Nem vitatom C. G. Jung tudományos megalapozottságú okfejtését a nem véletlenek természetéről. De szerintem vannak baljóslatú egybeesések is.

vonzas_torvenyeMiközben egyik barátnőmmel egy kávézóban beszélgettünk, megemlítette különös esetét. Összeveszett a férjével és hazament a szüleihez. Amikor benyitott a szülők lakásába, - még mindig az események hatása alatt - az előszobában lévő asztali lámpa leesett a földre és összetört. Megkérdeztem, mennyire volt dühös abban a pillanatban, azt válaszolta, emlékszik rá, hogy a vita tárgyán jártak a gondolatai. Ahogy előadta nekem ezeket az eseményeket, a presszó felénk eső ablakának szegélyléce nagy robajjal a földre zuhant. Mindketten összerezzentünk…

Természetesen lehet a történteket sokféleképpen magyarázni. Az én elképzelésem az, hogy a lámpa és az ablakszegély leesését ugyanaz az erő - ha úgy tetszik negatív rezonancia - idézte elő.

A szülők lakásába lépés azonos értékű dühvel történt, mint a dühöt kiváltó eseményeknek a felidézése a presszóban.

 

Hasonlóan érdekes eset egy középkorú asszony története. A kórházba indult, hogy meglátogassa a lányát. Szerencsétlen módon lekéste a vonatot, ezért - félelemmel a lelkében - stoppolni volt kénytelen. Segített rajta egy férfi, aki útközben arról beszélt, nem szeret utasokat felvenni, mert olyankor mindig történik valami. A következő pillanatban összeütköztek egy szembejövő autóval. Mindketten ugyanabba a kórházba kerültek, ahová az asszony indult látogatóba. Mi volt a közös ebben a két emberben? A félelem rezgései.

 

Példa erre egy másik ismerősöm is, aki élénken őrzi emlékeiben a vadonatúj kocsijával történteket. Megállt egy parkolóházban, de amíg ügyeit intézte, végig azon izgult, nehogy feltörjék a kocsit. Mit gondolnak, mi történt? Az esemény bekövetkezett! A félelem bevonzza a megfelelő kompatibilitású eseménypárt.

 

Biztosan vannak Önöknek is olyan napjaik, amikor úgy érzik, semmi sem sikerül. Reggel felrobban a kávéfőző, az étel túl sósra sikerül, a süteményt ki lehet dobni. Ilyenkor talán érdemes visszapörgetnünk életünk filmszalagját és megvizsgálnunk, valóban azzal kezdődött-e az egész, hogy felrobbant a kávéfőző. Nem inkább azzal, hogy valamilyen reális, vagy irreális indokkal mi voltunk rendkívül idegesek, ha úgy tetszik majd felrobbantunk?

 

Mentális állapotunk azután létrehozta a neki megfelelő eseményt először a környezetünkben, végül a fizikai állapotunkban is. Persze azért előfordul ennek az ellenkezője is, amikor a dolgok csodálatosan összepasszolnak úgy, ahogy legszebb álmainkban képzeltük. Az étel pont időben lesz kész, az andalító zene, amit elsőre kiválasztottunk, stimulálja legjobban egy randevún felmerülő vágyainkat, s az este csodásan sikerül…

 

Mit tehetünk ezért? Már felkeléskor hangoljuk magunkat a jó érzések rezonanciájára, ezt az állapotot őrizzük egész nap, mint valami kincset, mert ez lesz életünk örömteli eseményeinek, olykor csodáinak kulcsa.

 

Rébb Terézia