Szécsi Noémi Finnugor vámpír című könyve azért megviselt. Morbiditásban legalábbis mindenképp. Persze, mi mást várhattam volna egy ilyen könyvborító után?:)

finnugor_vampirCsak magam hibáztathatom egyébként, amiért sosem olvasom el a fülszövegeket. Így nem ért volna meglepetésként, hogy a könyv nem mai, hanem majdnem tíz éves, 2002-es. S mintegy időkitöltésként, finn ösztöndíja közben írta meg az írónő. S én balga még azt hittem, hogy napjaink nagy vámpírkultusza lesz ez is, csak sajátos magyar humorral fűszerezve?!

Nem tévedés, én sírtam a röhögéstől, miközben olvastam. Hol kínomban, mert már annyira morbid lett minden, hol pedig örömömben, mert szellemes volt, mókás, humoros, nyelvi és intertextuális bravúrokban gazdag, amit és ahogyan leírt. Le sem tagadhatná Szécsi Noémi, hogy ez egy igen jól képzett és nagyon okos bölcsész könyve, ami előny és hátrány is egyben, nekem mindenképp, de egy laikus olvasónak lehet, hogy nem nyílnak meg azok a szövegek, utalások, melyek nekem sokat jelentenek. De, ettől függetlenül is tényleg sírva röhögős a könyv.

Főhőse a vámpírpalánta Voltamper Jerne és nagymamája, aki Nagy-Magyarországos bögréből issza a vért, rendszeresen denevérré változik, s nem mellesleg, az európai kultúra legnagyobb alakjai vették már feleségül, s ő “szítta a vérüket”. Az első részben, mely felkészülés a vámpírrá válásra, a meghalásra, szerintem a nagymama alakja erőteljesebben árnyalt, a legjobb poénokat ő tolja, Jerne szenvtelensége és humora ekkor még csak  meserészleteiben jelenik meg, valamint fejtegetéseiben  a meseírásról. Írásmódját nem csupán a konvenciókkal szembeni ellenségesség, hanem inkább egyfajta érzéketlenség jellemzi — a tanító célzat igényét például úgy igyekszik kielégíteni, hogy az állatok egyébként abszurd párbeszédeibe az alkoholfogyasztás ártalmairól szóló kitételeket illeszt.

A második részt aztán “feltámadása, vámpírrá válása után” már szinte teljesen ő uralja, a nagymama fizikailag is eltávolodik tőle, s büntetésként azt szabja elbeszélőnk írói ambíciói miatt, hogy vagyonát száz évre zárolja, s egy vegetáriánus étterembe száműzi mosogatónak, két vérkonzervet hagyva meg nasinak.

Jerne, aki irtózik a testi közelségtől, de vérre mégis szüksége van, O.-t, a feltörekvő fiatal költőnőt szemeli ki áldozatnak, de ahhoz hogy meghódítsa, keresztül kell rágnia magát hét évszázad szerelmes versein, sablonjain. Mulatságos, ahogyan egy szenvtelen vámpír szemszögéből a semmivé lesznek a legszebb, legszerelmesebb szövegek! Ennek a második résznek a címe: Utóélet, mely értelmezhető úgy is, mint a romantikus vámpírhagyomány és a gothic-novellek újraértelmezése, az elbeszélői nézőpont megújítása.

S az utolsó rész? Igazi vígjátékba illő fordulattal zárul. A bosszúra szomjas nagyi saját csapdájába esik, Jerne “túléli” és boldog véggel “kezdődik” az ő igazi története. Ide azonban már nem kísérhetjük el!

 

Írta: Lippai Ildikó