Az igazi társ megtalálása sok lépcsős folyamat, az eredménye pedig még annál is több esélyes. Vagy összejön, vagy nem, vagy csak pár évre, de addig legalább boldog lesz, vagy még az sem – és még cifrázhatnánk. A nehézségek ellenére azért a legtöbben mégiscsak szeretnénk magunk mellé valakit, akivel először együtt nevetgélünk, aztán egymáshoz bújunk a csillagfényes éjszakákon, majd együtt ringatjuk a bölcsőt, végül pedig egymás kezét fogjuk öregecskén, a kandalló előtt ülve. Szép karrier, jól hangzik, nem? De hát odáig azért elég rögös út vezet, kivéve a tündérmesékben, bár, ha jobban belegondolunk, még azokban is, mert bonyodalom nélkül tündérmese sincs, ugye.

A téma sokat látott szakértőjeként, a bölcsőringatáson túl, de a kandalló előtt ücsörgésen még jóval innen megosztok pár tapasztalatot, hátha segítek vele a kedves olvasóknak lerövidíteni ezt az utat. 

Az első és legfontosabb tanács: NE RANDIZZ!

Sikeres ember az első három találkozás alkalmával soha, semmilyen szín alatt nem kerül klasszikus „randi” szituációba. Egyáltalán, normális ésszel az ember semmiképpen sem keveri magát önként kellemetlen szituációba. A randizás, vagyis amikor két, egymásnak – lássuk be – majdhogynem egészen idegen ember ül egymással szemben és beszélgetni próbál, eleve vesztett ügy, amiből nem lehet jól kijönni. Ez alap.

 

randi abc

 

A helyzet eleve negatívból indul, mert az ember, ha nő, először is szétizgulja magát előtte, amitől elkezd hülyén viselkedni. Furcsa ruhákba bújik, amiket magától, egy normális hétköznap soha nem venne föl, túl sok sminket tesz föl, az agya meg leblokkol, vagy szómenése lesz – kire hogy hat a stressz.

Ezzel szemben mi az, amit legalább a másikról megtudhatunk? Hát nem sok. Leginkább annyit, hogy ő hogyan viselkedik stressz helyzetben, esetleg, hogy hogyan fogja az evőeszközt. Ne legyenek illúzióink, nem fog kiderülni, hogy tudunk-e szívből együtt nevetni, sem az, hogy mit gondol igazából a másik nemről (rólunk), és még az sem, hogy hogyan bánik az emberekkel. Az meg, hogy számíthatunk-e rá a bajban, végképp nem.

Klasszikus randi szituációban mindenki szerepet játszik, ami általában a lehető legtávolabb esik attól, amilyen valójában lenne egy derűs nyári, vagy egy borús őszi reggel fél nyolckor, amikor a gyerek bejelenti, hogy nincs még kész a matekházi.

Ha meg szeretnénk ismerni azt a kedves, jóképű srácot, akivel olyan jót dumáltunk tegnap este a kutyafuttató szélén ácsorogva, akkor nincs más választásunk, mint újra a kutyafuttató szélén ácsorogni, és beszélgetni vele. Na jó, az nem jelent hátrányt, ha második alkalommal a kitérdesedett tréningalsó helyett a csinosabb farmert húzzuk föl inkább. Mennyivel jobb, otthonosabb helyzet ez! Mindenki a saját környezetében, a saját ruháiban van, semmi stressz, azzal foglalkozik, amit szeret – vagyis önmagát adja.

Biztos, hogy azt is fogja mondani, amit valóban gondol a dolgokról, és nem azt, amit randi helyzetben a fülén is kiömlő adrenalin mondat vele, ami lássuk be, sokszor oltári nagy hülyeség, de legalább jó esetben köze sincs ahhoz, amit valóban gondol a dolgokról. És tegyük hozzá, ha nem feszengünk, sokkal nagyobb az esély, hogy valóban összejön az az őszinte, intim pillanat, amikor mindketten nyitottak vagytok, és ami esetleg egy kapcsolat elejét jelentheti.

Normálisan belegondolva az első megbeszélt találkozónak (vö. randi) akkor jön el az ideje, amikor az illetővel már eljutottunk az ismeretség és a bizalom egy olyan fokára, hogy biztosak vagyunk benne: el tudunk vele tölteni egy-két órát anélkül, hogy fél óra múlva inkább kitaláljunk magunknak kínunkban egy haldokló nagymamát, csak hogy leléphessünk.

Na de mi van akkor, ha a másik fél ezt nem tudja, és randira hív? Dobjuk fel, hogy csináljunk inkább együtt valamit! Az ülős-beszélgetős eshetőséget ki kell zárni, helyette fel lehet vetni bármi mást, lényeg, hogy legyen valami inger, történés, vagy valami, amit csinálni lehet, és amire figyelni tudunk egymáson kívül is. Ha van kutya, az nagyon jó, mert lehet együtt sétáltatni – és máris láthatjuk, hogy hogyan viselkedik a kiszemeltünk egy bizonyos helyzetben.

Vigyázzunk, hogy ez ne valami passzív tevékenység legyen, mozi, vagy ilyesmi, mert ezzel az erővel a tévé elé is beültethetnénk, tessék randi. Na, abból se tudunk meg róla semmit. Ha szerencsénk volt, legalább a film jó volt, de ennél több nem fog történni.

Szóval a legcélravezetőbb mindenképpen az, ha a saját környezetében tudjuk megfigyelni a delikvenst. Tudom, könnyű ezt mondani, de mégis, hogyan? Hát úgy, hogy ki kell deríteni, hogy mi az, amit mind a ketten szerettek csinálni (nahát, máris egy téma, amiről hosszan lehet beszélgetni, és még nem is randiztok!).

Ha nem sikerül semmiben sem megegyezni, az is beszédes.  Mert úgy azért elég nehéz lesz a következő ötven évet együtt eltölteni, hogy a világon semmi sincs, ami mindkettőtöket érdekelne. 

/Borsos Bori/