek. Vizsgáljuk meg részrehajlás nélkül, milyen az alakunk a tükörben. A mérleg és a tükröt minősítsük vissza normális háztartási eszközzé az örömszerző és kínzóeszköz kategóriából. Barátkozzunk össze velük újra, hisz ezek eszközök arra, hogy megkönnyítsék életünket, nem arra valók, hogy uralkodjanak felettünk.

(Forrás: Rüdiger Dahlke: Súlyproblémák)