A nagy napnak tökéletesnek kell lennie… Amikor a vőlegény és a menyasszony, rövidesen férj és feleség, főúri párhoz méltó módon üdvözli a vendégeket, és fogadja a gratulációkat a szertartás után. Amikor a násznép a vacsora kezdetén, a pazarul berendezett nagyteremben pezsgővel koccint és áldomást iszik az ifjú pár egészségére… A pár közös életének első pillanatai ezek, amelyben egymási iránt érzett szerelmük mellett annak is tükröződnie kell, hogy ők különleges emberek.

 

11 hotel visegrad

 

Éppen ezért fontos olyan helyszínt választani, amely a kivételes és megismételhetetlen alkalomhoz méltón keretezi az egybekelés ünnepét. Ahol a természet és az épített környezet egyaránt emelkedett hangulatba hoz. A Duna-kanyar és Visegrád ilyen… A Duna lassú, méltóságteljes folyása az örökkévalóság érzését csempészi a pár közös életének indulásába, Visegrád pedig, az egyik legnagyobb magyar uralkodó, Mátyás egykori székhelye, történelemmel és királyi szellemiséggel telve sugallja azt, hogy bizonyos értékek korokon átívelve is megmaradnak. S a szilárdság, örökkévalóság és erő érzése különleges tartalommal gazdagítja az esküvő ünnepét.

 

12 hotel visegrad

 

Az egyik legpazarabb helyszín - Hotel Visegrád

A Hotel Visegrád és étterme, a Sirály olyan miliőt nyújt az esküvői vacsorához és lakodalomhoz, amilyenről minden pár álmodik: stílusban, figyelmességben, az apró részletekben tökéletes, magas színvonalú vendéglátással párosulva. A násznép vígan mulathat a Sirályban, majd hajnalban puha párnák közt térhet nyugovóra a szomszédos hotelben.

 

hotel visegrad

 

Magas színvonal és profizmus – így jellemezhetjük a Hotel Visegrád esküvőszervezését. Több ezer esküvő lebonyolítása során tettek szert nagy tapasztalatra ebben a nemes feladatban, míg mára a Sirály étterem fő profiljává az esküvő vált.

 

14 hotel visegrad

 

Egyedi igények, figyelmes szervezés

Az étterem termei praktikusan feloszthatók, így egy kisebb, 80 fős lakodalom számára ugyanúgy kellemes helyszínt nyújtanak, mint egy 250 fős násznépnek. Az étterem télikertje szintén bevonható a lakodalmi forgatagba, igény szerint felállítható ide a koktélbár, de a büféasztalok számára is tökéletes lehet. A termek átlagon felüli felszereltsége biztosítja a jó közérzetet: az itt alkalmazott klímatechnika és légtechnika biztosítja, hogy a belső terekbe is friss levegő érkezzen. A termeket gyönyörű dekorációval, az alkalomhoz illő elegáns stílusban díszítik fel. Az asztalok elrendezése szinte hívogat az oldott beszélgetésre, anekdotázásra.

 

15 reneszansz etterem

 

Az esküvői előkészületek egyik legfontosabb döntési helyzete a menü összeállítása. Egyrészt, mert a mulatozáshoz a jó étel ágyazza meg a jókedvet, másrészt mert a vendéglátás alappillére – a magyar kultúra szerint különösen – a kiadós és ízletes vacsora. Éppen ezért a Sirály étterem több menüsort állított össze, reflektálva a különböző igényekre és a pár és a vendégek ízlésére is. A hagyományos ízek kedvelőinek a „Tradíció” menüt ajánlják, gazdag húslevessel, bőven megrakott sültes tálakkal, amelyekről mindenki talál a fogára valót, éjfélkor pedig töltött káposztával vagy marhapörkölttel ráadásnak. Az „Ínyenc” menü sültes tálját mézes-narancsos kacsasülttel, aszalt szilvás csirkével, libamájjal, szűzérmékkel és még számos variációban elkészített hússal bolondítják meg, amitől azonnal beindul a nyálelválasztás (e sorok írójában is); éjfélkor pedig, aki még enni bír, vaddisznópörkölttel koronázhatja meg a vacsorát. A „Terülj-terülj asztalkám” menühöz pedig igazi ízkavalkádot állítottak össze, az előételeket és a levest őzfilé, fogasfilé, borjúpörkölt és természetesen további ínyencségek követik, többféle mártással és körettel, majd desszerttel.

 

S hogy milyen nagy előny, hogy a szálloda a szomszédban van, csak hajnalban derül ki igazán, amikor a násznép a jóllakottságtól és a bulitól fáradtan, de elégedetten és örömmel átbotorkál a szállodába (igen, botorkál, mert mindenki kellően kapatos úgyis), és miután előkotorta a zsebéből/táskájából a belépőkártyáját a szobához, végre elnyújtózhat és álomba merülhet a puha ágyon.

 

Hotel Visegrád****

Ha felejthetetlen esküvőt szeretnél, keresd:

Farkas Norbert esküvőszervezőt (Sirály Étterem)

Tel.: 20/375-0064

vagy

Zeller Róbert esküvőszervezőt (Reneszánsz Étterem)

Tel.: 26/398-081